SG.hu·

Clint Eastwood betorzul és shotgunt ránt

Minden elismerés megilleti a 78 éves rendezőt, hiszen - akárcsak 2006-ban a Dicsőség zászlajával és a Levelek Ivo Dzsimáról-lal - 2008-ban is két filmmel áll a nagyérdemű elé, méghozzá két eltérő alkotással, az Elcserélt életekkel és a Gran Torinóval.

Az Angelina Jolie főszereplésével forgatott Elcserélt életek (Changeling) éppen a hétvégén mutatkozott be Amerikában, míg a decemberi premieridőponttal bíró bosszúálló mozi, a Gran Torino a tervek szerint december 17-én kerül bemutatásra, de az előzetes már most megtekinthető. (Előbbi február 5-én érkezik hazánkba, míg utóbbinak egyelőre nincs kitűzve a magyar bemutatója.)


A Gran Torinónak egyébként, mint a trailerből is kitűnik az a különlegessége (amellett, hogy akár Piszkos Harry 6-nak is elmenne), hogy Clint Eastwood ezzel a filmmel tér vissza a színészek közé, hisz ebben az évezredben csak a 2002-es Véres melóban és a 2004-es Millió dolláros bébiben láthattuk a veterán színészt, aki igen csak megválogatja, hogy milyen rendezővel dolgozik együtt.

Nem véletlen, hogy az elmúlt majd 20 évben mindössze 1, azaz egy filmjének rendezését hagyta másra (a 93-as Célkeresztben című thrillert Wolfgang Petersen dirigálta.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2008. 11. 05.. 10:13||#19
Megneznek tole 1 "Jopár dollárral tobbértet" is, mielott kipurcan.
© isthun2008. 10. 31.. 13:16||#18
Eastwood egy példakép!
© otrosinka2008. 10. 29.. 22:07||#17
megnézzük, maximum tisztelet a dörti herinek.
clint jó színész, és kész
© bmw2008. 10. 29.. 21:39||#16
Egyik kedvenc.
© CaptainRumi2008. 10. 29.. 21:05||#15
engem egyáltalán nem zavar, hogy ennyi idõsen péppé ver mindenkit a vásznon...
csak akkor nem értem Harrison Fordot minek kell fikázni, Indiana Jones-ként...

Szóval sok ember saját vélemény nélkül azt írja amit a többség ír, csak azért, hogy jófej legyen.. tisztelet a kivételnek.

és Chuck77 nek csak azért respect, mert õ már valószínüleg Indy-t is lehurrogta, szóval tartja a véleményét az idõs emberekkel szemben xD
de az Arkham Asylum sztori az viszont tényleg durva volt...pláne, hogy nekem okoskodott azzal, hogy ez nem abból van amikor felvetettem 😄 xD
© neoG2008. 10. 29.. 15:23||#14
no igen...az nagy égés volt😊))
© Dakkon2008. 10. 29.. 12:58||#13
lol ez a figura megint alakít. wáow. mint az Arkham Asylum-al. látom más is megjegyzte ez a <#gunyos1>-t.
tényleg szuper hangulata van a trailer-nek! és mekkora a hangja eredetiben! várjuk!
© kicsizoz2008. 10. 29.. 11:49||#12
A "mostanábant" a pályafutása hosszához igazítottan kicsit tágan értelmeztem, úgy értve mint "öreg korszaka", a kiegészítést köszi, így már talán felfogja... 😊
© winnie2008. 10. 29.. 10:41||#11
nem igazán van mostani filmje, így nem is igazán láthattuk õt. a kollega lent nem érti meg, ha a film egy menni is alig képes, mégis bosszuló öregemberrõl szól, akkor nem játszhatja el a fõszereplõt shia mcbáff vagy zac ephron, bármennyire is akarja😊
© sandor82062008. 10. 29.. 10:28||#10
Arkham Asylum<#mf1>látom folytatod mélyenszántó gondolataidat te betmen krónikás, sztem fogd be mert megint beszo.od, te te fõkemény<#hehe>

amúgy Clint bácsi remélem csinál azért még valaha olyan filmeket is mint az Unforgiven, v, az Államérdek, Célkeresztben stb. tehát valami kommerszebbet és popcornosabbat de persze a jobbik fajtából mint amiket felsoroltam!
Az Angelina Jolie-s filmrõl eddig közepes kritikákat olvastam, nem is nagyon érdekel de a Gran Torino meglessük:-D