Szekeres Viktor

Megérkeztek Adam Sandler új komédiájának plakátjai

Lehet, hogy Adam Sandler ismét forgatott egy jó filmet? Kár, hogy a plakátokból ez nem derül ki.

Vajon sikerül Adam Sandlernek kilábalnia a gödörből, melybe a Jack és Jill, illetve az Apa ég! taszította? Persze, ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor tavaly a Nagyfiúk 2-vel valamennyire kilábalt, az sikeres lett, azonban folytatás film volt, a legutóbbi eredeti produkciói megbuktak. Új komédiáját, a Kavarást (Blended) Amerikában május 23-án fogják bemutatni, hozzánk pedig július harmadikán fog elérni. És a minap ezek a plakátok érkeztek a Warner Bros. Pictures komédiájához.

Klikk ide! Klikk ide!

A két karakterplakát mellett alul meg lehet nézni a korábban kiadott anyagot (előzetes + plakát) is. Mint ahogy a képekről is kiderül, hogy a komikus partnere az a Drew Barrymore lesz, aki korábban együtt játszott a Nászok ászában és az 50 első randiban. A történet szerint a két főhős egy rémesen sikerült vakrandin megfogadják, hogy többször nem találkoznak, azonban a sors összehozza őket (és gyerekeiket) egy afrikai szafarin.




Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    Az sikeres lett. A lényeg az, hogy te is megnézted. Akinek volt esze, az elolvasta, hogy milyen pocsék, és nem nézte. Szóval ne lepődj meg.
  • Jacek #2
    "tavaly a Nagyfiúk 2-vel valamennyire kilábalt"

    Ez komoly? ennyire szar filmje nem létezik, mintha lementek volna a partra és forgatókönyv nélkül improztak volna, mondjuk lehet az is jobb lett volna ...
  • endrev #1
    Az előzetes alapján várós! :D