Hunter

Headsettel sem biztonságosabb a vezetés közbeni telefonálás

A józan ész azt mondatja velünk, hogy biztonságosabb a közlekedés, ha mobiltelefonunkat kihangosítóval, headsettel használjuk vezetés közben.

A művelet a vezeték nélküli technikáknak köszönhetően egészen kényelmessé vált, intézhetjük üzleti ügyeinket, pizzát rendelhetünk, vagy cseveghetünk szeretteinkkel miközben mindkét kezünk a kormányt markolja. Ettől azonban gondolataink még nem fognak a közlekedésre fókuszálódni. A kísérleti pszichológiából doktoráló Joko Isigami azt vallja, hogy vezetés közben a kihangosító szettel ellátott telefonok semmivel sem biztonságosabbak, mint a kézben tartott mobilok, sőt talán még veszélyesebbek is.

"Beszélni és közben a másik félre figyelni elég összetett feladat, különösen, ha előre kell gondolkoznunk mondandónkat illetően. A beszélgetés sokszor a teljes figyelmünket leköti" - mondta a japán hölgy, aki a kanadai Dalhousie Egyetemen folytatja tanulmányait. Isigami számos tudományos kutatást elemzett ki a mobiltelefon használatról, melyek bebizonyítják, hogy a telefonbeszélgetés - függetlenül a telefon típusától - negatív hatással van a teljesítményre, különösen, ha a vezetőnek összetett vagy váratlan helyzetekre kell reagálnia. Az eredmények gyakorlatilag azonosak a kihangosítóval ellátott telefonok használata esetén is.

Egyes vezetők azzal igyekeztek kompenzálni a telefon használatát, hogy lassabban haladtak, vagy lehúzódtak az útról, hogy befejezzék beszélgetéseiket, ez a viselkedési norma azonban a kéz nélküli mobiltechnikákkal teljesen eltűnni látszik. "Az emberek hajlamosak túlzottan magabiztossá válni, ha telefonálás közben mindkét kezük szabad és jóval gyorsabban vezetnek" - tette hozzá Isigami. "Amikor telefonálunk a figyelmünk a beszélgetésre koncentrálódik. Lehet, hogy tekintetünk a környezetet pásztázza, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezeket az információkat fel is tudjuk dolgozni."

Egy kanadai tanulmány kimutatta, hogy a vezetés közbeni mobiltelefon használat négyszeresére növeli a balesetek kockázatát, függetlenül attól, hogy a telefon kézben van-e, vagy egy Bluetooth headsettel társalgunk. Isigami azt a végkövetkeztetést vonta le, hogy vezetés közben mindenféle telefonhasználatot tiltani kellene, ezzel szemben világszerte elfogadott a különböző kihangosító technikák alkalmazása, sőt a legtöbb helyen a hatóságok ösztönzik az embereket a használatukra. Érdekes módon csupán Indiában tiltják teljes egészében a vezetés közbeni mobilozást.

"Azt hiszem, senkit sem lep meg az a kijelentés hogy vezetés közben veszélyes a mobilhasználat. Az azonban, hogy ez a veszély alig csökken, ha csökken egyáltalán a kihangosítók használatával, mindenképp meglepő" - nyilatkozott Raymond Klein, a Dalhousie pszichológia professzora, aki reméli, hogy a törvényhozók felfigyelnek Isigami kutatására. "Joggal mondjuk, hogy a kezünkkel vezetünk, és másra használni veszélyes, ugyanakkor ez önmagában még nem teljes. Gondolatainkkal is vezetünk, éppen ezért elengedhetetlen hogy figyelmünket teljes egészében a vezetésnek szenteljük."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #23
    Úristen, sose vezetnék telefonálva. Mégis fontosabb az autóba ülés utáni pénzügyi és egészségi kockázat, mint vmi faszságot megvitatni telefonon.
  • redfish #22
    Bp-en egy olyan forgalmas útkereszteződés közelében lakom, ahol nincs lámpa...
    Kész rémálom itt még a zebrán is átmenni egyik oldalról a másikra (vágtató autók, buszok, villamosok közt, amik egymást takarják)...
    Itt azt tapasztalom, hogy az autósok 90%-a kézben mobilozik vezetés közben, akik épp kanyarodnak, azok szinte mindig!!!
    Rettegek leküldeni a gyerekeimet a szomszédos közértbe, mert itt kell átmenniük a zebrán.
    Mi pl. kikapcsoljuk a mobilunkat vezetés közben : van üzenetrögzítő és akinek ANNYIRA fontos, az később is megtalál!
    A mobilok előtt is volt Élet a Földön, egészen jól megvoltunk telefon nélkül.
    Sokkal nyugisabb volt a nyaralásunk is, nem hívogattak óránként a munkahelyről!
    Komolyan, már nevetséges, hogy egyeseknek folyamatosan a fülükön a mobil (közértben, buszon, könyvesboltban, orvosnál, gyógyszertárban, ruhaboltban, fodrásznál), képtelenek elszakadni tőle.
    Szerintem a mobilozás is egyeseknél függőséget okozott : betegek, ha nincs a fülükön a rühes telefonjuk!

