Itthon az AZ2 még az első résznél is több embert érdekelt

Jól kezdett itthon az Az: Második fejezet.

Ahogy írtuk a csalódást keltő és az első részhez képest visszaesést mutató amerikai hétvégi bevételekre reflektálva az Az: Második fejezettel kapcsolatban, "érdemes megvárni a nemzetközi, vagy például a hazai eredményeket, melyek nem egyszer szembehaladnak az amerikai trendekkel". Megvártuk, s lőn, miközben Amerikában kevesebben látták a második részt a premier első napjaiban, itthon például többen.

A Stephen King-adaptációra csütörtök és vasárnap között 100 238 jegyet adtak el Magyarországon, amivel a folytatás könnyedén múlta fel a két éve 82 ezer nézővel kezdő első epizódot. Ez az eredmény természetesen a hétvégi toplista első helyét is jelentette a horror számára, valamint azt, hogy a mozik és a forgalmazó 151 722 433 forinton fog osztozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #2
    Mit kell ezen kibogozni? Konkrétan mindegyik variáció egy témára, avagy hogy lehet azt sokszor megírni, hogy "Sikeres lett a film, amiről mindenki tudta, hogy sikeres lesz". Tessék:

    - Siker lett a film Amerikában (mindenki tudta, hogy az lesz).
    - Nem érte el az előrejelzést a siker mértéke. (na bumm, nem csillió, csak trillió dollárt hozott)
    - A többi filmet alig nézték. (naná, hisz nem volt másik premier)
    - Nem csak Amerikában lett siker a film. (mindenki tudta, hogy az lesz).
    - Még itthon is siker lett a film. (mindenki tudta, hogy az lesz).
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2019.09.10. 17:49:46
  • mitrop #1
    Ezt segítsetek kibogozni. Az utóbbi négy nap öt cikke a filmről. (kronológiai sorrendben)
    - Az AZ2 is hatalmas sikernek ígérkezik
    - Még a vártnál is kevesebb embert érdekel az AZ 2
    - Az AZ2-t többen látták a hétvégén, mint a többi filmet összesen
    - Amerikán kívül is nagy siker az AZ2
    - Itthon az AZ2 még az első résznél is több embert érdekelt