SG.hu·

Itthon nem merik bemutatni a Fűrész 4-et

A Korhatár Bizottság a Fűrész 4-et az X-kategóriás filmek közé sorolta, így Malajzia mellett csak nálunk került bajba a népszerű thriller mozipremierje.

Klikk ide! Arról már hírt adtunk korábban, hogy a Fűrész-filmeket forgalmazó Budapest Film eltolta az eredetileg január 10-re tervezett népszerű thriller premierjét - előbb bizonytalan időpontra, majd pedig február 7-re úgy, hogy rengeteg plakáton (ld. a mellékelt kép) még mindig a január 10-i időponttal hirdetik/hirdették a filmet. Most pedig - a Népszabadság információinak hála - az is kiderült, hogy mi volt az oka a csúszásnak: a KÖH Filmiroda korhatárbizottsága, miután tagjai nyilvánvalóan megnézték a filmet (és jót tunkoltak belőle) úgy döntöttek, hogy az efféle brutalitás nem magyar szemnek való, a néplélek szenvedné meg, ha a hollywoodi szórakoztató ipari termékét pár tízezer ember önszántából megtekintené egy moziban és éppen ezért az ún. extrém erőszakos kategóriába sorolta. Ez sok esetben a moziforgalmazás végét is jelentheti egy film számára, ugyanis az efféle filmeket az állam egy 1993-as törvény alapján 25%-os kulturális járulékkal sújtja, vagyis a film bevételének negyedét a forgalmazónak be kell fizetnie az államnak. (Alapból csak 3% a kulturális járulék.)

Intő jel, hogy a Motel 2 megtekintése után is ezt a határozatot hozta a Filmiroda, így nem csoda, hogy a film csak DVD-n került idehaza forgalomba. E miatt a hazai disztribútor, a Fórum Home Entertainment még így sem szívesen adta ki a Fűrésszel szemben idehaza bukott film második részét, csak a jogtulajdonossal kötött szerződés erre kötelezte a céget.


A durva pornóalkotások mellett a filmek közül öt tartozik az X-kategóriás, nevében csak felnőtteknek szóló filmek közé - ezentúl a Fűrész 4-nek is ott a helye, holott a sorozat első három része megúszta az efféle kipécézést. Ennek köszönhető, hogy idehaza is egyre népszerűbb a széria, hiszen az első rész 25 ezres nézőközönsége a harmadik részre több mint 60 ezresre duzzadt. A 4. rész még ennél is nagyobb sikerre számíthatott, amely egy rétegműfaj populáris képviselőjétől meglehetősen szép eredmény idehaza.

A KÖH Filmiroda indoklása szerint a Fűrész 4 erőszakossága olyannyira öncélú, hogy az nem tolerálható, ezért moziban még akkor sem lenne szabad bemutatni, ha a néző saját maga dönt arról, hogy mit nézzen meg. Véleményük szerint inkább speciálisan felnőtt filmekre szakosodott filmszínházakban lenne a helye a thrillernek, azonban ilyet ma Magyarországon még nagyítóval sem találni.


A felvitt korhatárnak köszönhetően a Fűrész 4 forgalmazója alaposan pórul jár, hiszen így a filmet - a fizetendő sáp miatt - sok mozi eleve nem fogja játszani, például a Palace Cinemas hálózata azonnal le is mondott róla. A Cinema City egy kópiával fog nekiindulni a vetítéseknek, de normál áron fogják adni a filmet, míg a másik három budapesti mozi, ahol még jelen lesz a Fűrész 4, emelt helyárral fogja értékesíteni a filmet. A vidékieknek és a kevésbé mobilis fővárosi Fűrész-fanatikusoknak éppen ezért nem marad más megoldás, mint hogy megvárják a nyárra tehető hazai DVD-megjelenést.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© JASON132008. 08. 29.. 20:28||#116
Egyszerûen hihetetlen hogy nálunk nem adnak szinte semmilyen horrort... TÉNYLEG enhyire agyalágyultakkal vagyunk körülvéve (elõre horrorosok) hogy csak az animáció hoz sikert? nem értem... mindenki csak a mesét nézi?
© pinter0072008. 02. 12.. 13:56||#115
Szerintem jó film.Nem a brutalitása amugy sem a lényeg,hanem hogy mondjuk a sztori olyan jól meg van irva hogy a legvégéig szinte nem is jössz rá semmire.Az már más kérdés h sok dolgot durván ábrázolnak benne,de nem ettöl fogok "bekattani".Szerintem egy 18-as besorolás elég lett volna.
© quentit2008. 02. 10.. 23:52||#114
Megvan: kellene önpusztítás adó 😊
© quentit2008. 02. 10.. 23:51||#113
Na, ezzel az X kategóriával egyetértek 😊
Mint ahogy a 25%-os "erõszak adóval" is. így van ez pl. a dohánynál is: fizess sokat, ha ölni akarod magad 😊
© Lipi19802008. 02. 06.. 17:56||#112
Jigsaw bácsi elintézte<#worship><#worship>
© 5c0rp330n2008. 02. 02.. 01:29||#111
A Fûrész 4 öncélú öldöklés? :S Mit néztek ezek? Az elsõ 3 percet leszámítva egy cseppet sem durvább a többinél.
© FangoBalint2008. 02. 01.. 16:26||#110
Meg tudnátok nekem mondani melyik az az 5 film ami X-es besorolást kapott itthon? Nekem csak a Cannibal Holocaust, ás a Halál 1000 Arca ugrik be!
© winnie2008. 02. 01.. 13:15||#109
"De sajnos idetéved egy rakás BAROM, aki fikázza a másikat, mert ebben élik ki magukat. Szánalmas"

és te mit csinálsz, kérdem halkan?
© BobaFett2008. 02. 01.. 11:48||#108
látom ez az öncélú szó nagyon tetszik itt a többségnek 😄
© ch132008. 01. 31.. 13:47||#107
Sokan azért sírnak, hogy az emberek nem mennek moziba, most itt egy siker film, de ezt letiltják, hogy egy ember se mennyen moziba még véletlenül se.