SG.hu·

Egy évvel kitolják a Narnia-folytatás premierjét

C.S. Lewis népszerű mese/fantasy-ciklusának megfilmesítése nem kis feladat volt, de az első film sikere maga uán vonta a kötelező folytatásokat, melyek közül a Hajnalvándor útjának premierjét egy évvel elhalasztották.

Érdekes, de a történeteket ismerve egyáltalán nem csoda, hogy az első film a Narnia krónikáinak 1. részéből készült el, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című kötetből - viszont az említett kötett a kronológiai sorrendben a második. A folytatás természetesen a második könyvet fogja felölelni (mely a kronológiai sorrendben a negyedik), vagyis a Caspian herceget és 2008. május 16-án kerül moziba.

A tervek szerint a 3. filmes rész, a Hajnalvándor útjából készül (3. könyvként jelent meg, de a 7 kötet kronológiájában az 5.) és a premier dátumának 2009. május 1-ét tűzte ki a Disney, de a hírek szerint a stúdió meggondolta magát is kikapta a 2009-es műsorrendből a Narnia 3-at, s a Hajnalvándor útja így 2010-ben, mégpedig május 7-én kerülhet a filmszínházakba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DoctorJohnson2007. 09. 27.. 23:09||#8
Tolják csak ki a folytatást az idõk végezetéig, HTX!
© Inquisitor2007. 09. 27.. 13:01||#7
A könyvet nem ismertem, de a mini TV sorozatokbanszinte az összes szinész jobb volt, a moziverzióban meg hiába voltak csodásak az effektek és kellékek, nem jött át a hangulat. Meg túlságosan fel volt pörgetve. Pl. amikor a seregeket gyûjtik az több hónapos rész, a filmben meg annyit látsz, hogy mászkálnak pár percet ...
Ettõl én még várom, mert jó, hogy a Gyûrûk Ura feltámasztotta a Fantasy iránti igényt. Remélem majd az Avatar is hasonlóan feltámasztja a Sci-Fi-ket ...

A Caspian Hercege meg érthetõ, ha nagyon felnõnek a gyerekszereplõk már nem tudnák leforgatni, más szereplõkkel meg már gáz lenne.
© zola20002007. 09. 27.. 08:56||#6
Tanulj meg olvasni vaze xD
© Gladiator2007. 09. 26.. 21:02||#5
Nekem spec nem tetszett. elég bugyuta volt szvsz. egy rész volt aminél azt mondtam, hogy na itt odafigyelek, de ott megállt a film, mert rosszul volt megírva a DVD😄
© NintendoGC2007. 09. 26.. 19:27||#4
A Narnia nagyon jó mind könyvben mind filmben!

Akik negatívan itélik meg hátt szívük joga... engem nem befolyásol egyáltalán!
© Lyan Kyj2007. 09. 26.. 18:48||#3
Igaz, csak lényegesen kevesebben😊
© winnie2007. 09. 26.. 18:46||#2
a könyv ismeretével is voltak, akik negatívan nyilatkoztak😊
© Lyan Kyj2007. 09. 26.. 18:34||#1
A könyv ismerete nélkül voltak, akik negatívan nyilatkoztak az elõzõ részrõl, nem azt kapták, amire számítottak.

Szerintem rendkívüli adaptációt kaptunk az elsõ filmmel, nagyon várom a következõ részt!
Remélem a másodikat is az elsõhöz hasonló szellemben készítik(tették) el és újabb csodálatos utazásban lehet részünk!