Szekeres Viktor

Vak igazság - Minek a szem a nyomozáshoz?

Sokféle nyomozós sorozatot láttunk, sokféle nyomozós sorozat fordult meg itthon, de olyanra, ahol a főszereplő rendőr vak, még nem volt példa.

Pedig annak idején Rutger Hauer már irányt mutatott, hogy ha vakságunkat megtoldjuk egy szamuráj karddal, akkor máris jobban festünk a mozivásznon. Ezúttal nincs szamuráj kard, van viszont Beretta, vagy az éppen aktuális rendőrségi pisztolyszponzor legújabb kreálmánya és van egy nyomozónk, nevezett Jim Dunbar (a jó öreg Shep mentős a Vészhelyzetből, alias Ron Eldard), aki egy rendőrségi akció során elvesztette szeme világát. Tette mindezt azért, hogy a poszttraumatikus stressztől vezérelve visszakerüljön a rendőrség kötelékébe.



Magánélete romokban, kollegái megítélése a zérón, ellenben önbecsülése a topon és, mint ilyen azonnal meg is próbálkozna a kiemelt fokozatú ügyekkel, azonban frissen mellé vezényelt partnernőjével mindössze egy kocsilopást sóznak rá. Eközben a zsaruk krémje, vagyis azok, akik azt hiszik magukról, hogy ők alkotják ezt a krémet, egy elvetemült sorozatgyilkos után vetik magukat.

Persze, ahogy az lenne szokott, valamiképpen a két ügy kapcsolódik - szeme világát vesztett nyomozónk lelkesedését megtartotta és győzelmi tort ülhet minden egyes epizód végén, hiszen a 13 rész 13 esetet tartalmaz, melyek során rájöhetünk, hogy a szem nem is annyira szükséges egy nyomozás folyamán.

A menüt a TV2 szervírozza, szerdánként, a Született feleségek után. Váljék egészségünkre!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!