Gyurkity Péter

Felpuhult a hagyományos autók betiltásának javaslata

Az európai miniszterek kompromisszumos változatot fogadtak el, ezzel megmaradt egy kiskapu.

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy az európai illetékesek döntése értelmében 2035-től betiltják a hagyományos meghajtású autók forgalmazását, onnantól kezdve ugyanis már csak zéró emissziós modelleket lehetne újonnan értékesíteni. Most a környezetvédelmi miniszterek tanácskozása zárult le egy fontos eredménnyel, a javaslat viszont tovább puhult.

Az Európai Tanács hivatalos oldalán megjelent közlemény alapján az illetékes tagállami miniszterek 16 órás vitáját követően született meg a döntés, amely ugyan meghagyja a fenti időpontot, valamint a nulla szén-dioxid-kibocsátású autók kizárólagos forgalmazására vonatkozó javaslatot, ezt viszont azzal egészíti ki, hogy onnantól kezdve a „szén-dioxid-semleges” üzemanyaggal működő autókat is el lehetne adni, vagyis nem száműzik teljes mértékben a hagyományos, belsőégésű motorral felszerelt típusokat. Ez állítólag a komoly német ellenállás miatt került be az anyagba, a méretes autóiparral rendelkező ország képviselői szerint ugyanis nincs kizárva, hogy addigra olyan megoldással állunk majd elő, amely semlegesítheti a károsanyag-kibocsátást.

Ezzel a módosítással tovább puhult a sokak szerint amúgy is eleve felpuhított javaslat, amely most visszakerül az Európai Parlament elé, hogy a képviselők szavazásán keresztül megszülessen a végleges döntés. A vélemények várhatóan megoszlanak majd, sokak szerint ennél jóval szigorúbb lépésre lenne szükség ahhoz, hogy elérjük a korábban kitűzött célt, vagyis a közlekedésből származó kibocsátás 2050-ig történő 90 százalékos csökkentését, mások viszont arra figyelmeztetnek, hogy a mostani változat is hatalmas terhet ró majd az autóiparra, amelynek fel kell készülnie az új érára. A 2035-ös céldátum, valamint a zéró emissziós autók kizárólagos forgalmazása révén hamarabb lecserélődhet majd az európai autópark, kérdéses viszont, hogy mindez mire lesz elég.

A további fejleményekről mi is beszámolunk majd, könnyen lehet viszont, hogy ezzel elérkeztünk az utolsó fázishoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #10
    A valóságban a kérdésben nincs német vétó. Igazándiból annyi hogy nyitva maradt egy kapu hogyha valami csoda folytán ekkora hatékonyság javulást tudnának összehozni a szintetikus üzemanyagok kapcsán akkor megkapták a lehetőséget.

    Magyar demokrácia működése a Fidesz alatt:
    Valamelyik önkormányzat ellenzéki polgit választott, akkor büntessük meg, vegyük el a pénzt és adjuk a sajátoknak. Fideszes szavazók: Ja, minden OK.
  • M2 #9
    Európai demokrácia működése ma:

    Magyarok valamit megvétóznak: - MEG KELL BÜNTETNI A VÉTÓZÓ ORSZÁGOT!
    Németek vétóznak: - Ja, oké.
  • kvp #8
    A 100%-os CO2 kibocsatas lenyege, hogy szeneromu sincs, tehat csak megujulokat hasznalhatnak. Valamiert a hagyomanyos atomeromuveket sem vettek be ebbe a korbe, pedig azok is CO2 semlegesek. A szintetikus uzemanyagokat is csak szendioxid semleges modon lehetne eloallitani es pl. autok eseten ez metannal (LMG) mukodo uzemanyagcellat jelent, ugyanis az nem okoz nitrogen oxid vagy korom szennyezest, de elektromos hajtaslanc eseten akar repulokon vagy hajokon is hasznalhato. A hagyomanyos belsoegesu motorokat mindenkeppen ki kell valtani, csak az elektromos aram tarolasa a kerdes.

    A szintetikus uzemanyagok defiant9 altal is leirt modon sokkal kevesbe energiahatekonyak, mert joval tobbszor kell atalakitani az energiat, ezert joval nagyobb a konverzios veszteseg. Tehat mukodik a megoldas, csak varhatoan 8x tobb aram kell ugyanakkora teljesitmenyhez. Ez repulok es hajok eseten meg elfogadhato, mert mas megoldas egyelore nincs, de a konnyen toltheto autok eseten osszessegeben olcsobb egy aksit venni es azt toltogetni, foleg ha joreszt energiahiany van, nem aksi hiany.

    Az alternativa az lenne, hogy minden 8x annyiba kerul es az emberek 8-ad annyi utazasi tavolsagot tudnak megengedni maguknak vagy 8-ad annyi elelmiszert (a mezogazdasagi es szallitasi koltsegek megemelkedese miatt), stb. Az, hogy a nemetek most felpuhitottak olyan mint amikor eszaki aramlat 2-ot epitettek. Ha valtozik a politikai legkor, akkor majd globalis nyomasra lemondanak onkent az e-uzemanyagokrol is, ahogy a legkikozlekedes es a tengeri teherhajozas kivezetese is tervben van hosszu tavon. Ez utobbi a futesi rendszerek mar folyamatban levo kotelezo atalakitasaval es a szabadfoldi mezogazdasag kivezetesevel joreszt megoldana a klima problemat, legalabbis a nyugati vilagban.
  • defiant9 #7
    Nem ez két külön dolog, a jelen helyzet csak bünteti a gyártót ha túl nagy az átlagos kibocsájtás a flottájában. Tehánt a pénztárcája bánja, amit nyilván át kell hárítania SUV vásárlókra.
    A "felpuhított" 2035-ös szabályozás annyit enged meg hogy nem csak elektromos lehet az autó hanem belsőégésű is, ha az klímasemeleges e-fuel -el megy.

