SG.hu

Kötelezővé tenné az autókban az e-segélyhívót az EU

2015-ig minden új autót e-segélyhívóval kellene felszerelni, áll abban az Európai Parlament állásfoglalásában. A segélyhívó baleset esetén automatikusan tárcsázza a 112-es hívószámot, így gyorsabban érhetnek a helyszínre a mentőszolgálatok.

"Az Európai Parlament támogatja, hogy minden autós rendelkezésére álljon az e-segélyhívó, mivel azok önkéntes alapon történő bevezetése eredménytelen volt. Ezért azt kérjük a Bizottságtól, hogy amint lehet, nyújtson be jogszabályjavaslatot arról, hogy 2015-ig minden uniós tagállamban tegyék kötelezővé az ilyen készülék használatát az új autókban" - fejtette ki Olga Sehnalova (szocialista, cseh) és Dieter-Lebrecht Koch (néppárti, német), a két társjelentéstevő.

Az állásfoglalás szerint sajnálatos, hogy az e-segélyhívók önkéntes bevezetése lassan halad, jelenleg a személyautók alig 0,4%-ában van ilyen készülék. A képviselők ezért azt kérik a Bizottságtól, hogy nyújtson be jogalkotási javaslatot arról, hogy 2015-ig tegyék kötelezővé a berendezés használatát. Az EP szerint a Bizottságnak azt is meg kellene fontolnia, hogy a rendszer használatát más járművekre, például motorkerékpárokra, autóbuszokra és teherautókra is kiterjesszék.

Az e-segélyhívó a 112-es hívószámon értesíti a mentőszolgálatokat a baleset helyszínéről. Azzal, hogy a szakszerű segítség a lehető legkorábban a helyszínre érkezik, becslések szerint évente akár 2500 életet lehet(ne) megmenteni, és a sérülések súlyossága is mérsékelhető 10-15% kal. Az EP szerint az e-segélyhívó közszolgáltatásnak kötelezőnek és ingyenesnek kellene lennie. A képviselők szerint a szolgáltatáshoz szükséges technológia rendelkezésre áll. Ahhoz azonban, hogy mindenhol megfelelő módon lehessen biztosítani a szolgáltatást, az Európai Bizottságnak olyan jogszabályokat kell javasolnia, amelyek előírják a tagállamoknak készenléti segélyszolgálataik infrastruktúrájának modernizálását.

Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy az e-segélyhívót csak baleset esetén lehet személyek helymeghatározására használni, máskor nem teheti lehetővé a járművek nyomon követését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #27
    Hát az a domino az tényleg nagyon drága a 15 milliós autó mellé :)

    Pont ez a lényege, hogy a mobilodban nincs olyan kütyü amelyik jelezni tud automatikusan a központnak. MElyik része nem világos? Szívesen válaszolok ha van kérdés.
  • NEXUS6 #26
    "Akik meg pénzről vizualizálnak azok meg nem hallottak még olyanról, hogy a segélyhívás ingyenes? Egy fullra lemerült domino kártyáról is hivhatod. Ergo nem kerül havonta semmibe. "

    Aha, csak azt a lemerült domingó kareszt is elötte valaki megvette!
    Nincs ingyen ebéd!

    Másrészt ha ingyenesen hívható már most is bármilyen mobcsiról is, akkor minek is egy ilyen a kocsiba?
  • narumon #25
    Kicsit félre értitek az egésznek a lényegét. Ez nem valami autómata superpowa. Ez gyak egy GPS pozíció figyelő rendszer és nem a jövő hanem a jelen. (mint a prémium márkáknál a GPS lopásvédelem).

    A rendszer használata pl egy BMW esetén (németországban - magyarországon nem tudom megvan-e a fogadó fél feltétele).
    Nagy erejű törésnél a kompjuter rögtön összekapcsol a vészhívó kezelővel, tehát beszélhetsz vele anélkül hogy te hívnád. És ha megerősíted, hogy baj van akkor nem kell tudnod, hol vagy a koordínáták a vészhívó számítógépén megjelennek, pár m pontossággal. (Ennek azért van jelentősége mert ugye egy autópályán csak a hol vagy kérdésre csak azt tudnád mondani, hogy Kecskemét és Pest között valahol - ellenben ő látja, hogy legközelebbi baleseti hozzád Cegléd és onnan küld mentőt / helikoptert.)
    Azon kívül, ha kötelező lenne minden kocsiban akkor ők látják, hogy adott pontról akár 4 kocsi jelez tehát nagy a baj.
    Másrészről ha nem történik nagy törés akkor te is kezdeményezhetsz hívást kézzel vagy ugye BMW-ben szóval. Szintén nem kell azon agyalnod, hogy hol vagy hanem rögtön látják.

