Szekeres Viktor

Novemberben csak aludni járunk haza a moziból

A havi kínálatban érkezik az év legmeglepőbb sikere, legsikeresebb horrorja és leghorrorisztikusabb magyar című filmje. Meg egy magyar scifi.

Bár csak négy novemberi mozis hét jutott ezúttal a nézőknek, de a választékkal kapcsolatban nem érheti szó a ház elejét. Illetve... érhetné, de ha nem is a legjobb filmek jönnek, a kínálat mindenképpen színesnek mondható. November 5-től világpremierként jön a Karácsonyi ének (A Christmas Carol) című Robert Zemeckis-animációs film Jim Carrey-vel a főszerepben, ahogy az kell, szinkronizálva, 3D-ben. Még a hazai IMAX-teremben is meg lehet majd tekinteni a klasszikus, dickensi történetet pár héttel a karácsony előtt.

Viszont egyáltalán nem biztos, hogy a heti bevételi koronát előre oda kéne ítélni az alkotásnak, hiszen Amerikában elég sikeres volt Vince Vaughn legújabb filmje, a Páros mellékhatás (Couples Retreat), amit ugyancsak ízes magyar nyelven mutatnak be. Ugyancsak magyar nyelvű lesz a hét hazai premierje, az 1, amely Pater Sparrow bemutatkozó filmje és műfajára mondhatjuk azt is, hogy sci-fi, hiszen mégiscsak Stanislaw Lem művéből készült. És még közel sincs vége a jóságoknak, hiszen bemutatásra kerül a poénos, kalandos Szélhámos fivérek (The Brothers Bloom) Mark Ruffalóval, Adrien Brodyval és Rachel Weisszel, valamint a svájci-magyar koprodukcióban készült Szobafogság (Pinprick) is.


November 12-én ugyancsak világpremier lesz a fő film; a 2012-ről van szó, melyben Roland Emmerich ismét kiélheti magát bolygónk elpusztításában, s köszönhetően a szinkronnal moziba kerülő szuperprodukciónak, a többi hazai forgalmazónak nem is volt kedve közönségfilmet időzíteni erre a hétre. Így csak szurkolhatunk, hogy a bűnesetek utáni mocsok és mérgező szennyeződések feltakarításával foglalkozó testvérpárról szóló Tiszta Napfény (Sunshine Cleaning) ugyanolyan meglepő sikert érjen el nálunk, mint Amerikában. A futottak még kategóriában indul a Best Hollywood szinkronizált gyerekfilmje, a spanyol animáció Don Quijote szamarancsa (Donkey Xote), valamint a Szuez Film újabb rétegpróbálkozása, A próféta (Un prophète), ami egy francia börtönös film.


Ha 19-e, akkor ismét világpremier, ezúttal az Alkonyat: Újhold (The Twilight Saga: New Moon), mindenki tudja, miről van szó, ugorjunk. Ezen a héten láthatjuk itthon, hogy "Mi történik, miközben alszol?", vagyis a Paranormal Activity-t, s itt is ugornánk, hiszen az év amatőrfilmes sikerét már sokszor tárgyaltuk. Itt érdemes megjegyezni, hogy a film 19-től csak Budapesten és csak késő este lesz megnézhető, így követi az Intersonic az érdekes amerikai beetető kampányt.

A két nagy durranás mellett érkezik az első hollywoodi élőszereplős sikerét a Híd Terabithia földjére című filmmel elérő Csupó Gábor új próbálkozása, a Holdhercegnő (The Secret of Moonacre), mely angol-magyar-francia koprodukcióban készült, részben nálunk forgott... és elég csúnyát bukott Angliában, akkorát, hogy Amerikáig már el sem ért a film. Nálunk talán jobban fog szerepelni.


Az azonban biztos, hogy a hét negyedik premierje, Az irányítás határai (The Limits of Control) a maga műfajában siker lesz, hiszen itthon mindig jól szerepeltek a Jim Jarmusch-filmek. Érdekesség a szokásos premierek mellett, hogy a Cirko Film egy re-release-t, vagyis egy megismételt premiert enged meg magának, hiszen Európa legkisebb mozija az Amikor 13 újhold van egy évben (In einem Jahr mit 13 Monden) című Rainer Werner Fassbinder.alkotást tűzi műsorára.

A hónap végén szerencsére szusszanhatunk, 26-tól csak három film "keseríti" életünket, de mindhárom film hollywoodi produkció. A közönség minden bizonnyal felkapja a fejét, hogy hosszú évek pangása után jön az első sikeres horrorkomédia (Zombieland), jön a Summit scifi-animációja (Astro Boy), valamint Steven Soderbergh és Matt damon mókázása, Az informátor! (The Informant!).


