Szekeres Viktor

Tarolt az új Péntek 13 - Jöhetnek az új feldolgozások

Mindenkit megdöbbentett az új Péntek 13.-film szörnyen erős rajtja, s a siker minden bizonnyal újabb klasszikusokat és egy 2. részt is fialni fog.

Mi sajnos azonban egyelőre nem véleményezhetjük a filmet... Pedig, ha már a forgalmazó lemondott a világpremierről, s nem február 13-án mutatta be Jason új jelenését, akkor kihasználhatta volna, hogy a 28 napos hónapnak köszönhetően márciusban is péntekre esik 13-a... Azonban nem így történt, egyéb okoktól vezérelve (már érdeklődtünk, indoklás jövő héten) nálunk az új Péntek 13-mozi jelen állás szerint csak május 28-án fog bemutatkozni. Amerikának egyébként is mázlija van a dátummal, hiszen ott eleve péntek a mozifilmek nyitónapja, így idehaza csak egy nappal kellett volna halasztani a premiert a csütörtöki mozihét-kezdet miatt. (Ej, azok a régi szép idők, mikor idehaza is 2006. hatodik hó hatodikán nyitott az Ómen-feldolgozás..., más kérdés, hogy a film pocsék volt.)


Tehát, hogy az új Péntek 13. milyen, azt még nem tudni, hiszen nem láttuk: az elsőnapos, hardcore rajongói szavazók az IMDb-n egyelőre 6.9/10-re értékelik a filmet, de ez a papírforma szerint fog csökkenni még. A kritikusok azonban (ez már-már műfaji követelmény) nincsenek oda a filmért, hiszen a RottenTomatoes alapján, mely a tudorok kritikáit összesíti, mindössze 28%-os a mozi tetszési indexe, jelen pillanatban 30 pozitív és 78 negatív kritikával illetik Marcus Nispel filmjét. (Összehasonlításul: a német származású, egykori kliprendező Texas-i láncfűrészes feldolgozása is hasonló, 35%-os átlagot ért el.)

Sokan meglehetősen magasra vonták szemöldöküket a hírre, miszerint az anyagilag jövedelmező Rob Zombie-féle Halloween-feldolgozás után a Péntek 13 című ikonisztikus tinihorror-klasszikust is utolért a remake-láz, de a producerek és az ötletgazdák elképzeléseinek jogosságát már a film első napi (több mint) pazar teljesítménye, a 19 millió dolláros pénteki bevétel is igazolja, mely minden idők 64. legjobb nyitónapos eredményének számít. Az új Péntek 13. debütálása így olyan filmeket megelőzve, mint a Wanted, a Jurassic Park 3 vagy a Bourne-rejtély 2. része.


Pedig ezen próbálkozások sem voltak népszerűtlenek, s csak azért dobjuk fel a címeket, mert remekül látszik az első napos lelkesedésből, hogy a régi (igen, a 20-30 év már réginek számít) tinihorrorok, slasherek feldolgozására mekkora igény van. Persze mindezt annak tudatában jelenthetjük ki, hogy a Péntek 13 a fent említett filmek egyikét sem fogja összbevételben megközelíteni, hiszen a szombati és vasárnapi bevétel már meredeken esni fog a papírforma szerint, ugyanis a legtöbb néző annyira be volt zsongva a film érkeztétől, hogy már az első napon befizetett rá.

A stúdióknak pedig az első napos nézői igények remek jelzést adnak arról, hogy merre is kell keresgélniük, ha filmbe akarnak fektetni. És, mint tudjuk az első hétvégi, de még inkább az első napos mozibevétel nem a minőség dicsérete, hanem a film által kínáltak és marketing diadala. Vagyis, egy nézőknek tetsző előzetessel és plakáttal tnihorror-zsánerben is tömegeke lehet aktivizálni, még sztárnév vagy japán alapsztori sem kell hozzá. Elég volt annyit mondani, hogy "Péntek 13."

Bár horrorfeldolgozásból jópár készült az elmúlt években (sikeres és bukta egyaránt), a legnagyobb horrorikonok sokáig érintetlenek maradtak, viszont a Péntek 13 sikere (vagy a Halloweené vagy az új Texas-i láncfűrészesé) is jelzi, hogy közel sem elvetélt ötlet például a Rémálom az Elm utcában újragondolása, mely már olyannyira itt van a küszöbön, hogy a legendás kliprendező, Samuel Bayer rendező tavasszal el is fogja kezdeni a forgatást.


