SG.hu·

A Csillagpor meglepő sikere Magyarországon

A kritika egyöntetűen dicsérte Neil Gaiman fantasy-jét, azonban a Gyűrűk ura sikere óta tudjuk, hogy a tömegek csakis a műfaj divatosabb darabjaira zarándokolnak el nagyobb számban. Így nem csoda, hogy a Csillagpor megbukott Amerikában.

Persze ez a bukás nem volt egyértelmű, hiszen a 9 milliós kezdéssel induló filmek általában 20-25 milliós bevétellel fejezik be futásukat odakint, míg a Csillagpor (Stardust) alacsony heti nézőszám-csökkenésekkel egészen 38 millióig kúszott. Vagyis azon kevés filmekre példa, melyek, nyilván a jó marketing hiányában, bukásnak számító első hétvégéjükből főnixmadárként feltámadnak és szájhagyomány útján mégiscsak kisebbfajta sikert aratnak.


Nálunk azonban fura módon még szájhagyományra sem volt szükség, ugyanis a Csillagpor szinte a premiertől kezdve sikernek számított és a bemutatás 5. hetében is szerepel a fővárosi mozis bevételi listán, annak is a 8. helyén. Az eddigi 65 132 fővárosi néző azt is jelenti, hogy olyan filmet is leköröztt, mint az Amerikában gigasiker és nálunk is korrekten szereplő Bourne-ultimátum.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© spydee2007. 11. 29.. 18:04||#16
Nagyon szépen rendezett, egységes, nem elkapkodott, igazi régivágású mesefilm. Minden percét szerettem...ha nem is hátborsódzva, szájtátva néztem, mindenképp a szívembe dolgozta magát. Kellenek ezek a jóra, szeretetre, önfeláldozásra tanító történetek az új generációnak, csak nem vagyok benne biztos, hogy "vágják" mit akar közölni, mi a konklúzió. Aki eddig megnézte ajánlásra(én is így mentem, még csak nem is hallottam elõtte róla)annak mindenkinek tetszett. Mellesleg végig jó humor van benne, nem fárasztó, nem elcsépelt, nem obszcén poénokkal operál. Nézzétek!
© GinJoe2007. 11. 29.. 15:33||#15
Most néztem a friss mozimûsort itt Székesfehérváron....hát még mindíg meg lehet lesni a Csillagport moziba...😊 legutoljára a Karib-tenger kalózai elsõ része ment illen sokáig...az is majdnem 3 hónapig volt mûsoron... 😊😊😊
© RaveAir2007. 11. 29.. 08:55||#14
Összes fantasy valójában mese, és én imádom. Bár azt is le kell szögeznem, hogy nem minden mese készül gyerekek számára!
© wolruf2007. 11. 29.. 08:10||#13
Most megnyugodtam. Én is háromszor láttam eddig moziban, és szerintem még mindig meg tudnám nézni 😊 Megnyugtató, hogy nem csak én voltam így vele. Kicsit gyerekesnek is mondható, de talán éppen ettõl olyan jó. Egy igazi mese, amit a felnõtt korsztály is élvez (meg a fiatalok is).
© Loverman2007. 11. 29.. 04:16||#12
winny... akarom mondani, tényleg jó film, bár ne vegyük egy kalap alá a LotR-val, inkább mesének titulálnám semmint fantasynak. Kb mint a Narnia.
© winnie2007. 11. 29.. 00:49||#11
a rendezõ nem is érdekelt a profitban, a stúdiónak a lényeg. (oké, a rendezõnek is, de õk csak jó munkásemberek. egy matt vaughn pláne, pár produceri meló és egy layer cake után nem fog karibozni, ellenben kivívta a szakma elismerését, szóval a 3. filmje már nagyköltségvetésû képregény adaptáció lesz. megint képregény, mondhatnéám, de a thor azért mégsem stardust.
© Tetsuo2007. 11. 28.. 23:32||#10
Ha pl mozifim-rendezo lennek, es keszithetnek vmi komolyabb alkotast, akkor valszeg nem ehezik a csaladom meg hasonlok.. tehat siman tudok nyaralni Japanban v a Karib-tersegben. Namarmost, ha ez adott, akkor tuti h mar elsosorban arra torekednek, h adjak vmi plusszt az emberisegnek, vmi muveszit v moralis uzenetet terjesszek, izlesesen becsomagolva, vagy csak 1szeruen sok csaladnak szeretnek pozitiv impulzust adni.. szal szerintem ez a film lehet h hasonlo szellemben keszult es talan nem feltetlenul volt elso helyen a profit.. mint a legtobb hollywoodi filmnel.
Tehat ez a film is bekerult az eves megnezendo-listamba, a tobbi 2 melle.. 😊
© GinJoe2007. 11. 28.. 21:17||#9
az tény hogy nem nagy dicsõség hogy mennyit szed be a film....DE legalább egy jü filmrõl van szó...nem pedíg valami szar rambó 200-ról vagy egyéb tróger agyoncsépélt szarról...Én továbbra is tartom magam a véleményemhez 😊😊😊
© winnie2007. 11. 28.. 20:33||#8
az, ha egy film visszahozza az árát, nem nagy dicsõség, kevés.

a film világviszonylatban nagy siker, de azt sajnos a hajukra kenhetik a készítõk, hiszen a 70M-s büdzsébõl 35M jött be amerikában, amelynek csak egy része a stúdióé, így nem feltétlenül várható egy ideig hasonló cucc.
© GinJoe2007. 11. 28.. 19:45||#7
jahh és egy filmrõl az a legjobb kritika ha valaki úgy megy el rá hogy egy ismerõse/barátja javasolta neki és utána meg õ adja tovább másnak hogy meg kell nézni... hát pl én pár embernek ajánlottam ezt a filmet és senki sem csalódott...sõõõõt mindíg szóba kerül a film ha összefutunk 😊😊😊