Napi Online

Moziünnep: itt az alkalom behozni a lemaradást

Ismét ünnepelhet a megrögzött mozibajáró: 350 forintos jegyért nézhet filmeket szeptember harmadikáig. A jutányos ár néhány kivételtől eltekintve szinte valamenynyi műsoron lévő, sőt több premier előtti alkotásra is érvényes, összesen több mint kétszáz filmre.

A moziüzemeltetők és filmforgalmazók együttműködésében megvalósuló Moziünnep francia ötlet alapján indult el, de ma már több európai országban hagyománynyá vált. A célja az emberek moziba csábítása, ugyanakkor jó alkalom a nézőknek, hogy filmlemaradásaikat most bepótolják.

Lényeges változás az elmúlt két évhez képest, hogy most már nem kell egy teljes árú mozijegyet vásárolni ahhoz, hogy a kedvezményekre jogosító füzetkét megkapjuk, rögtön az első mozizásnál kérhető a kedvezményes jegy és a füzet. A korábbi Moziünnepek sikerességét jelzi, hogy az akció négy napja alatt több mint 300 ezer néző váltott jegyet, ami háromszorosa egy szokásos, teljes heti látogatottságnak.

A filmek között megtekinthető például a három éve gyártott, de a mozikban még be nem mutatott Magyar szépség. A dobozban porosodó, Gothár Péter rendezte, Magyar Filmszemle-díjas darabról már sok pletyka kelt szárnyra. Az alkotók legújabb variációja szerint a Sam Mendes-féle Amerikai szépség alapötletét variáló, Máté Gábor és Udvaros Dorottya főszereplésével készült filmet nem plágiumvád és nem is az Elvis Presley-dalok jogdíjproblémái miatt nem mutatták még be, hanem mert erre ez idáig nem találtak méltó alkalmat és körülményeket. Ez pedig most jött el...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #1
    királlly, a kuponfüzettel csak annyi a gáz h ma már egyáltalán nem volt...