Persze a Freddy-film csak a nagy ikonújraélesztési kísérlet legújabb darabja lesz, hiszen idén bőven kapunk még feldolgozásokat a horror műfajából: a Véres Valentin odakint már a mozikban van, de érkezik még a Scanners, a Motel Hell, a Hellraiser, a Last House on The Left, a Steapfather, a The Crazies és a Sorority Row is.

A lényeg a lényeg, a pénzemberek nem hibáztak, amikor Texas-i láncfűrészessel már bizonyított Michael Bay cégének adták oda a Péntek 13. elkészítési jogait, a nagyon erős, 19 milliós nyitónapi teljesítmény kapcsán pedig szinte biztosra vehető, hogy folytatódhat a felélesztett horror(sorozat). Mi pedig szívhatjuk a fogunkat, hisz messze még a május.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mephi666 #39
    azért ott volt az azonosság... az jóval több volt, mint egy egyszerű slasher... nekem kimondottan tetszett... ott a végén nem a jó győzött, mert: "k*rváknak itt nincs helye!" :) (vagy valami ilyesmi)
  • moRtiZ #38
    En mindig a gonoszoknak drukkolok, de valahogy mindig meghalnak sajnos, az utolsó csaj mindig kinyirja őket. :D :(. Hmmm.. Én szívesen mészárolnék gondtalanul néha (főleg egy napos ügyintézések után), ahogy ezek az antihero -k teszik, de inkább kiélem ezen hajlamaim egy-egy ilyen filmen. :D:D
  • m minnifield #37
    jaja, pl a magasfeszültség, de említhetném az "ils"-t is, vagy a [rec]-et is. de most láttam az "eden lake"-et, hát ott eszembe se jutott azonosulni a gonoszokkal.sőt, napok múlva is a bicska kinyílt a zsebemben, ha csak a filmre gondoltam, annyira rohadtszemét volt az ellen.na, ilyesmit nem érzek mostanában az amcsi horrorokban, tényleg ilyen ezerszer látott klisékkel dolgoznak.
  • dartois83 #36
    Félreértés ne essék, én nem az ilyen filmek kedvelőit szóltam le, nem is feltételezem senkiről, hogy emiatt pszichopata lenne. Ez csak a műfajról szőtt esztétikai véleményem volt, bocs, ha szennyeztem ezzel az SG-fórum tárhelyét és feles két percet elvettem bárkinek az idejéből a "fröcsögésemmel". De épp ráértem...:)
    Mint kiderült talán, én is nézek néha elég súlyos képi világú filmeket, sőt a horrorban is vannak kedvenceim (pl. Ragyogás), de valahogy azok egészen mások.
    Tényleg nem biztos, hogy káros hatásai vannak az ilyen slasher filmeknek. Elég csak a belgiumi óvodai mészárlásra gondolni, a pasas Jokernek, vagy Sikoly-arcúnak maszkírozta magát. Talán meg kellett volna kérdezni, melyik is volt az ideálja...
  • mephi666 #35
    a kommented be lehetne tenni válasznak még jópár fröcsögésre :) én sem vetem meg ezt a műfajt... életkorom meg be lehet határolni az infómból... attól, hogy ilyen filmet nézek én sem vagyok pszichopata, pedig nem most kezdtem szeretni ezt a műfajt... már általános suli 6.-ban kiolvastam a bram stoker féle drakulát pl... jó, hát ez sokkal komolyabb horror... szeretek king-et is olvasni és barkert is... játékok közül is szeretem a trancsírozósakat (pl painkiller/resevilek/serious sam) hogy miért? azért mert a slasher filmeken nem kell különösebben agyalni és fárasztó napok után jólesik... ugyanez van a hasonló játékokkal is... de emellett eljárok komolyabb koncertekre, komolyabb könyveket olvasok... komolyabb játékokkal is játszok... ennyiből nem kell leáltalánosítani, mint ahogy többen is tették... mellesleg elég közvetlenül emberekkel dolgozok és idióta ügyfelekkel találkozok nap, mint nap... mégsem ragadtam még nagykést, hogy elintézzek mindenkit magam körül... még meg sem fordult a fejemben... amúgy meg hogy másik végletet nézzünk, a pszichopaták nagy része általában teljesen hétköznapi ember... még a környezetnek sem tűnik fel, hogy milyen... bugyuta példákkal élve: élik a tucatéletüket, teljesen átlagosan élnek, mint bárki más... ledolgoznak 8órát... megnézik a maunika sót meg a banánokköztöt, aztán meg lehet, hogy kiirtja a fél családot, mert megkattan... vagy megerőszakolja a szomszéd kislányt... :S
  • Karez #34
    Figy mért zavar ez téged?
    Tom lerágott csont hogy "ha nem érdekel vagy nem érted a lényegét NE NÉZED ÉS A LEGFONTOSABB NE FRÖCSÖGJÉL RÓLA FÖLÖSLEGESEN!" szöveg de sztem még is idevaló.

