Zsellér Máté

Kiosztották az első hazai UPC-AXN Filmfesztivál díjait

2007. szeptember 7-én pénteken megtartották az első UPC-AXN rövidfilm-fesztivál díjkiosztó ünnepségét. Az UPC főszponzorálása mellett megrendezett filmfesztivált május végén jelentette be a tévécsatorna olyan fiatal tanult és amatőr filmesek jelentkezését várva, akik 1-7 perc hosszúságú művükkel vállalják a megmérettetést a hazai mezőnyben.

A május végén bejelentett fesztivál nem kívánt megrekedni a szakmai berkekben: a versenyre bárki jelentkezhetett filmben megvalósított ötletével, témabeli vagy tartalmi megkötés nélkül. 160 alkotás érkezett a háromtagú zsűrihez, ami Andy Vajna producerből, Török Ferencből, a Moszkva tér és a Szezon rendezőjéből, valamint az immár Oscar-díjra benevezett Taxidermia alkotójából, Pálfi Györgyből állt.

A díjkiosztó gálán a meghívottak blokkokra bontva megtekinthették a legjobbnak ítélt 15 alkotást, majd McMenemy Márk, a fesztivál média-arca és az est házigazdája színpadra konferálta a zsűrit és megkérte őket hogy adják át a díjakat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A fődíjat (10.000 eurót és egy utazást Hollywoodba, a Sony stúdióiba) a forgatókönyvíró szakon végzett Gergely Zoltán nyerte Szupermosás című kisfilmjével. A rövidfilm egy éjszakai autómosóba kalauzol minket, ahol az ügyeletestől egy marcona bőrkabátos fickó szupermosást kér. Miközben az éjszakais mosni kezdi a dzsip vérszennyes platóját, a két figura között furcsa beszélgetés alakul ki.

A második helyezett, a szintén szakmabeli Komjáti Ferenc operatőr filmje lett, míg a dobogó harmadik fokára Kreiner Tamás zeneszerző, hangrendező álhatott fel. A zsűri különdíját Tárnok Gábor Üzenetek című alkotása kapta.

A 15 legjobb alkotás teljes nyúlfarknyi hosszában megtekinthető a fesztivál hivatalos honlapján (www.upc-axnfilmfestival.hu), de az AXN tévécsatorna is műsorra tűzi majd őket. A szervezők jövőre folytatni kívánják a hagyományokat. Céljuk hogy a fesztivált évente megtartott eseménnyé duzzasszák, nemcsak Magyarországon, de Közép-Európa több országában is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!