    Akik meg pénzről vizualizálnak azok meg nem hallottak még olyanról, hogy a segélyhívás ingyenes? Egy fullra lemerült domino kártyáról is hivhatod. Ergo nem kerül havonta semmibe.

    Egy szó mint száz szerintem hasznos technika remélem soha nem szorulok rá, hogy használjam de megnyugtató ha a kocsiban benne van.
  • narumon #24
    "Ezt az egészet úgy fúrják meg az autógyárak mint a sicc!"

    Ehhez képest már a mostani prémium kategóriában is benne van.
  • mcganyol #23
    igen zord01, mindenki arra kiváncsi hogy épp merre jársz. minimum három titkosügynök 24/7-ben figyel téged.
  • zord01 #22
    "Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy az e-segélyhívót csak baleset esetén lehet személyek helymeghatározására használni, máskor nem teheti lehetővé a járművek nyomon követését"

    Nem a fenéket nem... az egész arról szól, hogy nyomon követhessenek. Erről szólnak az okostelefonok, most már a kocsikat is követni akarják.

    Ha azt bevezetik, az első dolgom lesz kioperálni a szimkártyát... vagy veszek egy 75-ös Firebird-öt, azt b+ a kémkocsijukat.
  • NEXUS6 #21
    "Tehát ha balesetezel, majd az ügyelet jelentkezésekor visszamondod őket, akkor nyilvánvalóan rendőrt sem hivsz máskülönben a rendőr kihivja a mentőt az meg jó esetben észreveszi a bajt."
    Vagy is végső esetben a rendőr úgy is kihívja? Akkor megint csak minek a kocsiba?

    Vagy a kocsi bejelez, hogy hirtelen fékeztél mert a starndlabda elédgurult, te meg magyarázkodhatsz, hogy dehát csak izé a starndlabda eléd gurult. Az ilyen szituknak marha sok értelme van, bár egy automata lecsökkenti az ilyen téves hívások számát, példát kell venni a mobilos szolgáltatóktól az ő automata rendszerük rendkívül hatékony az ügyfélelhárításban.

    És a felvetésre, hogy az emberek bambán állni szoktak a balesetnél és baxnak mentőt hívni, csak azt írnám, hogy a segítségnyújtás kötelező minden autós számára! Nem mobil kell a kocsiba, mert az van már több is, hanem az embereket kell felvilágosítani erről, ha esetleg nem nagyon szoktak betelefonálni, akkor talán tegyenek eleget a törvényi kötelezettségüknek, ha már ingyér van. Bár szerintem marhára nem ez a helyzet, valszeg mindig akad valami mobilaktív aki alig várja, hogy felhívja a mentőt, majd eldicsekedjen, hogy ha nem hívja ki, akkor ott vérzik el a család.

    Amúgy másrészt teljesen OK a rendszer, mert nagyjából megszűnnének a lopások, a cselezések a használt törött kocsikkal, a biztosítási csalások.
    De akkor mondják ezt.
  • echo #20
    és ez sacc egy nyomkövető lesz minden autóban?
  • Wolwerine #19
    Akinek ez eszébe jutott, nem gondolt bele hogy hány felesleges riasztás lenne... A balesetek jó kétharmadában nincs személyi sérülés, sokszor akkor se amikor elég durván törnek a kocsik. Hol van annyi mentő amit ki tudunk küldeni a felesleges hívásokra?
  • torreadorz #18
    "Ja csak belső vérzéssel másnap összeesik és meghal."

    Hm? Személyi sérülésnél kötelező rendőrt hivni, az meg alapból kihivja a mentőt.

    Tehát ha balesetezel, majd az ügyelet jelentkezésekor visszamondod őket, akkor nyilvánvalóan rendőrt sem hivsz máskülönben a rendőr kihivja a mentőt az meg jó esetben észreveszi a bajt. Ebből következőleg ha belső vérzésed van, akkor a kütyü nélkül és mellett is meghalsz, mivel igy sem úgy sem fog látni orvos. Na de erre mondják hogy aki hülye haljon meg. De ugye ennyi erővel féket se szereljenek a kocsiba mert az is csak akkor véd ha lenyomom a fékpedált, na de mi van ha nem nyomom le? Na ugye hogy nekimegyek a betonfalnak...

    A linkelt videóra:
    ahogy mondtam ilyenkor szólsz be a központba hogy bocs téves. De a te logikád alapján teljesen felesleges a légzsák is a kocsiba, mert mi van ha azért nyilik ki mert valaki belebaszott a kocsidba egy nagyot...