SG.hu·

Mozifilm készül a Battlestar Galacticából

Miközben a BSG-rajongók siratják kedvenc sorozatuk távozását (s közben halkan köszöntik a tavasszal DVD-n megjelenő folytatás/előzményszéria, a Caprica premierjét), annak tapsolhatnak, hogy az újabb formában reinkarnálódhat.

Az IGN Movies értesülései szerint ugyanis a Universal Pictures azt tervezi, hogy mozifilmet készít az itthon Csillagközi romboló címen futó scifiből, mégpedig az eredeti, 1978-as sorozatot készítő Glen A. Larson írói és produceri felügyelete mellett. (Larson a BSG mellett olyan sorozatok atyja, mint a Magnum, a Knight Rider vagy a Quincy.)

Ez azt is jelenti, hogy a film is az eredeti szérián alapulna, így nem a most lezáródó történet folytatását kapnánk meg. Bár a Universal egyelőre cáfolja a hírt, több forrás is megerősítőleg nyilatkozott az IGN-nek, így meglehet, hogy valóban vásznon is láthatjuk Cylonok támadását túlélő maroknyi embercsapat történetét, amely Adama parancsnok vezetésével egy távoli bolygót, a Földet keresi.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© blitzy2009. 03. 03.. 12:45||#17
Ez a két utolsó rész nagyon ott volt, végre hangulatában is. Bár kissé unalmasan nyitott, de a vége egész pörgõs lett.
SPOILER
A zongorás rész nekem is tetszett, én leginkább arra lennék kíváncsi, mi a helyzet Starbuck múltjával, ki is õ valójában. Boomer újbóli árulása viszont kétféle érzést keltett bennem, hiszen tudom, mit érez az emberek iránt (az öreg elleni támadás reagálására gondolok), de azért ott volt az a másik érzés a "most már" cylon Galennel kapcsolatban.
© Reg52009. 03. 02.. 20:03||#16
Ízlések. Nekem a 4x17-ben látott zongorás jelenet sokkal jobban tesztett(visszahozta a BSG életérzést), mint a pár résszel azelõtti lázadás.
© bmw2009. 03. 02.. 19:40||#15
Hat a BSG utolso reszei egyre gyengebbek szerintem...
© bitbandita2009. 03. 02.. 14:45||#14
Akit érdekel a BSG, annak ajánlom Freevo BSG blogját, már ha valaki nem ismerné. Ott is olvashattok az új mozifilmrõl.
© bitbandita2009. 03. 02.. 14:28||#13
Na és hogy tetszett? Ez a rész k.rva jó volt, sokkal jobb -na nem mintha az rossz lett volna- mint az elõzõ 4.16., és az a zongora, az a zene... teljesen kész voltam tõle.
© torcipepe2009. 03. 02.. 13:56||#12
nekem az utolsó bekezdés alapján az jött le, hogy az a film ugyanarról fog szólni, mint az új sorozat. vagy csak viktor akar félrevezetni.
© Victor11032009. 03. 02.. 10:21||#11
Galacticából sosem elég szal nyugodtan jöhet felõlem bármilyen formába.
© winnie2009. 03. 02.. 08:54||#10
" Én értem, hogy franchise, meg addig üsd a vasat amíg meleg,"

ha a sorozatot ismerõknek szólna, akkor nem sok vasat lehetne ütni azzal a 2 millió emberrel, velük a költségvetés sem jönne vissza - direkt el akarnak szerintem vonatkoztatni, hogy új nézõt is beszállhasson és ne gondoljon arra, hogy "ú, ezelõtt volt egy sorozat is".
© MrBlowfish2009. 03. 02.. 08:30||#9
Ha ti tudtok valamit amit mi nem akkor osszátok már meg velünk. Insider infotok van, hogy szar lesz? Vagy miért fikázzátok már a bejelentést is?!

Én várom a filmet, ami ha jó lessz akkor hozzáad a BSG univerzumhoz, viszont ha szar akkor nem vesz el belõle. Ennyi.
© Flyinghair2009. 03. 02.. 00:15||#8
Nem xido! jól értelmezted. Tényleg ez a hír... Csak tudnám minek, csinálják ezt? Én értem, hogy franchise, meg addig üsd a vasat amíg meleg, de hogy más szereplõgárdával? Én nem tudom, hogy csak a cím elégséges lesz-e, beráncigálni a nézõt a moziba