    És mé baj hogy magyar ember létemre ilyen filmeket perferálom, mint más filmeket?
    Én is pszihómókus vagyok azért mert megnéztem 11 (mostmár 12) db péntek 13. filmet 7db rémálom az elm utcában , 5 db a texasi láncfűrészes mészárlást és más egyéb sablon slasher horrorokat? Ne viccelj már.
    Ember válogatja ki mit néz. És nem kéne leírni az embert (embereket) akik ilyeneket néznek hogy egy maszk mögé bújt szellemileg elégé labilis emberke füves, drogos fiatalokat öl halomra válogatott módszerekkel.
    Furcsa már 19 éves vagyok, amióta eszemet tudom fiatal kíváncsi tiniként mindig érdekeltek az ilyen filmek és mégsem vagyok a híradóban azzal a felhanggal hogy: "Egy őrült fiatalember lemészárolt több ezer embert az egyik híres diszkóban" vagy más egyéb szalag címekkel.
    Öncélú nem öncélú TÖKMIND1 NEM TETSZIK NEM NÉZ ÉS NEM FÖRCSÖG FELESLEGESEN ILYESMIKRŐL! ENNYI!
  • who am I 7 #33
    Jah, akkor az ilyen ganéj jason félék, még jót is tesznek a világnak, hát nem?A rambó meg egy köcsög öncélú állat..hát így van ez birkáéknál
    Nem nagyon láttam jasonokat meg az első részt se (csak párat :D ), de azért öl meg mindenkit utána, mert nem vigyáztak rá? De most komolyan, mennyire lehet egyszerű ember az, aki az ilyen maki filmeket szereti?(volt egy oszt. társam ő bolondult a jason filmekért, boncnok is lett belőle..de nem is tiszta a forma )
    Gyilkosnak meg retardáltnak nem mondanám ezeket az embereket (mert a sorozatgyilkosok, se egy film miatt lesznek gyilkosok), csak egyszerűen ingerszegény és egyszerű életmód, talán még komplexusokkal is küzdhetnek.
    Komolyan, inkább megnézek egy Colombot, mint egy ilyen értelmetlen (v. minimális értelemmel tarkított) trancsipancsit.
    Tudom, h vannak ilyen emberek, de akkor ezeknek adjanak X DODÓért belépőt a hullaházba azt vagdalják meg nézegessék a hullákat :) Az az igazi móka, nem beülni popkornnal egy ratyi tipitapipartira.Aztán azzal döngetni a mellünket, h mekkora király vagyok láttam a dzsézönt 33at meg a fűrész 55öt .
    Vagy egy börtönbe, ahol mondjuk nehéz súlyú bűnözők vannak...ott lehet szórakozni, meglátjátok :D
    De mondjuk 100%, h nincs rendben valami azzal az emberben, akit ilyen lófax film szórakoztat.. :)
    De mondjuk, a hülyékből mindig meglehet gazdagodni, csinálok én is egy forgatókönyvet, hogy az egyik nyomorék kisgyereknek, egyszer véletlenül valaki rátaposott a kindertojására és az kinyílt és ezért bosszút esküszik a Földön élő összes emberre és karóba húzza őket egyedül mind a 6.5 milliárdat, tuti kasszasiker
  • dartois83 #32
    Az öncélú erőszak alatt azt értem, ahol vagy amivel szemben az egész létrejön, a miliőt, nem pedig a megoldásokat és kivitelezettséget. Lehet, hogy tényleg érzékeny vagyok erre (személyesen frusztrált és bosszúvággyal teljes), de legalább nem érzek perverziót arra, hogy olyanok válogatott halálokon szórakozzak, amit valami elmebeteg követ el, baromira kiszámítható módon ráadásul. Ezeknek a filmeknek mindig az a végkicsengése, hogy lesz folytatás, a gyilkolászás folytatódik megállás nélkül, mert a késes/kampós/fűrészes hokimaszkos/emberi bőr maszkos/sikolymaszkos feltámadt halott/pszichopata/ronda baba/télapóimitátor mindig feléled/feltámasztják/kifagyasztják, aztán megöli a feltámasztóját/a táborban szexelő tiniket/a helyi sherrifet/a boltban éjjel takarítót/magányos öreg nénit. De mindig van egy csaj, aki egyik áldozatának lánya/vagy korábban megölte már/személyes bosszút esküszik, és valahogy sikerül széttrancsirozni/elégetni/lesavazni/elküldeni a pokolba, persze szigorúan a köv. részig. Másról sem szól a film, csak minden részben végigmegy a gyilkos, öl aki az útjában áll, aztán elölről....
    Ezzel szemben egy háborús filmben van legalább egy CÉL, bármilyen bárgyú is (egy közlegény vagy egy idióta misszionárius csapat kimentése), és nem feltétlenül úgy oldják meg, hogy élvezettel végigkaszabolnak mindenkit. Szerintem még hülyébben nézne ki, ha Rambo pl. egy túlélőkéssel próbálná kinyírni az összes burmai katonát. Ezért szerintem jogos az eszközhasználata.... Másrészt ott egy háborús helyzet van, a felek keményen küzdenek, többnyire valóságos alapokon. Van ellenfél. A Kill Bill is ezért inkább szórakoztató szerintem, bár ott is elég sok hülyeség volt, de volt párbaj= majdnem egyenlő esélyek. Egy Péntek 13-ban nem sok ilyennel találkozol, esélyük sincs. Ennyi erővel nézhetnél disznóvágást...
    Annyi igaz, hogy talán én nem tudom ezeknek a trancsírozós horroroknak a lényegét megérteni, ettől még lehetnek jók, de annyira unalmasak és kiszámíthatóak. Olyanok mint egy hip-hop videó, úgy is tudod, hogy azzal gígerkednek, hogy mennyivel nagyobb felniük van a Hummeren, meg mennyivel több fekete csajszi táncol körülöttük és mennyivel több dollárt szórnak szét, de egy idő után ezt nem lehet fokozni és érdektelenné válik.
    Na hát ennyi, persze ez csak az én szerény véleményem, de azért van a fórum, hogy vitatkozzunk, ha nem egyezik az álláspontunk. :)
  • winnie #31
    "Főleg nem értem miért főleg fiatalokat és főleg lányokat? Miért nem inkább tömeggyilkosokat? Mondjuk valami fegyházban?"

