Napi Online

A Disney után a Time Warner is csalódást keltett

A második legnagyobb amerikai médiavállalat, a Walt Disney 32 százalékos profitcsökkenést jelentett a legutóbbi negyedről, ami elmarad az elemzői várakozásoktól.

A társaság a december végén záródó első pénzügyi negyedévében 845 millió dollár nyereséget termelt az előző évi 1,25 milliárd dollár után. A 45 centes részvényenkénti eredmény nem éri el a Bloomberg konszenzusban valószínűsített 51 centes eredményt. A negyedév során a bevételek 8,2 százalékkal 9,6 milliárd dollárra csökkentek, míg az elemzők 10 milliárd dollárra számítottak. A sugárzási és kábeltelevíziós forgalom a hirdetők elmaradása, a stúdiók bevételei pedig a DVD-értékesítések pangása miatt estek vissza.

A cég "nagyon jelentős" megtakarításokat kíván elérni átstrukturálás és leépítések révén - közölte Robert Iger vezérigazgató. A Disney a jövőben jobban megválogatja a legyártandó filmek listáját, kevesebbet költ marketingre és a DVD-gyártást is visszafogja - tette hozzá a vezető. A Time Warner viszont óriási, 16 milliárd dolláros veszteségről számolt be a negyedéves jelentésében, elsősorban egyszeri tételek miatt. Veszteséget legutóbb 3 és fél éve jelentett a cég. Egy évvel ezelőtt még 1 milliárd dollárt valamivel meghaladó profitot termelt az AOL és a People tulajdonosa. Az egyszeri tételek nélkül részvényenként 23 centes nyereséget ért el a társaság, szemben a Reuters 26 centes becslésével. A bevétel 3 százalékkal 12,3 milliárd dollárra csökkent, ami ugyancsak elmarad a 12,6 és 12,8 milliárd dollár közötti várakozástól.

A társaság korábbi közlése szerint mintegy 25 milliárd dolláros kiadást jelentenek számára az elsősorban a kábel-üzletághoz kapcsolódó és egyéb egyszeri tételek. A Time Warner egyebek mellett A sötét lovag című film producere volt, és több száz fős leépítési terveket jelentett be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    a modern Isten.
  • smaszi #8
    Na winnie, most ismét lehurroghatsz: mindig csak a pénz-pénz-pénz...
  • Wittgen #7
    Pont, ha egy cég nullszaldós, akkor már megéri üzemeltetni. Ha nyreseéges is, az már nagyon jó.

    Ha valakit viszont azért rúgnak ki, mert néhány köcsög amcsi részvényesnek nem elég szép summa a 800 milliós nyereség (ami ugye nem azonos a bevétellel), akkor a világban nagy bajok vannak. Itt a válság meg minden szir-szar, eke meg képesek lennének kirakni valakit az utcára csak azért, hogy még több maradjon a zsebükben? Ehhh...
  • winnie #6
    a cégek nyereségesek, így maradhatnak fent, ez nem jelent semmit. a részvényeseknek viszont produkálni kell.

    ami nem nyereséges, az nem húzza sokáig. a betervezett bevétel alulteljesítése azonban kompenzációkat is vonhat maga után, így leépítést, valamint aki miatt (felső vezetők) nem valósult meg az előírt cél, azoknak az állása is veszélybe kerülhet.
  • Tetsuo #5
    Ha vkinek az allasa azert szunik meg, mert a ceg nem szarnyallta tul az elozo evet; vagyis 1 full nyereseges cegrol van szo, csak nem dontott rekordot megint, akkor vmi nagyon nincs jol.
    Csak 1 maradhat. Csak 1 ceg, mint az 1984ben. A kapitalizmus vege. ;)
  • InterFoxSOFT #4
    Majd megcsinálják a Kingdom Hearts 4-es a Square-Enixel és megint dőlni fog a lé...:)
  • winnie #3
    kivéve azokat, akiknek az állása múlik ezen.
  • Magoo #2
    Én sem tudom hova sirjak bánatomban :)
  • torcipepe #1
    nekem személy szerint nem jelent csalódást az, hogy egy százassal kevesebb hasznuk lett, mint amit az elemzők jósoltak.

    sőt szerintem k*rvára nem hat meg senkit.