Ötvös Tibor
Mátrix: Feltámadások - nem erre számítottam
Nem erre számítottam - talán így lehet legtömörebben összefoglalni a Mátrix: Feltámadások utáni érzéseket.
Hogy tetszett a Mátrix: Feltámadások?
A Mátrix egy fogalom. A Mátrix egy műfajteremtő alkotás. A Mátrix egy nagyon elgondolkodtató akció. A Mátrix miatt ismerjük a bullet-time fogalmát és lett Keanu Reeves egy megkerülhetetlen akciósztár. A Mátrix filozófiát tett a lövöldözések mögé és megmutatta milyen egy okos blockbuster. Mindez az első részre vonatkozik; sajnos a többi már a folytatások tipikus hibáitól szenvedett. Láthatóan csak egy részre volt elég a töltény és csak a meglepően nagy siker miatt lettek összerakva a trilógia további darabjai.
Azt gondolom, hogy a lezárás eléggé megosztotta a rajongókat és egy darabig nem is volt szó arról, hogy bármilyen szinten is folytatódna a franchise. Meg igazából nem is nagyon volt hova, hiszen Trinity, Neo és Smith ügynök is meghaltak, a háború pedig véget ért. Zion és a gépek között béke köttetett és elvileg mindenki szabadon dönthetett arról, hogy szeretne maradni a Mátrixban vagy sem.
Majd jött a meglepő bejelentés idén szeptemberben: készül a Mátrix negyedik része, mely a Feltámadások alcímet kapta. Az első előzetesek ráadásul valami nagyon meta-dolgot vetítetek előre, hiszen pár jelenet hátterében látható volt a Mátrix-trilógia, ráadásul Morpheus is teljesen más színész prezentálásában tárul elénk. Szóval személy szerint nagyon vártam a bemutatót és valóban érdekelt, mit hoz ki Lara Wachowski a tesója nélkül a sztoriból.
Nos, a sztoriról semmit nem akarok elmondani, ugyanis minden pillanat vagy szó amit leírnék, az erőteljes spoiler-nek minősülhet. Legyen elég annyi, hogy a Mátrix: Feltámadások első fél órája olyan élményt kínál, mely miatt minden rajongó elégedetten dőlhet előre a karfás székében. A látványos akciót nagyon érdekes meta-gondolatokkal és nagyon vicces, önreflexív poénokkal, gondolatokkal vegyítik.
Ez a nyitány alapvetően felkeltette még jobban az érdeklődésem és azt gondoltam, hogy Lana képes lesz megugrani azt a bizonyos szintet és még az előző két, megosztó filmet is zárójelbe teheti. Azonban utána elönt mindent az unalom, a remek felütés után nagyon leül a film és elképesztő elmélkedésbe, akciómentes beszélgetésekbe fordul át. Nehéz jellemezni a filmet a cselekmény vagy akár a szereplők motivációjának megemlítése nélkül, de azt leszögezhetjük, hogy Neo/Thomas Anderson nagyon megöregedett és ez mindenre kihat.
A színészekkel viszont nincs gond, csak Jessica Henwick, azaz Bugs nyújt nem túl meggyőző alakítást. Végig azt gondoltam, hogy egy olyan színészt játszik aki eljátssza, hogy a Mátrixban szerepel. A többiek viszont remek formában vannak még mindig, Keanu Reeves vérprofi, Carrie-Anne Moss pedig egy igazi amazon. Persze a Mátrix élmény nem az átütő színészi alakításoknak, hanem inkább a látványnak köszönhető. A Feltámadásokban erre nem lehet panasz, ugyanakkor ez ma már nem olyan nagy dolog. Nem dobjuk el az agyunkat majd egyetlen jelenettől sem, nincsenek olyan klasszikus mozdulatok, mint a tetős elhajlás vagy a Smith-Neo közötti metrós harc.
Egy Twitter-bejegyzés szerint ez az év legjobb romantikus filmje és ezzel egyet is kell értenem. Lana nem biztosra ment, nem biztonsági játékot játszott, hanem valóban kockáztatott és ezt mindenképpen értékelni kell. Ugyanakkor nem lehet elmenni a tény mellett, hogy túl hosszú, túl meta és sokszor sajnos unalomba fullad. Ha 2 órába összezsúfolják, az akciókat is kicsit látványosabbá teszik és folytatják az első fél órában megkezdett meta-vonalat, akkor a Feltámadások lenne az évtized egyik legjobb és legmerészebb alkotása. Így csupán egy jó film, melyet szintén lehet elemezgetni, de nem lesz akkora klasszikus, mint az első volt. 7/10
Azt gondolom, hogy a lezárás eléggé megosztotta a rajongókat és egy darabig nem is volt szó arról, hogy bármilyen szinten is folytatódna a franchise. Meg igazából nem is nagyon volt hova, hiszen Trinity, Neo és Smith ügynök is meghaltak, a háború pedig véget ért. Zion és a gépek között béke köttetett és elvileg mindenki szabadon dönthetett arról, hogy szeretne maradni a Mátrixban vagy sem.
