Szekeres Viktor

Pókember is a Disney-s Marvel-univerzum része lesz

Ismét új Pókember lesz, a tervezett saját filmeknek lőttek, cserébe jönnek újak és teljesülhet a kockák vágya, hiszen Peter Parker is a Bosszúállók tagjává válhat.

Láttad A csodálatos Pókember 2-t?
  • Igen.
  • Nem, de tervezem.
  • Isten ments! Ilyeneket nem nézek.
A Sony Pictures Entertainment és Marvel Studios hivatalosan bejelentette, hogy Pókember is a mozifilmes Marvel-univerzum részévé válik. A megállapodás részeként Pókember új karaktere, egy egyelőre meg nem határozott Marvel-filmben mutatkozhat be, majd pedig 2017. július 28-án új, saját filmmel rukkolnak elő számára. A Marc Webb-féle A csodálatos pókemberekhez képest azonban nagy különbség lesz, hogy a 2017-es Pókember-mnozifilmet már producerként a Marvel Studios vezetője, Kevin Feige is istápolni fogja a Sony stúdió emberei mellett.


Új kreatív irány ide vagy oda, a megállapodás arról is szól, hogy a filmet a Sony fogja finanszírozni, forgalmazni és a végső kreatív kontroll joga is őket illeti. A két cég arról is megállapodott, hogy a további Pókember-filmekben természetesen megpróbálják integrálni a Marvel-univerzum egyes már megismert karaktereit, hiszen a nézők is nagyobb számban váltanak jegyet, ha kedvenc szuperhősök felbukkan egy nem saját filmben, azt pedig mondanunk sem kell, hogy minél több szuperhős áll össze egy képregény-adaptációban, annál nagyobb bevételt lehet szakítani.

A lépésnek feltehetően az az egyik fő kiváltó oka, hogy a Sony kétszeri nekifutásra sem tudta sikeressé tenni Pókember karakterét A csodálatos pókember-filmekben, a Marc Webb által rendezett két epizód elég csúnyán elvérzett a bevételi versenyben, s a nézői, illetve kritikus reakciók tekintetében is. A 2012-es rész Amerikában 262, a világ többi részén 496 millió dollár bevételt hozott, míg a tavalyi folytatás hazájában már csak 203 millió dollárig jutott el, s nagy meglepetésre az Amerikán kívüli bevételek is csak alig emelkedtek (506 millió dollár). A csodálatos pókember 2 Amerikában csak az év 12., a világon pedig az év 8. legsikeresebb filmje lett - az előbbi a kínosabb adat, hiszen az összes 2014-es Marvel-film (X-Men: Az eljövendő múlt napjai, A galaxis őrzői, Amerika kapitány: A tél katonája, Hős6os) mögé szorult annak ellenére, hogy 230 milliós költségvetésével mindegyiknél drágább volt.


A megállapodás természetesen azzal is jár, hogy a tervezett A csodálatos pókember 3-4 lefújásra kerül, s valószínűleg ez lesz a sora a Venom-mozifilmnek, valamint a The Sinister Sixnek (Baljós Hatos) is. És persze Andrew Garfieldtól is búcsút vehetünk, hiszen az új Marvel-filmekben másnak kell magára húznia a piros-kék kezeslábast, minden bizonnyal egy idősebb színésznek. Ez persze azt is jelentheti, hogy ezúttal meg fogjuk úszni az eredettörténetet, nagyjából úgy kerül be az univerzumba Pókember, mint nemrég Hulk. Ez utóbbi azonban csak spekuláció, konkrétumról egyelőre nem szólnak a hírek.

A Pókember-üzlet mellékhatásaként a Marvel csúsztatni kényszerül 2017-től tervezett filmjeinek nagy részét. A Thor: Ragnarok július 28-a helyett november 3-án lesz csak látható, a Black Panther bemutatója erről az időpontról 2018. július hatodikára halasztódik, s így a Captain Marvel-film is csúszik, mégpedig 2018. november másodikára, minek hatására az Inhumans 2019. július 12-én kerül csak bemutatásra az amerikai mozikban. A változások a Bosszúállók harmadik és negyedik részét (Avengers: Inifinity War Part I és Part II) nem érintik, a két epizód továbbra is 2018, illetve 2019. májusában kerülhet a közönség elé.


