Szekeres Viktor

Ultraolcsó horrorfilm sokszorozhatja meg az előállítási költségét

Egymillió dollárért vásárolták meg, és már 10 millió dollárnál tart a bevétele.

Az A24 stúdió mindössze 1 millió dollárért vásárolta meg a The Witch című horrorfilm amerikai forgalmazási jogait, így el lehet képzelni, hogy mennyibe kerülhetett magának a filmnek a független forrásokból történő legyártása. És miközben ezen gondolkozunk, elmondanánk azt is, hogy a múlt héten bemutatásra került The Witch a forgalmazó eddigi legerősebb nyitóhétvégi bevételét produkálta, péntektől vasárnapig 8,7 millió dollárt hozott, ami összességében 19-25 milliós amerikai összbevételt jelenthet.

A film ráadásul nemcsak sikeres volt, hanem jó is - legalábbis a kritikusok szerint, ugyanis az újságírói véleményeket összesítő RottenTomatoes gyűjtése szerint 85%-on áll a The Witch, mely horrorfilmek esetében kiemelkedőnek számít, s nemcsak azért, mert nem készül túl sok jó horror, hanem azért is, mert a kritikusok egy része hajlamos lenézni a műfaj képviselőit.

Az Anya Taylor Joy, Ralph Ineson, Kate Dickie, Harvey Scrimshaw, Ellie Grainger és Lucas Dawson főszereplésével készült horrort forgatókönyvét maga a rendező, Robert Eggers jegyzi, a történet 1630 körül New Englandben játszódik, és természetesen a középpontjában a boszorkányság van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!