Melyik premier érdekel leginkább?
(Összesen 2004 szavazat)
  • Karácsonyi ének
    5 % (93 szavazat)
  • Alkonyat: Újhold
    17 % (348 szavazat)
  • 2012
    49 % (979 szavazat)
  • Paranormal Activity
    6 % (113 szavazat)
  • Zombieland
    13 % (259 szavazat)
  • Az informátor!
    6 % (114 szavazat)
  • valamelyik a többi közül
    4 % (86 szavazat)
Novemberben lesznek jó filmek (már azokból ítélve, amiket már láthattunk előzetes vetítéseken), rosszak is, de mindez csak vihar előtti csend a december előtt, hiszen az év utolsó hónapjában érkezik az idei sikervárományos magyar film, a Poligamy, a látványcentrikus akciófilm, a Ninja bérgyilkos, Gerald Butler rendteremtése, a Törvénytisztelő polgár, a gyerekeknek pedig az Arthur és a villangók, valamint az Alvin és a mókusok 2. része, a Sárkányvadászok és a rajzolt Disney-film, a Hercegnő és a béka. Ja és Woody Allen és James Cameron filmjéről se feledkezzünk meg (Avatár), no meg az év egyik legjobb sci-fijéről, a Holdról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atisz #47
    A 2012 tényleg egy vicc, engem a fejjel lefelé zuhanó pálmafával díszített útburkolatos rész borított ki teljesen :)
    Persze ok, ezek az igazi közönségfilmek, mivel a látvány, hangeffektek mind a topon vannak, korhatár nélküliek (mehet az egész család) és általában szórakoztató (mondjuk ami valóban történik a Földdel, az nem annyira, persze az senkit nem is érdekel).
    A Zombieland jó hogy nem tipikus mészárszék mozi lett, szerintem van már olyanból elég (pl. Holtak hajnala, Holtak Földje - mind a remake-ek, mind az eredetiek igen jól sikerültek és alapműveknek számítanak a kategóriában).
    A Twilight is vicc sajnos, a 12-16 éves korosztály körében elért óriási sikerei miatt viszont természetes volt a folytatás, még jó pár rész várható.
    Az előzetes vélemények szerint Verebes fiának filmje eléggé a látványra ment rá, a sztori sajnos zavaros marad, de ettől függetlenül talán érdemes megnézni.
    A Karácsonyi Ének a másik nagy közönségfilm, mivel egyrészt ugyebár a témába vág (közeledik a Karácsony - bár napjaink egyre inkább ateista szemléletű világában nem tudni meddig lesz ez még így), másrészt animációs (ez mondjuk már nem nagy kunszt, a mainstream mozifilmek egy elég jelenetős része ma már animációs). Tuti siker.

    3+1 sikerfilm, 1 magyar produkció. Hmm, azért lesz időnk "hazajárni aludni". :)
  • Atisz #46
    "Novemberben csak aludni járunk haza a moziból"

    Ez azért így, ebben a formában nagyon durva és abszolúte nem indokolt.
  • Hoz_Hun #45
    A zombilan óriási csalódás volt nekem. Kifejezetten szeretem a zombis filmeket és játékokat, de ez zombik szempontjából egy hulladék. Romantikus marhaság zombi apokaliptikus környezetbe ágyazva. Jó kis hentelésekre és vérözönre számítottam erre a film 80% egy nyálas csávó andalgásáról szól. Röhögni nem lehet rajta, mert tulajdon képen nincsenek benne poénok; egyedül talán a Bill Murray rész mosolyogtatott meg. Pedig ígéretesen indul egyébként. Színészek csapnivalók, leszámítva Woody Harrelsont. Rajta kívül mindenki antipatikus vagy idegesítő. Aki nagy hentes zombi mészárlásra számít NE TEGYE, mert nem az.
  • Justil #44
    Nézd abban egyetértünk, hogy sajnos sok jó film elsikkad a látványfilmek mellett. Mondom ezt úgy, hogy a 2012-re tuti beülök, már csak azért is, hogy kifolyhasson a szemem.
  • koschwarz #43
    egyébként biztos jó lesz a 2012 arra, hogy az ember szeme kifolyjon és megsüketüljön a moziban, én igazából csak azt sajnálom, hogy az olyan gyöngyszemek, mint a zombieland méltatlanul elsikkadnak az ilyen filmek mellett.
  • Justil #42
    egyébként nyilvánvalóan nem egy story, vagy egy karakterábrázolás, vagy színészi játék az, amiért az ember beül a 2012-re. látvány. se több, se kevesebb. néha az is kell...
  • Justil #41
    engem felizgat, pedig 1990 előtt születtem. ennyit erről.
  • Wittgen #40
    Azért nem kell a 2012-t fikázni, hiszen minőségi katasztrófa filmeket szinte csak Emmerich csinál, azt is kb 3 évente. Ehhez van tehetsége. A B-kat és egyéb fos filmek meg nem katasztrófa filmek, hanem katasztrófálisan szarok. Kell 1-1 látványorgia minden évben, mikor a Föld darabjaira hullik . Kár, hogy olyan még nem készült, aminek nem optimista lett a befejezése (értsd: megmenekült az emberi faj...).
  • TM #39
    Honnan tudod, hogy gány lett?
  • TM #38
    Sehol a világon. Majd decemberben, nálunk meg január 7-től.