    Megérdemelnék a mobilozó sofőrök, hogy 3x-os büntetést kapjanak.

  • LPG #21
    Iszik, vezet, cigizik és telefonál egyszerre. Na jó nem, de egy percen belül. És közben forgalmi naplót néz, és térképet. Janár óta vezetek rendszeresen. Februártól 70-100 km-t nap mint nap, BP-n. És még nem volt egy balesetem sem, rázós helyzetem is kevés relatíve.
    Szerintem hozzáállás kérdése.

    Az indexet mindenesetre kéretik használni. De nem egy satufék után, utólag kiéve bekanyarodás közben. Mivel akkor már s.z.a.r.-t sem ér..
    A lámpánál való elindulás reakcióidejét pedig lecsökkenteni 2mp-re, hogy ne 3-an tudjanak csak átmenni a zölden. Az 53 versenyzőből, 40 fokban!
  • Zoliz #20
    Iszik vagy vezet? Mostmár vezet vagy telefonál? De mondhatnám azt is mikor az éjszakás műszak után haza kell vezetnem 50 km-t.. Alszik vagy vezet? Mert az utóbbit nem büntetik, de legalább olyan veszélyes mint a részegség.. Ez senkit nem érdekel..
  • Sanyix #19
    nekem megy a multitasking, sőt prioritásokat is tudok állítani. Amikor gépezem nem 1x fordul elő a megy a zene, játszom, közbe böngészek, és mellette msn is egyszerre, bár nem optimális a cpu kihasználás az i/o eszközök kis száma miatt (kéz, egér, bill), de megy.
    Vezetés közben is simán beszélgetek, de ott nagyon befigyel a prioritás. Nagyobb cpu terhelésű autós helyzetnél a beszéd az "őőő vájá... na miről volt szó" mondatra redukálódik, mert ilyenkor kiürítődik a cache-ből minden kisebb prioritású feladat :D
  • HNR #18
    Hozzáteszem, ennek párja, amikor megveszik az ósanos "8 ezres gyerekülést" mer' olcsó, a x>3-4 millás autóba... Közben autómosásra egy évben ennek többszörösét költik. Pesze nem baj, mert ha mégis gond lesz, legalább marad a gyereknek rendes síremlékre...
  • HNR #17
    Azért a leggyökérebb megoldás, amit nap mint nap látok, az az, hogy emberünk/asszonyunk maga elé tartva a telót dumál vezetés közben, miközben legalább 50%-ban a mobilját nézi, nem az utat. Persze van még ezen kívül 2. helyezettként a jobb kézzel bal fülhöz tartom a telefont és ha kell füllel támasztok és váltok típus. Sosem értettem, hogy kb. 2 MFt feletti autónál miért fáj 20-40k HUF azaz max. az autó 2%-át kitevő kihangosító beszereltetése...

    Ha nincs a kezetekben telefon legalább az esély megvan, hogy vészhelyzetben reflexből jól fogtok dönteni ...
  • cloud.strife #16
    Speciel nekem úgy sikerült összehoznom egy közepeske koccanást, hogy lenyúltam a beépített Bloetooth kihangosító felvevőgombjához. Egy pillanatra lenéztem a gombra és csett. Ennyi. :D
  • uberalles #15
    különösen szőkék és nők figyelmébe ajánlom hogy a vezetés taskot ne osszák fel több threadre mert beállhat a kék-halál.
  • uberalles #14
    a gond akkor van ha ennél több dologra is kell figyelni: pl.: váltásra, hirtelen gyalogos felbukkanása stb.. ekkor valószínűleg hülyeségeket fogunk beszélni a telefonba, vagy rosszabb esetben a vezetésre nem fogunk figyelni és megtörténhet a baj, hacsak ! nem adjuk meg a prioritási sorrendjét a taskoknak:
    első a vezetés ,
    második a beszélgetés.