Szekeres Viktor

Valami történhetett a Dungeons & Dragons-filmmel

Majd egy évvel később láthatjuk a D&D-filmet.

Amerikában ismét egyre több stúdió kezd mozgolódni tervezett mozis premierdátumok kapcsán. Az érdekesség azonban az ezúttal, hogy nem csak halasztásokra kerül sor, hanem bemutatók előrehozására is, többek között éppen a halasztások révén felszabaduló dátumok miatt. A halasztásokra értelemszerűen azért kerülhet sor, mert még mindig nem üzemelnek a mozik teljes kapacitáson, míg a korai premierek épp abban bíznak, hogy kevesebb versenytárs mellett a mostani állapotokban is lehet potens bevételre szert tenni, ahogy az elmúlt hetekben néhány film már bizonyította azt.

Az elmúlt napokban bejelentett pár hetes, illetve hónapos halasztások közül kiemelkedik a Dungeons & Dragons kapcsán kapott új információi, miszerint a film nem kerül bemutatásra Amerikában 2022. május 27-én, helyette csak 2023. március harmadikán lesz látható, ami elég komoly csúszás. Lehet spekulálgatni az okok kapcsán, de lehet, hogy nagyon egyszerű a megoldás, miszerint a május 27-i időpontot a napokban foglalta el a stúdió egy másik filmje, a Mission: Impossible 7, amely egy tévésorozat mozis rebootjából készített franchise sokadik epizódja lesz Tom Cruise főszereplésével.

A D&D-filmet Jonathan Goldstein és John Francis Daley rendezheti meg, akik amellett, hogy a teljesen vállalható Vakációt és a zseniális Éjszakai játékot rendezték, még olyan filmeket is írtak, mint például a Pókember: Hazatérés, és ezen kívül a The Flash-mozifilmen is dolgoznak íróként. A duó a The Hollywood Reporternek adott interjújában arról beszélt, hogy bár a D&D-film nem komédia lesz, hanem természetesen akciódús fantasy, azonban nem fogja nélkülözni a komikus elemeket, illetve karaktereket sem, ahogy a műfaj korábbi ismert képviselői sem mondtak le erről az aspektusról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!