Szekeres Viktor

Második részt kap a Gengszterzsaruk

Jól teljesített a mozikban a Gengszterzsaruk.

Az STX stúdió igen elégedett lehet a Gengszterzsaruk (Den of Thieves) című film mozis bevételével, ugyanis a Deadline arról adott hírt, hogy már el is kezdődtek a második rész előkészületei, amire nem csak a főszereplő, Gerald Butler térne vissza, hanem természetesen azok is, akik túlélték az első részt (nem spoilereznénk el, ha valaki annak ellenére érdeklődne a film iránt, hogy rettenetes lett). A történet szerint Big Nick Európa utcáin próbálná felhajtani az első évad rosszfiúját, miközben belecsöppen a gyémánttolvajok és a Párduc maffia világába, akik a világ legnagyobb gyémántkereskedését tervezik kifosztani. A folytatás írója és rendezője ismét Christian Gudegast lenne.

A Gengszterzsaruk első része Amerikában elég jól szerepelt, annak ellenére, hogy viszonylag olcsó filmről van szó, eddig 42,3 millió dollár bevételt termelt, igaz nemzetközileg már nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen csak 16 millió folyt be az Amerikán kívüli piacokról, bár az is igaz, hogy még nem mindenhol került bemutatásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!