Szekeres Viktor

Lesz Jumanji 3

Senkit sem lep meg, hogy elkészül a Jumanji harmadik része.

Amerikában a karácsonyi időszakban két film emelkedett ki teljesítménye és látogatottsága alapján, a Jumanji folytatása, valamint A legnagyobb showman. Értelemszerűen a Star Wars 8 sokkal több bevételre tett szert, azonban míg az a film már nincs az első tízben Amerikában a hétvégi toplistán, az említett kettő még a legfrissebben is a második, illetve a negyedik helyet foglalja el, jelezve azt, hogy bevételeik csak nagyon lassan csökkennek, köszönhetően annak, hogy a nézők fokozatosan fedezik fel őket.

A Jumanji: Welcome To The Jungle-re nemrég azt mondtuk, hogy 850 millióra is ugorhat az összbevétele, azonban most már valószínűbb a 950 millió dollár, főleg, ha Japánban is akkora sikert arat, mint amire számtani lehetett. (Jelenleg a film 822 millió dollárral áll: Amerikában 338, míg Amerikán kívül 484 milliót termelt.) Ilyen körülmények között pedig nem is nagyon lehetett kérdés, hogy elkészülhet a harmadik rész is, amiről a Sony főnöke azt nyilatkozta, hogy reményei szerint már 2019-ben bemutatásra kerülhet, és akkor ismét karácsonykor, a Star Wars ellen indíthatják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!