Szekeres Viktor

Meglepően sikeres folytatásfilm készült

Sokakat meglepett, hogy a Bazi nagy görög lagzi folytatása nem volt halott ötlet.

Mostanában elég kiszámíthatatlan a közönség által tanúsított érdeklődés a régi filmek folytatása kapcsán. Miközben a Zoolander második része eléggé leszerepelt, a sokak által lesajnált Bazi nagy görög lagzi 2 (My Big Fat Greek Wedding 2) hozta magát és 17,8 millió dollárt termelt a nyitóhétvégén. Mindez a harmadik helyre volt elegendő, összességében, a viszonylag jó néző fogadtatásnak köszönhetően ez legalább 55-60 milliós összbevételre lehet elegendő.

A 2002-ben bemutatott Bazi nagy görög lagzi (My Big Fat Greek Wedding) minden idők egyik legnagyobb független filmes sikere volt. A rettenetesen olcsó film Amerikában 241,5 millió dollár bevételt termelt, minden idők legsikeresebb romantikus komédiájává válva, a világ többi részén pedig további 127 milliót, és még egy bukott tévésorozat is készült belőle, Bazi nagy görög élet címmel. A film érdekessége az volt, hogy csak nagyjából a premierje 15. hetében tudott bekerülni a 10-es bevételi toplistára, hiszen addig kevés moziban adták. És a márciusi premiert követően 2002. szeptemberére egészen a második helyig lopakodott előre, azonban első végül nem tudott lenni. Végül 43 hetet töltött el Amerika 20 legnézettebb filmje között a hétvégéken, ami döbbenetes teljesítmény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!