Berta Sándor

A Ford autókban Windows 8-alapú rendszer lesz

A Microsoft új operációs rendszerének Release Preview változata júniusban jelenik meg. A Ford bejelentette, hogy a piacra dobott járműveinek fedélzeti rendszere a Windows 8-on alapul majd.

Steven Sinofsky, a Microsoft Windows részlegének vezetője a Japánban rendezett Windows 8 Developers Days konferencián vett részt és Twitter-üzenetében jelezte, hogy a Windows 8 Release Preview nevű verzió június első hetében lesz elérhető. Minden bizonnyal ez lesz az utolsó kiadás a Windows 8 végleges változatának piacra dobása előtt. Ezzel párhuzamosan ismertté vált, hogy a Ford a Windows 8 mellett tette le a voksát. A DailyTech amerikai portál információi alapján a jövőben minden Ford gépkocsiba egy olyan új fedélzeti rendszer fog kerülni, amely alapja a Windows 8 módosított verziójára épül majd. Ez a szoftver lesz a jelenleg használt MyFord Touch utódja.


Az autógyártó számít a Metro-felületre, az új szórakoztató és navigációs program az egyre inkább elterjedő érintőképernyőkön is zökkenőmentesen használható lesz. A Microsoft egyébként már korábban is készített operációs rendszert kifejezetten az autókhoz, a Windows Embedded Automotive nevű szoftver 7-es verziója például a Windows 7-re épült. A Ford mellett többek között a Hyundai és a Fiat is módosított Windows operációs rendszereket használ a gépkocsijaiban. A Kia szintén együttműködik a Microsofttal. A Windows 8 mellett szól az az érv is, hogy eleve támogatja az érintőképernyőket, így az autógyártóknak nem kell külön saját interfészeket kifejleszteniük, csupán néhány optimalizálást kell végrehajtaniuk, ezzel pedig jelentős költségeket és nem kevés időt takaríthatnak meg.


Mint ismeretes, a Windows 8 nyárra készülhet el és nemrég vált ismertté, hogy négy változatban érkezik: az x86/x64 PC-kre és notebookokra a Windows 8 és a Windows 8 Pro kiadást lehet majd telepíteni, ezenkívül lesz egy Windows RT nevű verzió is, amit az ARM processzorokkal ellátott készülékekhez adnak ki. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban Windows 8 Enterprise néven érkezik a kifejezetten cégeknek szánt változat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skynet #18
    Azt hittem már nem lehet a FORD színvonalát tovább rombolni a régi ford modellekhez képest...Tévedtem...:)
    Lassan ott tart a Ford mint az egész jelenlegi francia autógyártás:
    Szép,dizájnos,esetleg erős // Megbízhatatlan,szervízigényes-pénzelnyelős fos
  • Sequoyah #17
    Nem működik majd a navigáció, újraindítod.
    Bár már az alap win7 stabilabb mint rengeteg sokszar oprendszer (nem feltétlenükl a nagyok, hanem amik eddig pl egy autóban lehettek), pedig még hardverre se volt igazítva, tesztelve.
  • Thrawn #16
    Nekem erről már csak ez jut eszembe:
    Vigyázat! Ön súlyos közlekedési balesetet szenvedett. Kívánja, hogy a légzsák felfúvódjon? Igen, Nem, Mégsem
  • kvp #15
    "Reset gomb lesz? :)"

    Most is van. Atx-esek a rendszerek, tehat ha befagy a motor vagy fekvezerles, akkor a japan hibrid kocsikon is 5 masodpercig kell lenyomva tartani a bekapcsolo gombot es akkor kikapcsol a fedelzeti elektronika es ezutan ujabb lenyomasra ujraindul.
  • sanyicks #14
    nem is beszélve a vindóz fónról, aminek a béka segge alatt van a részesedése, még is sok cikk van róla.
  • Madve #13
    Ez nem teljesen igaz azért:
    http://www.sg.hu/cikkek/89238/jon_az_ubuntu_12_04_lts
  • dundiego86 #12
    Reset gomb lesz? :)
  • gothmog #11
    Miért, a win8 a PC-k hány %-án fut jelenleg? ;)
  • Yv@n #10
    "Ne feledd hogy az m$nek rengeteg pénze van és simán megteszi hogy ingyen odaadja a cuccot a fordnak, csak hogy legyen marketing. Ettől még nem szereti a piac."
    A valóság ugyanakkor az, hogy az Apple-nek jóval több pénze van, mint az MS-nek. :)
  • MacropusRufus #9
    Azert ez nem teljesen igaz. A linux csak a pc piacon van lent, minden masban veri az osszes tobbi markat.