Szekeres Viktor

Adam Sandler ismét borzalmasat bukott

Adam Sandler új komédiája, a Kavarás, kvázi egy nap alatt megbukott.

Most már végérvényesen kijelenthetjük, hogy leáldozott Adam Sandler uralkodásának? A színész egy ideje már nem kap kiemelt, csillagászati összeget filmjeiért, s úgy tűnik, hogy a nézők is kezdenek végleg lemondani róla - egy maroknyi fanatikus rajongó kivételével. A folyamat 2011-ben a Jack és Jillel indult el, mely ugyan még 25 milliós nyitóhétvégét produkált, de csak 75 millió dollárral zárt, vagyis nem került 100 millió fölé, mint másik egy tucat Adam Sandler-film. Rá egy évre az Apa ég! már csak 13 milliós startra volt jó és 37 milliós végeredményre, s bár a Nagyfiúk 2 2013-ban felcsillantotta a reményt (41 milliós nyitány - 133 milliós összbevétel), de tegnap kiderült, hogy mindez csak annak volt köszönhető, hogy folytatás film.


Adam Sandler legújabb filmjét, a Kavarást (Blended) pénteken mutatták be Amerikában, de pénteken mindössze 4,4 millió bevételt hozott, ami azt jelenti, hogy a négy napos hétvégén is csak nagyjából 15 millió gyűlhet össze, márpedig ilyen gyenge nyitányt a színész utoljára 1996-ban, a Happy, a flúgos golfos és a Golyóálló idején produkált - még az Apa ég!-nek is 4,5 millió dolláros volt a pénteke. Sandler következő filmje 2015-ben a Pixelek (Pixels) lesz, ami mivel nem tipikus Sandler-komédia lesz, hanem koncepcióra épülő film, ezért jó eséllyel ismét sikert arathat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #11
    vissza kéne térnie a romantikus komédiához, az alpári helyett. ennek ellenére még mindig jóval több a jó filmje, mint a rossz.
  • Józsibácsi #10
    Pénzt nem adok ilyen szintért.. megvárom a tv premiert általában...;)
  • Etinger #9
    A Távkapcs meglepően jó lett, Sandler idegesítő jelleme se tudta elnyomni.. ellenben a másik kettő szerintem gyenge. Anno az 50 első randi tetszett... de úgy.. más jobb Sandler film nem ugrik be.
  • Molnibalage #8
    Reign Over Me
  • Jacky #7
    Talán végre egyszer nem egy bugyuta, béna történetű filmet kéne készítenie...
  • tomboy013 #6
    Javaslom a Ki nevel a végén?-t, a Csontdarálót és a Távkapcsot, ezek nagyon jó filmek. Amúgy jelen pillanatban egy petákot nem fizetnék már Sandlerért.
  • boyscout #5
    na és drew berrymore-ról nem ír senki semmit? megint egy ilyen selejt filmbe szerepel. köpdösi ki a kaját. normális ez? *sóhajt*
  • Narxis #4
    Lehet torrentezte.
  • kalapos01 #3
    "az utóbbi tíz évben kb minden második filmje pocsék, erőltetett bugyutaság."

    De tudod, miért? Azért, mert mint a példa is mutatja, a hozzád hasonló megnézik ezeket. A Kótyagos szerelem óta nem mertem Sandler-filmet nézni- De amíg eltartjátok, csinálja.
  • Zombee #2
    http://sg.hu/cikkek/98852/mar-csak-ket-szinesz-sikeresebb-adam-sandlernel