SG.hu

Motorrá alakítható bőröndöt készített a Honda

Az elektromos robogók egyre növekvő piacán rengeteg az innováció, de az igazi bomba egy hagyományos motorgyártótól érkezett. A teljes értékű, vezethető téglatest az 1981-es Motocompo utódja, célja az un. utolsó kilométer megtétele, mely az autótól a célig tart.

Az elektromos kétkerekűek a világ egyes részein megelőzik az elektromos autókat, de a Honda Motocompacto bejelentése mégis váratlanul ért mindenkit. Ugyan motorizált "okos" poggyászok már most is léteznek, például az Airwheel és hasonló cégek kínálatában, de ezekkel leginkább csak turisztikai központokban és a repülőtereken lehet találkozni. Meglepő, hogy egy olyan hagyományos nagyvállalat, mint a Honda, belép ebbe a réspiacra.

Az elektromos mikromobilitás hatalmas birodalmába belépő Motocompacto 24km/h sebességre képes, csúcsteljesítménye 490 Watt, hatótávolsága 19 km, és 3,5 óra alatt teljesen feltölthető. Kormánya és hátsó kereke a "jármű" karosszériájába hajtható, és az ülés is benne tárolható. Menetkész állapotban a felszabaduló belső tér tárolónak használható, azaz valóban egy utazóbőröndről van szó - bár korlátozott kapacitással. Ülése és markolata barna bőrszinű, a beépített LED-kijelző pedig leegyszerűsített és könnyen leolvasható. Csupán a legszükségesebb dolgokat mutatja: az akkumulátor állapotát, a sebességet, valamint bekapcsolható vele egy lámpa és a bluetooth. A robogó többi statisztikája a hozzá tartozó mobilalkalmazásban kérdezhető le.


"Az új, teljesen elektromos SUV-jainkkal együtt értékesített Motocompacto támogatja a szén-dioxid-semlegességre vonatkozó célunkat, mivel végponttól végpontig nulla károsanyag-kibocsátású közlekedéssel segíti vásárlóinkat" - mondta az American Honda Motor Co. K+F alelnöke, Jane Nakagawa. A Honda világossá tette, hogy ez egy tisztelgés az eredeti robbanómotoros Motocompo előtt. Az összecsukható mini motorkerékpárt 1981 és 1983 között árulta a Honda, de csak Japánban, és a háromajtós Honda City csomagterében való szállítással reklámozták. A Motocompo egy kicsit nagyobb volt, mint a Motocompacto, a súlya 42 kg volt, vagyis 45 kg, mert meg kellett tankolni. Ezzel szemben a Motocompacto mindössze 19 kg. A Motocompo villámgyorsan száguldott, a végsebessége 40 km/óra volt - vadnak született.


A Motocompacto novemberben kerül szállításra, ára 995 dollár lesz az Egyesült Államokban. A vásárlók online vagy a Honda és Acura márkakereskedéseken keresztül érhetik el. Mivel az amerikai piacra tervezték, nem világos, hogy a Motocompacto hol lesz kapható az Államokon kívül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #7
    Mackó Misinek is volt már ilyenje az ötvenes években, csak az repülni is tudott.
    "Mackó Misi és a csodabőrönd"
  • kvp #6
    "Pontosan olyan a kereke, kormánya és ülése, mint egy rollernek, akkor mitől is nem roller?"

    A motoros rolleren allni kell, a motorbiciklin ulni is lehet. Igazabol ez a fo kulonbseg a ket jarmu kozott. Egyebkent az otlet nem uj, ilyen borond motorok mar a 2. vilaghaboru elott is leteztek. Par evente PR celbol epit ilyet egy-egy ceg, aztan rajonnek, hogy miert nem volt jo otlet mar anno sem. Egyebkent ezt parodizalta az 1962-es Jetson csalad nyito jelenete is, amikor a csaladi repulo cseszealj aktataskava hajtogatja magat a parkoloban.

    https://youtu.be/t2Z8kPpLg1g?si=XkopSwstwapYyuA1&t=50
  • Tetsuo #5
    Nem bőrönd, hanem csomagtartós roller. Egy üresen 19 kg-os bőröndnél haszontalanabb dolgot nehéz lenne kitaláni.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Pontosan olyan a kereke, kormánya és ülése, mint egy rollernek, akkor mitől is nem roller?
  • repvez #3
    egyébként ez olyan, hogy mindenre jo , de közbe semmire. ha böröndnek használod akkor elveszi az azonos térfogatu hagyományos börönd térfogatának jó részét, tehát ebbe kevesebbet pakolhatsz.
    Az akksi és a kerekek meg minden robogohoz tartozo cuccot akkor is emelgetned kell ha ures a börönd vagy épp nem tudod robogoként használni a helyszin miatt.
    A repülön is eleve hátránnyal indulsz amikor mérik a böröndöt feladáskor.
    Ha a reptéren nagyok a távolságok akkor ott jobban hasznosnak érzem a rolleres megoldást amit bérelni lehet egyik kaputol a másikig. akkor mindenki ki tudná használni az elönyét nem csak az aki megvesz egy ilyet.

    ez ilyen fun dologként jol mutat ,de életképtelen a mindennapokban és a nagy tömegeknek
  • Cat #2
    Ez 1981-ben még menő volt, de ma már egy elektromos rollert egyszerűbb bedobni a kocsi hátuljába, és közlekedésre is sokkal hasznosabb.
  • t_robert #1
    Ebben azért marha sok innováció nincsen azért már 5 éve láttam filmen, hogy olyan motoros böröndök voltak, amire fel lehetet ülni és haladni vele. Még versenyeztek is velük egymás ellen. :) Amúgy annyi ráció van benne, hogy a nagy reptereknél akár 2-3 km-t is menni kell az egyik beszálló kaputól a másikig egy átszálás esetén. Azért mondjuk egy LA-reptér esetében akár 200 beszálló kapu is van. Nem véletlen, hogy tele vannak hosszú mozgójárdákkal is a terminálok, mert a fene se igazán boklászna át csomagokat cipelve a reptér egyik feléről a másikra.... egy Disney sorozatban volt a Sidney és Max-ben. A nagymama vett a barátnőivel motoros böröndöt és azzal furikáztak, még versenyt is rendeztek. Az öreglányok nem seprün lovagoltak, hanem motoros böröndön. :) Szóval már vagy 3-4 éve látható volt ilyesmi egy film sorozatban