Ötvös Tibor

Riddick visszatér a gyökerekhez

David Twohy A Perfect Getaway bemutatójának kapcsán megnyugtatott minden Riddick-rajongót, miszerint ezúttal valódi korhatáros filmmel készülnek. A rendező és a főszereplő is úgy tervezi, hogy visszatérnek a Pitch Black vonulathoz.

A Riddick-franchise eddig mindösszesen két filmet élt meg, ráadásul ezekből csak az első lett sikeres. Ennek ellenére milliós rajongótáborral bír a karakter és a rendező, David Twohy "rövidebb" kihagyás után visszatér a sorozathoz. A direktor legújabb thrillere, A Perfect Getaway bemutatójának kapcsán árult el pár érdekességet a tervezett harmadik Riddick-filmről.



"Két vázlatot is készítettem a következő részhez" - kezdte Twohy. "Vin és én már kiválasztottuk a történetet és akadna stúdió is, amely forgalmazná - ám ők 12 éven aluliaknak! besorolást akarnak a filmnek és mi ebbe még egyszer nem megyünk bele. Ezt is átbeszéltük Vinnel és rájöttünk, hogy túl lelkesek voltunk és túl sok pénzt költöttünk el a folytatásra. Épp ezért a harmadik résszel visszatérünk a Pitch Blackhez és kis költségvetésben gondolkodunk."

Twohy először azonban még Ridley Scott produceri felügyelete mellett megrendezi a Crying Havoc című filmet és csak utána térhet vissza Riddickhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pTk #10
    Nekem is tetszett mind a kettő :-)
  • Zedas #9
    A második részből az összes sztorirészt kivágták a moziverzióból. Tessék megnézni a DC-t, abban kerek a történet.

    Nekem is a CoR jött be jobban, olyan, amilyennek a Dünének lenni kellett volna mindig is.

    Epedve várom.
  • NEXUS6 #8
    Abszolút nem passzol szerintem a 2 rész egymáshoz, mintha nem is ugyan abban az univerzumba játszódnának.

    Azonban mindkettő jó, nézhető volt a maga kategóriájában. Az elsőben szerintem sokkal érdekesebbek voltak a karakterek, még Riddic is. A másodikban már csak sima gyilkológép volt oszt annyi.
  • bmw #7
    Nekem is a 2. jobban tetszett. De az elso jo volt.:)
  • Nethyrrea #6
    nagggyon helyes!
  • grebber #5
    Wheelman filmmel mi a franc van már?
  • Zaraki Kenpachi #4
    Riddick és a 12-s karika találkozást hogyan gondolták a stúdiók???

    Kíváncsian várom a filmet.
  • Zomil #3
    folytatni szerintem azt a történetet folytatják, csak nem 12-es karikával és kevesebb cgi-vel
  • beef #2
    Nekem a 2. rész sokkal jobban tetszet. Kicsit sajnálom, hogy nem azt folytatják. Igaz nagy eséllyel már csak elrontani lehetne.
  • haxoror #1
    szuper!