SG.hu

80 éves a Puskin mozi

24 órás születésnapi rendezvény október 7-én délelőtt 10-től másnap reggel 9-ig a Puskin moziban: legendás filmklasszikusok és színészlegendák.

80 éve nyitotta meg kapuit a mai Puskin, akkori nevén Fórum Filmszínház. A kezdetben némafilmeket vetítő mozi 1929-ben váltott, itt mutatták be Magyarországon az első hangosfilmet: Az éneklő bolondot. A korabeli tudósítások szerint Budapest "legelőkelőbb" mozija 1948-ban kapott új nevet. A Puskin mozit 1988-ban technikailag korszerűsítették, majd 1998-ban átépítették egytermesből háromtermesre. Az átépítés során megtartották a műemléki védelem alatt álló eredeti homlokzatot és az előcsarnokot, az üléseket pedig lecserélték korszerű és kényelmes fotelekre.

A 80. születésnap alkalmából a nézők három szekcióra bontott filmválogatásból szemezgethetnek. A Magyar filmek közkívánatra szekcióban a legnagyobb sikert aratott hazai alkotásokat vetíttik:

15:45 - Amarcord terem: Álmodozások kora (Szabó István)
Vendégek: Bálint András, Béres Ilona, Halász Judit

17:30 - Amarcord terem: Liliomfi (Makk Károly)
Vendégek: Krencsey Marianne, Makk Károly

13:30 – Körhinta terem: A harangok Rómába mentek (Jancsó Miklós)

15:15 - Körhinta terem: Csinibaba (Tímár Péter)
Vendégek: Tímár Péter, Gálvölgyi János, Nagy Natália és Pogány Judit

17:15 - Körhinta terem: Ripacsok (Sándor Pál)
Vendégek: Sándor Pál, Kern András, Garas Dezső Udvaros Dorottya

21:15 - Körhinta terem: Sose halunk meg! (Koltai Róbert)

A Nagy sikerű külföldi filmek szekcióban megunhatatlan filmklasszikusokat vetítenek a születésnap alkalmából. Többek között látható lesz az M - Egy város keresi a gyilkost (F. Lang), a Ködös utak (M. Carné), a Broadway Melody (N.Taurog), a Dühöngő ifjúság (J. Osborne), a Psycho (A. Hitchcock), és a Méhkirálynő (M. Ferreri). A Művészfilmek elnevezésű szekcióba a Filmművészeti Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kortárs alkotásai kaptak meghívást.

A Kávézóban és az előcsarnokban régi plakátokból, fotókból, korabeli írásokból rendezett kiállítás látható. A Kávézóban 24 órán át némafilmeket vetítenek. 17 órától Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor, filmslágereket ad elő. Az ünnep díszvendége, Krencsey Marianne, aki a napokban vette át a Színművészeti Egyetem Aranydiplomáját.

A rendezvény ideje alatt a jegyek ára nyitástól éjfélig 500 Ft, éjféltől másnap reggel 9-ig pedig csak 300 Ft.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!