Ötvös Tibor

A Sony 2007-es ajánlója

2006 egyértelműen a Sony éve volt. Mára a stúdió filmes szekciójának bevétele átlépte a 3 milliárd dolláros határt. 2007-es kínálatukat elnézegetve kijelenthetjük, hogy a stúdió jövőre is hasonlóan jó eredményt érhet el.

Fontossági sorrendben nézzük, mely filmekkel próbálja kicsalogatni a stúdió 2007-ben a pénzt a zsebünkből. Az első egyértelműen Sam Raimi harmadik képregényfilmje, a Pókember 3. A május 4-én bemutatásra kerülő film sikere már most borítékolható. Az azonban kérdéses, hogy Tobey Maguire és Kirsten Dunst további részekre is leszerződik-e.


Fejre állt a világ

A következő egy másik szuperhős filmje. Nicolas Cage mostanság eléggé elkerülte a sikerfilmeket, ám a Ghost Rider címszerepében egy igazi blockbusterben bizonyíthatja "keménységét". A február 16-án mozikba kerülő filmben Cage mellett Jon Voight, Wes Bentley, Eva Mendes, Matt Long, Sam Elliott és Peter Fonda is szerepet kaptak.


Leég a pofámról a bőr

Egy kicsit komolyabb műfajt képvisel az Adam Sandler nevével fémjelzett Reign Over Me. A március 9-én mozikba kerülő dráma egy férfiról szól, aki az ominózus szeptember 11-i terrortámadásban elvesztette egész családját. A mély depresszióba esett férfi segítségére egyik régi osztálytársa siet.

Bár a történet érdekes, ráadásul Sandler partnere a Hotel Rwanda sztárja, Don Cheadle lesz, én mégis kicsit félve közelítek egy komoly Sandler-film felé. Utoljára a Kótyagos szerelem okozott hatalmas csalódást. Majd jövőre meglátjuk.


Elnézést, ez a Rwanda hotel?

Kevésbé érdekes az erősen a Végső állomásra hajazó Sandra Bullock film, mely a Premonition címet viseli. Bullock egy háziasszonyt alakít, akinek férje halálos autóbalesetet szenved. Mikor az asszony másnap sértetlenül találja férjét rádöbben, hogy egy látomása volt, mely bekövetkeztét minden áron el akarja kerülni.


Ez még nem a Végső állomás

Bár nem tűnik túl érdekesnek - hiszen a Halált kijátszó tinik története is kezd már unalomba fulladni -, de Bullock kisasszonyt nem szabad leírni. Majd meglátjuk, Amerikában március 16-tól. A következő a Sony - mostanában nagyon divatos - pingvines filmje.


Nagyon divatosak a frakkos állatkák

A Surf's Up egy CGI-animációs film, mely nem kevesebbet állít, mint hogy a szörfözést maguk a pingvinek találták fel. A poénosan igaz történetként beharangozott mese a pingvin-szörf világbajnokságot mutatja be, amolyan dokumentalista stílusban. Az ötlet meglepően jó, reméljük a megvalósításba sem csúszik hiba. Bemutató: valamikor júniusban.

A második félévben jóval kevesebb érdekesség várható. Első helyen kell kiemelni az Umbrella Corporation és Alice harcát lezáró Resident Evil: Extinction-t. A filmről már elég sokszor beszámoltunk, így a produkcióra most nem térnék ki bővebben.


Alice nem Csodaországba tart

Jöjjön viszont két titkos kedvencem a végére. Az első természetesen Antal Nimród első hollywoodi produkciója. A Vacancy főszerepében Kate Beckinsale és Luke Wilson produkálhatják magukat. A thriller egy fiatal házaspárról szól, akik egy motelben eltöltendő éjszaka során észreveszik, hogy mindenhonnan kamerák figyelik őket. Hamarosan kiderül, hogy egy úgynevezett gyilok-videó főszereplőinek szánják őket.


Nimród első filmje rémisztő lesz

A másik egy újabb horror, a 30 Days of Night, melynek Sam Raimi lesz a producere. A történet egy alaszkai kisvárosban játszódik, ahol minden évben van egy hónap, amikor teljes sötétség uralkodik. Mikor a lakosság többsége délre indul, hogy átvészelje ezt az időt, északról egy titokzatos csoport érkezik. A vérszomjas vámpírhorda úgy döntött, "megszivatja" a várost.


Fuss, Josh Hartnett, fuss!

Azt hiszem jól látszik, hogy már csak a Pókember miatt is sikeres évet kell zárnia a Sonynak. Remélem Nimród úr filmjére is vevők lesznek a nézők és újabb esélyeket kap majd a film fővárosában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atothhu #2
    Jó lesz az, és Peter Stomare is játszik a filmben. Mellesleg, ha jól emlékszem (bár ebben nem vagyok biztos) nem a végső állomást koppintja, hanem egy japán film amerikai újra gondolása.
  • portable #1
    hát ebből mind jó 2 kivételével
    az eggyik a végső állomás koppintás ami nem tünt olyan jónak
    a másik meg ez a Surf's Up
    hát nemtudom mi lesz vele a táncoló talpak után...
    de meglássuk...