    Meglátjuk a német mérnököknek sikerül-e leküzdeni a hatákonysági hátrányt ami most látszik:
    But while e-fuels might help prolong the life of the combustion engine in a zero carbon world, they remain relatively inefficient compared to battery technology — and are also significantly more expensive.
    Vehicles run on e-fuels consume five times more energy than a battery-powered EV, and will be around eight times more expensive to run per kilometer in the future, according to a study commissioned by the German Energy Agency.
  • Alexease #6
    Ez a szén-dioxid-semleges dolog a szokasos csalas. Nem azt jelenti, hogy nem fog fustolni az 500LE-s, benzines, zoldrendszamos BMW, hanem hogy a gyartok (auto, alkatresz, uzemanyag stb.) mashol sporolnak a kibocsatassal, amit az autokbol elfustolve igy nullara (semlegesre) hozhatnak ki. Vagyis ha a penzehes autogyartok (meg az emberek primitiv igenye) nem eroltetne a nagy, nehez, eros, gyors felesleges szarokat az utakra, akkor nem csak X egyseget nyerhetnenk (es lenne nulla), hanem pluszban is lehetne X nyereseg.
  • defiant9 #5
    Ilyen időtávban már nem valószínű hogy nagy szerepük lesz(de 2038 ig vannak tervben), addig simán beröffenthetik Putyin csap elzárós sokkhatás kezelésre.
    Az atomerőművek lekapcsolása elég sokak szerint ésszerűtlen döntés, de van a német határ mellett francia atomerőmű is, majd importálnak onnan, ahogy ma is teszik, tulajdonképp ez nem más mint az oroszoktól importált energia, de itt legalább EU belső piac.
  • barret #4
    Németeknél mivel fogják tölteni őket? Szénerőmű?
  • defiant9 #3
    "A Tanács arról is megállapodott, hogy 2035-re vonatkozóan 100%-os CO2-kibocsátáscsökkentési célértéket vezet be az új személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek tekintetében.
    ezt viszont azzal egészíti ki, hogy onnantól kezdve a „szén-dioxid-semleges” üzemanyaggal működő autókat is el lehetne adni"
    Legyen, kérdés hogy bármi versenyképes lesz-e az akkumulátorokkal szemben(egyenlőre nem tűnik annak), de hajrá, lehet fejleszteni alternatívát.

    @Zsombor:
    A meglévőt használhatod, csak újat nem vehetsz majd.
  • Dodo55 #2
    Szerencsénk, amikor a következő ilyen beüt egyszer: https://en.wikipedia.org/wiki/Carrington_Event
    Egy ejtőtartály, egy pincében porosodó Weber karburátor, meg valami robogóról vagy 6V-os Trabantról megszakítós gyújtás és mehet tovább a móka egy fél napos bütykölés után. Illetve adagolós dieselre elég az ejtőtartály, vagy talán az se ha mechanikus a szivattyúja. De még az is simán lehet, hogy a régi ECU-knak van olyan jó árnyékolása, hogy minden különösebb gond nélkül indulnak majd pöccre. Míg az elektromos járművek működése a milliónyi létfontosságú elektronika és a hálózatról való töltés szükségessége miatt két irányból is jó eséllyel ellehetetlenül majd rövid-középtávon.

    Előtte meg aztán az se lesz hátrány, hogy a sűrűn lakott környékeken élőknek nem kell majd imádkozni, hogy éjszaka ne pont akkor pukkanjon el a környék transzformátorállomása / süljön meg a fő betápvezeték a túlterheléstől, amikor másnap korán reggel messzire kéne majd indulni.

    Plusz nyugodtabbak lehetünk afelől is, hogy ha elég régi típussal járunk, akkor biztosan nem fogják hetekre-hónapokra kitiltani a forgalomból amikor az első tömegbaleset megtörténik egy félresikerült felelőtlen OTA frissítgetés, esetleg egy tűz és robbanásveszélyes akku miatt (lásd Note 7).

    Amúgy a Lengyelek meg a Csehek is épp mozgolódnak blokkolni. Plusz aztán még ott lesz 13 év, előbb-utóbb mindenhol bekopogtat az ajtón a valóság és győz a józan ész (3-5 évet adnak erre az EU-nak, de van aki már a 2 év múlva esedékes EP választástól várja a jelenlegi valóságtól elszakadt politikai irányzat kisöprését, sőt olyan is aki már az idei fűtési szezon beköszöntével az összeomlásától tart).
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2022.07.04. 14:22:37
  • Zsombor99 #1
    Na jó, de mi lesz azokkal, akik hagyományos dízellel vagy 95-ös bemzinnel működő járművet használnak (mint pl. mi is)??