SG.hu·

Mélyrepülésben Sváby új vetélkedője

A jó kezdés után egyértelmű, hogy az Egy a 100 ellen nem váltja meg a világot és ezzel együtt a TV2-t sem.

Sokan mondják, hogy a Barátok köztet nem lehet megverni, próbálkozhat bármivel a TV2. Sokáig ez igaz is volt, de tavaly berobbant a roppant vontatottra, egy adás/játékos verzióra mutálódott Áll az alku és a táskanyitogatós játék átvette a 8 órási trónt a Berényi famíliától. Meglepő volt és mulatságos, hiszen míg a külföldi verziókban egy adásban több játékos is játszott, addig itthon a holtidőt bratyizással, gyerekkori fényképek mutogatásával és plüssnyuszikkal töltötték ki, de a formátum egy ideig működött - majd kifáradt.

A műsor levétele után a TV2 új vetélkedő után nézett és az Egy a 100 ellent vette meg, mely sok országban aratott korrekt sikert, de a kommunikáltakkal ellentétben nem durrant igazán nagyot. Nos, ez ránk is igaz, mert bár a szombati premier legyőzte az RTL Klub konkurens filmjét, a produkált 36,2%-os közönségarány nem sok jót sejtetett, s lőn.

Az első hétköznapi adás az AGB Nielsen adatai szerint már csak 29,6%-os share-rel bírt a Barátok közt 39,1%-os közönségarányával szemben - és a tendencia folytatódott, hiszen az eheti keddi adás esetében az éppen tévézők alig 27%-a kapcsolt a Sváby-vetélkedőre, míg a BK-t majdnem 42% nézte. Az adatok főleg akkor elborzasztóak, ha a kereskedelmileg fontos, 18-49-es korcsoport közönségarányát vizsgáljuk: itt 22% és 48% a két műsor nézettségi aránya.

A TV2 vagy visszahozza más műsorvezetővel az Áll az alkut - vagy pedig könyörgőre fogja a dolgot és valahogy visszacsábítja az MTV-be igazoló Gundel Takács Gábort, akinek a távozásával az RTL Klub járt a legjobban. Ki tudja, talán még a több milliós kötbér kifizetésébe is beszállnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2007. 03. 10.. 14:06||#20
© HJPOWER2007. 03. 10.. 10:28||#19
Ebben a játékban könnye(bbe)n lehet nyerni. Bár én sem nagyon nézem!
Gundi jó volt, kár érte.
© AljasGetto2007. 03. 09.. 08:56||#18
Amúgy eleve szar ez a játék szvsz...
Mivel a játékvezetõ itt nem befolyásolhatja/segítheti a játékost, ezértcsak jópofizhatna a kérdések között, ami egy ideig még elmegy, de Svábyval meg kész rémálom

Amúgy nem gondoltam volna, hogy lehet találni a Gundel-Takácsnál szánalmasabb emberkét egy vetélkedõbe... <#phone> <#szomoru2>

(De persze a táskás mûsor "sikerét" nézve a népnek más a véleménye, úgyhogy lehet, hogy beindul ez a sz@* is, és sokáig lesz még mûsoron. Amúgy meg teljesen mindegy, hogy éppen mit NEM nézek a kereskedelmi adókon.)
© winnie2007. 03. 08.. 22:02||#17
"Nem nagyon hiszem el, hogy ezt a két vacak adót nézik 10-bõl 7-en, amikor sokkal jobb adók vannak tucatszám,"

neked vacak - akkor másnak is? a te ízlésed lenne a tömegízlés?😊

ó, istenem. miért nem hiszed? azt sem hiszed, hogy a blikk a legnagyobb példányszámú lap?

" igaz antennával nem, de kábeltévén, mûholdvevõvel, am-mikrón, meg ki tudja még hányféleképpen foghatóak ország (vagy jópár közülük akár"

épp ez az, hogy szép szám, hogy a 3 országos csatornán kívül sokan (majd 30%) néz mást is. rengeteg embernek csak a 3 országos csatorna jön be.
© Shodan2007. 03. 08.. 20:08||#16
Én meg azt nem értettem soha, hogy tudnak tizedre pontos becslést adni?.
© MerlinW2007. 03. 08.. 19:52||#15
Nomeg az emberek 70-80%-a buta. Nem csak itt, az egész világon... És ez így van ahrmóniában😊 Az okos él a butából, az okos és a buta is boldog.
© akyyy2007. 03. 08.. 16:20||#14
nagyon sokan vannak az orszgában akinekj nincs olyan nete, hogy csak úgy letöltsön bármi nagy méretût.

sg-n biztos van cikk róla
© AgentKis2007. 03. 08.. 15:38||#13
Bocsi! Ez nem válasz akart lenni #11-re, csak valamit elnyomtam...
© AgentKis2007. 03. 08.. 15:37||#12
"18-49-es korcsoport közönségarányát vizsgáljuk: itt 22% és 48% a két mûsor nézettségi aránya."

Ezek az adatok frankón hihetetlenek számomra. Nem nagyon hiszem el, hogy ezt a két vacak adót nézik 10-bõl 7-en, amikor sokkal jobb adók vannak tucatszám, igaz antennával nem, de kábeltévén, mûholdvevõvel, am-mikrón, meg ki tudja még hányféleképpen foghatóak ország (vagy jópár közülük akár európa) szerte.

A mérési eredmények szerintem nagyon korrupciószagúak...
© edios2007. 03. 08.. 15:14||#11
Kb azok, akiknek nincs lehetõsége netezni, vagy nincs internete egyáltalán. Vagy nagyon igénytelen😊