    "Ezért is jobban preferálom a Rambo IV-et. Ott legalább azok kapnak tőle 50 milis lövedékeket a Browningból, akik sanyargatják a falvakat, a népet, nőket erőszakolnak. Meg általában háborús filmeknél nem érzem ennyire öncélúnak az erőszakot."

    csak jelzem, hogy a filmek nem arról szólnak, hogy a személyes frusztráltságot és bosszúvágyat éld ki és kivetítsd a valóságra (a való világban is fiatal lányokat ölnek, tömeggyilkosokat nem), de ez mindegy, mert szerintem meg kell keresned az öncélúság definícióját, ugyanis a Rambo 4., legyen bármennyire is jó, iszonyatosan öncélú erőszakot tartalmaz, ráadásul az egész szinte képregényes, rajzfilmes módon eltúlzott, de ott valóban az öncélúság dominál.
  • dartois83 #30
    Én sem kedvelem ezt a műfajt, jönnek ezek a faszjankók a bárdjaikkal és aki épp útba esik, azt lekaszabolják. Főleg nem értem miért főleg fiatalokat és főleg lányokat? Miért nem inkább tömeggyilkosokat? Mondjuk valami fegyházban?
    Ezért is jobban preferálom a Rambo IV-et. Ott legalább azok kapnak tőle 50 milis lövedékeket a Browningból, akik sanyargatják a falvakat, a népet, nőket erőszakolnak. Meg általában háborús filmeknél nem érzem ennyire öncélúnak az erőszakot.
    Sajnálom Jasont, hogy belefulladt a tóba, de azért álljon már meg a menet....azóta már volt Manhattanben, meg a világűrben. Bosszúból meg akarja ölni az egész világot? Ez nem bosszú, egyszerűen pszichopata - mint Freddy és társai -, inkább olyan filmet kellene készíteni már, ahol pont ezeket válogatott módszerekkel intézik el. Kívánom Chucky-nak hogy Barbi-babák tépjék le a tökét!