Napi Online

Még nem jött el a mozik alkonya

Az Amerikai Filmszövetség felmérése szerint az Egyesült Államokban tavaly 5,6 százalékkal csökkent a filmszínházak forgalma, míg a világ összes mozija 7 százalékos forgalom-visszaesést volt kénytelen elszenvedni.

A magyar mozgóképszínházak tavaly egymillió nézőt és hétszázmillió forintot veszítettek - közölte Feldmájer Sándor a Filmforgalmazók Egyesületének alelnöke. A MPAA jelentése szerint a csökkenésnek több oka van. A DVD népszerűsége, a jobb minőségű - moziélménnyel reklámozott - házimozirendszerek, projektorok iránti kereslet növekedése nem tett jót a moziknak. Ráadásul nemcsak a legális DVD-forgalmazással, de a mind nagyobb méreteket öltő feketepiaccal is meg kell küzdeniük, illetve a ma már szinte korlátlan internetletöltések sem könnyítik meg a mozik helyzetét.

Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nézők igénye eltolódott a szuperprodukciók irányába. A fanatikus mozirajongók továbbra is mindent megnéznek, amit lehet, ám a kevésbé elszántak leginkább a "nagy durranás" filmekre ülnek be. Nem túl jó jel, hogy Hollywood kifogyni látszik az eredeti ötletekből: az új filmek egy jelentős része tavaly és idén is újrafeldolgozás vagy egy korábbi darab folytatása volt. Szakértők szerint tavaly két "kasszasikerre ítélt" film bemutatása hiányzott ahhoz, hogy elégedett lehessen a moziipar.

Az alelnök szerint azért a forgalomcsökkenés még nem akkora, hogy végleg le kelljen engedni a függönyt a mozikban - bár egy multiplex már erre a sorsa jutott, viszont szakértők szerint így is több van belőlük Budapesten, mint amennyire szükség van. Reménykedni lehet például a magyar alkotások közönségcsalogató erejében; az újabb virágzását élő magyar film tavaly ugyanis 1,3 millió nézőt vonzott, ami 15 százalékos emelkedést jelent 2004-hez képest.

A szakemberek szerint a művészfilmekre szakosodott arthálózatnak sem kell rettegnie a kifulladástól, mert viszonylag stabil a látogatóik bázisa és bevételük sem csökkent 2005-ben. Okot ad az optimizmusra az is, hogy idén az első két hónapban a látogatók száma és a bevétel is emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez alapvetően a magyar filmeknek köszönhető, egyebek között a Csak szex és más semmi, a Tibor vagyok vagy az Üvegtigris második része sikerének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!