SG.hu·

Shrek nagyon jól keres és visszatér

A Shrek 3.-nak köszönhetően jó negyedévet zárt a DreamWorks.

A DreamWorks több mint kétszeresére, 26,1 millió dollárra növelte nettó nyereségét az év első három hónapjában, jelentős részben a Shrek 3. sikerének köszönhetően, ugyanis a film DVD-változata nagyon jól szerepelt a nemzetközi piacokon. Franciaországban és Olaszországban például az elmúlt időszakban stagnáló DVD-eladásokat dobta fel a kedves zöld szörny legújabb sztorija.

A cégvezetés nem ért egyet azokkal a szakértőkkel, akik a fogyasztás visszaesése miatt a DVD-piac zsugorodására számítanak. Lew Coleman, a DreamWorks elnöke úgy véli, hogy a moziipar viszonylag olcsó szórakozási lehetőséget kínál az embereknek, ezért vélhetően ellenállóbb lesz a vásárlóerő csökkenésével szemben. Ráadásul az amerikai piac mellett egyre nagyobb súlyra tesznek szert az olyan feltörekvő országok, mint Oroszország és Brazília, ahol a vevők lelkesen vásárolják a hollywoodi mozikat.

A DreamWorks gyorsjelentése megkönnyebbüléssel töltheti el az elemzőket, ugyanis 2007-ben a teljes amerikai DVD-piac 3,2 százalékkal zsugorodott, ami az elmúlt néhány évben először fordult elő. A családok idén nyáron sem maradnak szórakozás nélkül: az egyebek mellett Jackie Chan szinkronjával készülő Kung Fu Panda című film június 6-án, a Wall-E robot szerelmi történet június 7-én kerül a mozikba. Decemberben pedig visszatér az ogre: bemutatják a Shrek musicalt a Broadwayn.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© HJPOWER2008. 05. 02.. 08:54||#7
Van még lehúzható rókabõr, jön majd a 4 meg 5, ameddig nem bukik egy nagyot, stb....
© Mister2008. 05. 01.. 23:17||#6
nem keverem, a bevétel az milliárd dollár is lehet
© ziipp2008. 05. 01.. 20:11||#5
Szeressük a Shreket. Nyugodtan jöhet a 4. rész. 😊
© WoodrowWilson2008. 05. 01.. 17:51||#4
Szerintem te kevered a nyereséget a bevétellel.
© Mister2008. 05. 01.. 17:08||#3
26 millió dollár nyereség /3 hónap?
Az kb 100 millió dollár nyereség 1 év alatt...
Nem kevés ez egy DreamWorks méretû céghez képest?
Tudom, hogy nekünk nagyon sok pénz, de nekik?
NEm véletlen dollárraL?
© Jrex2008. 05. 01.. 12:50||#2
szerintem se kellene már erõltetni...
© Broafka2008. 05. 01.. 11:24||#1
pedig a 3. rész milyen marha gyönge volt