SG.hu·

Titokban elkészült a Cloverfield 2? Itt az előzetese

Titokban elkészült a Cloverfield 2? Itt az elõzetese
Úgy tűnik, hogy J.J. Abramsék megint húztak egy Cloverfieldet.

Mint ismeretes, J.J. Abrams produkciós irodája, a Bad Robot annak idején teljesen titokban forgatta le a Cloverfield című szörnyfilmet, melynek előzetesének megérkezése mindenkit meglepetésként ért. Nos, úgy tűnik, hogy bele lehet lépni kétszer is ugyanabba a folyóba, mert minden jel arra utal, hogy elkészült a Cloverfield folytatása. Ugyanis a rajongói Portal-rövidfilmet készítő Dan Trachtenberg The Cellar (később Valencia) című filmjének trailerje 10 Cloverfield Lane címen került bemutatásra, a gyártó pedig ismét a Bad Robot.


Hivatalosan persze mindez nincs megerősítve, de az előzetes végén eléggé kihangsúlyozzák a "Cloverfield" szót, Abrams pedig azt mondta el, hogy mindig is tervezték, hogy "vérrokont" készítenek a filmhez. A március 11-én bemutatásra kerülő 10 Cloverfield Lane főszereplői Mary Elizabeth Winstead, John Goodman és John Gallagher, Jr. lesznek, a forgatókönyvet pedig Josh Campbell és Matt Steucken írta Dan Casey közreműködésével. A történet egy lányról szól, aki egy autóbalesetet követő eszméletvesztés után egy föld alatti pincében ébred egy férfi társaságában, aki azt mondja neki, hogy a külvilágot megsemmisítette egy nukleáris támadás.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tomboy0132016. 01. 15.. 21:23||#4
Én. Szerintem meglepően jó lett ahhoz képest, hogy semmit nem vártam tőle és a kézkamerás filmeket sem csípem.
© Aldo Moro2016. 01. 15.. 19:06||#3
Az első is egy rakat szar volt, bánom, hogy letöltöttem. Valaki kíváncsi még a folytatásra?
© Ender Wiggin2016. 01. 15.. 15:37||#2
Abrams csak producer, de ettől még tény, hogy akkor sem tudna semmi eredetit felmutatni, ha az egész emberiség amnéziás lenne hirtelen és minden ötlet újnak számítana. A négy vagy hány író együtt tudta kiötleni ezt a zseniális sztorit...
© kiralysanyi2016. 01. 15.. 12:58||#1
"A történet egy lányról szól, aki egy autóbalesetet követő eszméletvesztés után egy föld alatti pincében ébred egy férfi társaságában, aki azt mondja neki, hogy a külvilágot megsemmisítette egy nukleáris támadás. "

Abramséknek továbbra sem erősségük az eredetiség...