Szekeres Viktor

Itthon nem döntött rekordot az Újhold

Az Alkonyat: Újhold jött, látott és természetesen győzött, tömött termekben játszották itthon is, előadásonként 180 ezer forintot vételeztek be a mozik, de idén két film is akadt, mely több nézőt érdekelt. Akkor most jobbak vagyunk, mint Amerika?

Magyarországon bizony a Harry Potter 6. és a Jégkorszak 3. része is jobban teljesített első hétvégéjén, mint az Újhold, de ettől még a vámpíros tinifilm 60175 nézőjének köszönhetően (ennyien látták csütörtöktől vasárnapig) felfért az idei legjobb nyitánnyal rendelkező filmek dobogójára, éppen a múlt héten 48 ezer nézővel debütáló 2012-t letaszítva a harmadik helyről.

Országos szinten az Újholdat 119 472-en látták, ami 132 millió forint bevételt jelent 4 nap alatt, s ez azért is nagyon szép teljesítmény, mert tavaly, az Alkonyat hazai bemutatója Budapesten mindössze 7072 nézőt érdekelt első hétvégéjén. Azóta majdnem kilencszeresére nőt meg az érdeklődés, ami remekül mutatja, hogy mennyire elterjedt azóta itthon is a könyvsorozat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birdo #8
    Az első részt DVD-n néztem.....és mivel tudtam, hogy miről van szó.... és nem volt már zsákbamacska...most jó-e vagy elalszom a moziban, megnéztük.... miért gond ?
    Nem olvastam ezt a könyvsorozatot... hol is tart ??? A 4.-6. kötetnél ??
  • winnie #7
    lerágják 100001-edjére. nem lehet rossz az a csont, ha előtte 99999-szer lerágták. az nagyon nem véletlen.

    te is sok lerágott csontot eszel, csak nem tudtosodik benned.
  • shenmuedc #6
    Egyébként nem értem az embereket mit esznek egy 100000-szer lerágott csonton?
  • bermuda3 #5
    itthon nem döntött rekordot? talán mert béna film. nem sok kedvem van kifejteni most így késő éjjel kora reggel, de elég bénaság, még lávsztorinak is gyenge
  • Barakukk #4
    Egyébként dehogynem döntött rekordot az Újhold. Mikor adtak el akár közel ennyi jegyet is egy hétvégén FELIRATOS filmre? Biztos nagyon régen. :)
  • alienslive #3
    Erről egy mondás jutott eszembe, minek a második felét idézném:
    "...több millió légy nem tévedhet!"
  • cyberdj #2
    Na ja, ha már hasonlítgatunk, akkor lássunk a számok mögé. Az Alkonyat anno egyébként 10 ezer nézővel indult országosan, és 80 ezernél állt meg. Tehát az első hétvégén nem csak, hogy az előző film teljes nézőszámának 150%-át csinálta az Új hold, de 12szer annyian nézték meg. Ez egyébként világrekord közeli...
  • Barakukk #1
    1. Az Újhold csak csütörtök éjféltől, azaz péntektől futott a mozikban, így a szokásos 4 nap helyett, csupán 3 napja volt ellenben a Jégkorszak 3-al, amit szerda óta vetítettek, így 5 napja volt, illetve 3D-s volt, de egyes források szerint nézőszámban lepipálta, csupán a 3D-s emelt jegyárak miatt volt sikeresebb. A Harry Potter pedig nyári bemutató volt, így nem csak a hétvégén volt forgalma, de egész csütörtökön, illetve a csütörtökre virradó éjféli vetítésen is többen merészkedtek el a célcsoportból, akik túlnyomó része ugye iskolába jár. Amúgy törvényszerű, hogy a jövő héten erős csökkenésbe kezd és a Jégkorszak összbevételét talán meg sem közelíti, de majd kiderül később.