SG.hu·

100 km/h sebességre is képes az "ember-elektromos" autó

Valószínűleg ez az az autó, ami még Frédit és Bénit is lázba hozná, a HumanCar Imagine PS első ránézésre ugyanis a kőkorszaki szakik járműveit idézi modern kivitelben.

A négyüléses "ember-elektromos" hibrid a lábhajtás helyett kézit kapott, ezzel az emelkedőkön elvileg 50 km/h, sík terepen pedig akár 100 km/h sebességet is elérhet. A jármű Charles Samuel Greenwood mérnök agyszüleménye, aki az 1960-as évek óta dolgozik a tökéletes emberi hajtású jármű kifejlesztésén.


Most talán el is juthat valameddig ez a különös szerkezet, ami az Autoblog Green szerint az Egyesült Államokban megfelel a forgalomba helyezés követelményeinek. Amennyiben négyen dolgoznak a kézi hajtányokon, akár pusztán emberi erővel is közlekedhet. Greenwood szerint a karosszériához szinte bármilyen akku és elektromos technológia hozzáigazítható. Az elindítása kicsit a felhúzható játékokéra emlékeztet: a kétkezes hajtány néhányszori előre-hátra mozgatásával a szerkezet máris megindul. Állítólag a működtetés nem támaszt túlzott fizikumbeli követelményeket, a gyártó szerint egy jó formában lévő nyugdíjas is képes a kezelésére - hazai viszonylatban ez kissé merészen hangzik - és könnyű a rokkantak számára is alkalmazhatóvá tenni.

A karcsú jármű a képen láthatónál nagyobb szélvédővel is felszerelhető, illetve egy, a zordabb időjárási körülmények között alkalmazható váz is létezik. A modelleket légzsákokkal is fel fogják szerelni, addig is erősen ajánlott egy-egy bukósisak a benne ülők számára.

Bár nem Greenwoodé az egyetlen emberi erővel hajtható autó, mégis az övé tűnik a legígéretesebbnek. Az amerikai kontinensen évente adnak egymásnak találkozót az ilyen jellegű járművek a Gépészmérnökök Amerikai Szövetsége (ASME) által megrendezett nemzetközi Ember Hajtotta Jármű Versenyen, ahol jellemzően egyetemisták által épített aerodinamikus szerkezetek mérik össze az erejüket. Szeptemberben a csapatok Venezuelában versenghetnek. A járművek csúcssebessége az eddigi években csupán óránkénti 30-35 kilométer körül mozgott, nem csoda tehát, hogy az Imagine PS által ígért sebesség nem kis érdeklődésre tart számot.


Greenwood járműve 15 500 dollárba fog kerülni, az értékesítése jövőre kezdődhet, olvasható a HumanCar weboldalán. A cég közleménye szerint eddig 100 előrendelésük van, a gyártást 800 darab elérésekor indítják be. A jármű amellett, hogy környezetbarát, építi a csapatszellemet, karban tartja izomzatot és ellentétben sok más járművel, dinamikus mozgásra bírható akkor is, ha kifogy az üzemanyag, vagy lemerülnek az akkumulátorok.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kara kán2010. 09. 23.. 20:01||#88
© Kara kán2010. 09. 21.. 13:16||#87
© Kara kán2010. 09. 19.. 14:23||#86
© Freshke2010. 09. 03.. 14:18||#85
Hát nem tudom, 100km/h nem hangzik rosszul de azért ennyit nem ér meg + annyira ocsmányul néz ki...ennél még én is jobbat csinálok😊
© Kara kán2010. 08. 28.. 17:53||#84
kb. 3-400 dollárba kerül a készlet.
azért akár komplett elektromos biciklit is lehet venni.
© WilliamMcKinley2010. 08. 28.. 16:53||#83
doh ez nem barkács, csak veszel valamit amit használsz 😄 azt hittem valami jó kis sufni tunning :d
© Kara kán2010. 08. 25.. 13:22||#82
© Kara kán2010. 08. 25.. 13:16||#81
3 perc alatt át lehet alakítani a kerékpárt elektromossá!
barkács
© Kara kán2010. 08. 25.. 13:09||#80
Na, ez már igen:
© Kara kán2010. 08. 25.. 12:39||#79