Berta Sándor

A Blackberry segítségével fejleszti vezetősegítő rendszerét a BMW

A két cég több esztendőre szóló partnerségről állapodott meg egymással.

A Blackberry bejelentette, hogy segít a BMW új sofőrsegítő rendszereinek a továbbfejlesztésében. Az viszont egyelőre kérdéses, hogy az új szoftvereket a német autógyártó melyik modelljeibe fogják integrálni.

A Blackberry korábban mobiltelefon-gyártóként szerzett hírnevet magának, de egy ideje már a járműfedélzeti programok és a biztonságtechnológiai megoldások egyik legnagyobb fejlesztőjének számít, így érthető, hogy a BMW is a kanadai vállalattal való kooperáció mellett döntött. A most bejelentett együttműködés ugyanakkor egy további lépést jelent a Blackberry életében, hiszen - először a története során - az automatizált közlekedéshez akar kifejleszteni szoftvereket.

A kooperáció keretében a Blackberry elérhetővé teszi a BMW számára a QNX nevű technológiáját és a mérnökeit, hogy így támogassa a 2/2+ SAE szintnek megfelelő járműautomatizálási funkciók megalkotását. A QNX technológiát korábban már felhasználta a Volkswagen, a Ford és a Jaguar Land Rover is. A gyártó tájékoztatása alapján egyébként a platform rendkívül sikeres, hiszen a 25 legnagyobb elektromos autó-gyártóból 24 a QNX-alapú megoldásokra épít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!