Majd jött a meglepő bejelentés idén szeptemberben: készül a Mátrix negyedik része, mely a Feltámadások alcímet kapta. Az első előzetesek ráadásul valami nagyon meta-dolgot vetítetek előre, hiszen pár jelenet hátterében látható volt a Mátrix-trilógia, ráadásul Morpheus is teljesen más színész prezentálásában tárul elénk. Szóval személy szerint nagyon vártam a bemutatót és valóban érdekelt, mit hoz ki Lara Wachowski a tesója nélkül a sztoriból.
Nos, a sztoriról semmit nem akarok elmondani, ugyanis minden pillanat vagy szó amit leírnék, az erőteljes spoiler-nek minősülhet. Legyen elég annyi, hogy a Mátrix: Feltámadások első fél órája olyan élményt kínál, mely miatt minden rajongó elégedetten dőlhet előre a karfás székében. A látványos akciót nagyon érdekes meta-gondolatokkal és nagyon vicces, önreflexív poénokkal, gondolatokkal vegyítik.
Ez a nyitány alapvetően felkeltette még jobban az érdeklődésem és azt gondoltam, hogy Lana képes lesz megugrani azt a bizonyos szintet és még az előző két, megosztó filmet is zárójelbe teheti. Azonban utána elönt mindent az unalom, a remek felütés után nagyon leül a film és elképesztő elmélkedésbe, akciómentes beszélgetésekbe fordul át. Nehéz jellemezni a filmet a cselekmény vagy akár a szereplők motivációjának megemlítése nélkül, de azt leszögezhetjük, hogy Neo/Thomas Anderson nagyon megöregedett és ez mindenre kihat.
A színészekkel viszont nincs gond, csak Jessica Henwick, azaz Bugs nyújt nem túl meggyőző alakítást. Végig azt gondoltam, hogy egy olyan színészt játszik aki eljátssza, hogy a Mátrixban szerepel. A többiek viszont remek formában vannak még mindig, Keanu Reeves vérprofi, Carrie-Anne Moss pedig egy igazi amazon. Persze a Mátrix élmény nem az átütő színészi alakításoknak, hanem inkább a látványnak köszönhető. A Feltámadásokban erre nem lehet panasz, ugyanakkor ez ma már nem olyan nagy dolog. Nem dobjuk el az agyunkat majd egyetlen jelenettől sem, nincsenek olyan klasszikus mozdulatok, mint a tetős elhajlás vagy a Smith-Neo közötti metrós harc.
Egy Twitter-bejegyzés szerint ez az év legjobb romantikus filmje és ezzel egyet is kell értenem. Lana nem biztosra ment, nem biztonsági játékot játszott, hanem valóban kockáztatott és ezt mindenképpen értékelni kell. Ugyanakkor nem lehet elmenni a tény mellett, hogy túl hosszú, túl meta és sokszor sajnos unalomba fullad. Ha 2 órába összezsúfolják, az akciókat is kicsit látványosabbá teszik és folytatják az első fél órában megkezdett meta-vonalat, akkor a Feltámadások lenne az évtized egyik legjobb és legmerészebb alkotása. Így csupán egy jó film, melyet szintén lehet elemezgetni, de nem lesz akkora klasszikus, mint az első volt. 7/10
|
Mátrix: Feltámadások (The Matrix: Resurrections) szinkronizált, amerikai sci-fi akciófilm, 148 perc, 2021 16 éven aluliak számára nem ajánlott! Rendező: Lana Wachowski Forgatókönyvíró: Aleksandar Hemon, David Mitchell, Lana Wachowski Producer: Grant Hill, Lana Wachowski, James McTeigue Operatőr: John Toll Keanu Reeves (Neo) Carrie-Anne Moss (Trinity) Jessica Henwick (Bugs) Priyanka Chopra (Sati) Yahya Abdul-Mateen II (Morpheus) Neil Patrick Harris (Elemző) Jada Pinkett Smith (Niobe) Daniel Bernhardt (Johnson ügynök) Eréndira Ibarra (Lexy) |
