MTI

Három magyar film a 25. jeruzsálemi mustrán

Forgács Péter két alkotását, a Von Höfler vagyok és a Saját halál című filmeket, valamint Fliegauf Benedek Tejútját is meghívták a csütörtökön kezdődő 25. Jeruzsálem Nemzetközi Filmfesztiválra - közölte a Magyar Filmunió munkatársa.

Papp Csaba Zoltán tájékoztatása szerint a Von Höfler vagyok című kétrészes alkotás, mely a Höfler család amatőr felvételeit felhasználva kelt életre sorsvonalakat, az archív anyagok kreatív felhasználásának elismerésére alapított Isracrad-díjért, valamint a Jewish Experience díjért száll versenybe. A Nádas Péter írása alapján készült, 2007-es Saját halál című mozgóképet a filmművészet újdonságait felvonultató Panoráma programban mutatják be - tette hozzá, megjegyezve, hogy Forgács Péter mindkét film bemutatóján részt vesz.

A Panoráma programban tűzik műsorra Fliegauf Benedek Tejút című filmjét is, mely az elmúlt év egyik kiemelkedő magyar fesztiválsikere volt. Az 1986-ban Lia van Leer által alapított jeruzsálemi seregszemle Izrael legrangosabb filmes eseménye. A sokszínű program keretében minden műfajban mutatnak be filmeket. A fesztivál nemzetközi díjai: a legjobb játék- és dokumentumfilmnek járó elismerés (In Spirit of Freedom) és a mediterrán országok legjobb játék- és dokumentumfilmjének járó díj (In Pursuit of Peace & Tolerance for Mediterranean Cinema).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!