Kíváncsi vagy az új Pókemberre?
  • Igen.
  • Nem.
  • Majd a színészválasztás után megmondom.
És, hogy mikor láthatják ismét Pókembert a mozikban? Hivatalosan nincs szó róla, de adja magát, hogy a 2016. május hatodikán bemutatásra kerülő harmadik Amerika-kapitány mozifilmben, a Captain America: Civil Warban tűnjön föl először, hiszen a sokak által nagyon jól ismert történetben kiemelt szerepe van - legalábbis képregényes formában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szmöre #23
    Ertem en hogy sokan nem szeretik az ilyen filmeket, de akkor minek nezik???
  • Zombee #22
    A Grand Budapest Hotel pont nem teljesen eredeti, Andersont bevallottan inspirálták Stefan Zweig művei, meg is nevez párat, ahonnan konkrétan vett át részeket.
  • Zombee #21
    Rengeteg film jön minden évben Hollywood-ból és máshonnan is. Nem csak remake és adaptáció meg társai. Pókember meg 2-3 évente jön, illetve 10 évig nem volt. És végre jöhetne az első jó. De rajta kívül 200 másik filmből válogathattál tavaly, ebből 10 alatt volt a szuperhősök száma, a képregényadaptációknak meg a feléről se tudtad, hogy az, mert nem szuperhősös volt.
  • WoodrowWilson #20
    "Holiwood silányodását az is remekül mutatja, hogy szinte nincs is már olyan film, ami nem adaptáció, remake, reboot, folytatás, vagy előzmény film."

    Jajj, ne röhögtess már. Boyhood, Birdman, The Grand Budapest Hotel, Nightcrawler... csak hogy az eredeti forgatókönyv Oscarra jelölteket említsem. De van még ezer más, legfeljebb te nem nézed őket.
  • Voltan #19
    "Silány gyártósorrá meg azért kell degradálni, mert sok pénzbe kerül." ennek nincs értelme...

    Amúgy meg nem csak ez a két véglet van. Remegő kézikamerás művészfilmet se nézek.
    Holiwood silányodását az is remekül mutatja, hogy szinte nincs is már olyan film, ami nem adaptáció, remake, reboot, folytatás, vagy előzmény film.

    A világon semmi szükség nincs egy nyolcadik pókember filmre.
    Legalábbis én köszönöm, nem kérem. Nézek majd mást.
  • Zombee #18
    A filmkészítés szórakoztatásnak indult, és az is. Amúgy a kézikamerás művészfilmeket a stúdiók pont az ilyen sikerekből finanszírozzák. Vagy hitte azt valaki, hogy az alkotók maguk, esetleg támogatásból. Előbbire nincsen túl sok példa, utóbbi meg magyar jelenség. Kevés alkotó öl magánvagyonából nagyobb összegeket filmekbe a megtérülés reménye nélkül.
  • Archenemy #17
    "De azért a filmkészítés még valahol művészet és önkifejezés, nem? Miért kell egy silány gyártósorrá degradálni a dolgot, könyörgöm? "

    :D
    Ilyen összegeknél már nem önkifejezés, hanem termelés. Silány gyártósorrá meg azért kell degradálni, mert sok pénzbe kerül. Ha nem tetszik, nézz kézikamerás művészfilmeket.
  • BrockSamson #16
    En meg nem szeretem a romantikus filmeket, szoval ne csinaljanak tobbet. Asszony meg a horrot nem komalja, szoval az is mehet a levesbe. Ezekbol raadasul joval tobb is keszul a gyartosoron evente, mint a szuperhosos kepregenyfilmekbol.

    Gondoltunk ra, hogy inkabb csak nem nezzuk meg oket, de a lelki bekenk szempontjabol meg jobb lenne, ha mar el sem keszulnenek.
  • Zombee #15
    A cikk meg hülyeség, Hulk-nak van előzményfilmje, a 2003-as, azt nem hagyta figyelmen kívül a 2008-as sem. Az meg egyszerűen baromság, hogy a Sony kétszeri nekifutásra sem tudta sikeressé tenni Pókember karakterét. Sam Raimi trilógiájánál fel sem merült a sikertelenség, de a Marc Webb féle is világszerte 700 millió fölött teljesített, az ő bajuk, hogy annyit költöttek rá, sok költséget meg lehetett volna spórolni. A bevétel eloszlása egy dolog, de attól még tény, hogy az emberek mind az 5 filmre 700-800 millió dollárt fizettek.
  • Zombee #14
    Avengers a Marvel képregények hőskora óta van, az ismert hősök jó része sem saját füzettel debütált először. 62-63 körül tűntek fel, 63 végén meg már volt Avengers. Az egész kezdettől fogva úgy van felépítve, hogy vannak saját kalandjaik, de bármikor harcolnak közösen, és az egyik széria eseményei a másikban is megtörténtnek számítanak. Csak annak új ez, aki csak filmen találkozik velük, és nem is olvas utána, csak hőbörög, ahelyett, hogy az évi 200 filmből megnézze a maradék 199-et inkább.