Hibridként tér vissza a Lamborghini Countach

A nyolcvanas évek ikonikus autója most újratervezett formában és friss belsővel mutatkozik be.

A Lamborghini nem túl gyakran szerepel lapunk hasábjain, bár az elmúlt években a gyártó kapcsán már láthattunk egy luxustelefont is, utoljára azonban arról írtunk, hogy elsőként támogatják az Alexa belső alkalmazását. Most egy régi, sokak által imádott típus visszatérésén dolgoznak, amely jövőre valósulhat meg, korlátozott példányszámban.

A hivatalos oldal tartalmazza a főbb technikai adatokat, valamint a külső kialakítás részleteit, így szinte minden kérdésre azonnal választ kapunk. Eszerint a Countach LPI 800-4 egy hibrid autóként jelenik majd meg a piacon, ez ugyanis a nyolcvanas évekből ismerős kialakítás mellett egy 769 lóerős, 12 hengeres hagyományos motort tartalmaz, amihez egy jóval kisebb, mindössze 34 lóerős, 48 voltos elektromos motor csatlakozik, ezzel a kombinált szám 803 lóerő lesz. A négykerék-meghajtású autó 2,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, amivel ugyan nem utasítja maga mögé a Tesla megoldásait, viszont ez kevésbé lesz fontos, a maximális iram pedig 355 km/h lesz, ami (a külsővel együtt) nyilván a gazdag fanatikusok igényeit hivatott kielégíteni.

Természetesen a belső tekintetében is találunk néhány érdekes változást, a régi sebességváltó helyett itt már egy modern infotainment-rendszer kapott helyet a maga 8,4 hüvelykes kijelzőjével, valamint stílusos gombjaival, amelyek között egy indítás/leállás páros is megjelenik. A gyártó korlátozott példányszámon gondolkodik, ennek megfelelően az eredeti Countach házon belüli jelzését (LP 112) veszik alapul, és mindössze 112 példányt dobnak majd piacra az új autóból, a piaci igénnyel azonban nem lesz nagy gondjuk, mert a hírek szerint már mindegyik iránt van komoly érdeklődő - igaz, ezek az autók valószínűleg a garázsban töltik majd életpályájuk nagy részét.

A hivatalos megjelenés jövőre esedékes, a pontos árakról egyelőre még nem beszélnek, ezeket később árulnák el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #18
    Hát nekem csak az jut eszembe, hogy asszem a Totalcar egyik videójában próbáltak egy gyári Teslával egy kört menni valamelyik versenypályán. Nem sikerült, mert az elektronika letiltott, nehogy megfőzze a júzer az akksit.
    Valóban képes ilyenekre a Tesla mondjuk óránként 1X ;)
    Tök fölösleges egy városi, családi kocsiba ilyen teljesítményű motorokat rakni, ha a rendszer többi elemét nem méretezik hozzá. 8 magos szuper CPU esete az alaplapi GPU-val, kb.
  • kvp #17
    Ertem, hogy meno dolog egy ilyen markas sportauto, de amikor a 80-as evekben egy egerszurke hatchback lancia legyorsulta vagy manapsag amikor barmelyik bevasarlokocsi kategorias tesla otthagyja, akkor igazabol nem szamit. Vegesebessegben egyebkent a kikapcsolt limiteru teslak a nyeroek, ugyanis egy villanymotor nem csak allohelyzetben maximalis nyomateku, de sokkal nagyobb maximalis fordulatra is kepes anelkul, hogy szetrazna magat. De meg a gyari limiteres plaid-ek is tudjak a 320 km/h-at. Es ezek nem specialis sportkocsik, hanem sima csaladi autok, csak elektromos hajtasuak.

    Persze gazdag embereknek jo, mint ahogy a gyemantberakasos aranyora is jo. Persze nem az idot nezni, hanem azert mert mutatja, hogy a tulajdonosa gazdag. Napi hasznalatra meg egy smart is kenyelmesebb, pedig az tenyleg egy dodzsem.
  • LamborghiniSG #16
    De szerintem csak egy troll vagy. Az elmúlt 20 évben minden modelljükkel eladási rekordot álítottak fel az elődjükhöz képest, szóval még az sem igaz, amit mondasz.
  • LamborghiniSG #15
    Mármint ki szerint, szerinted? :D
    A Diablot még az akkori autós média csúcsa is imádta, a Top Gear is agyonra tesztelte a 90-es években az első 1990-es példánytól egészen a Diablo GT-ig, és imádták őket, pedig ők aztán tényleg szókimondók voltak arról, ha valami szar volt, a Diablót vették a popsztárok is (Jamiroquai), a filmsztárok is, az utolsó Audi érában készült Diablo-ók az ezredfordulón pedig ékkövek voltak és máig időtálló a formatervük. Sok mindent lehet mondani a Diablo-ra, de azt amit te állítasz, azt nem.
    A Diablók a 90-es években simán többet hoztak, mint a hasonlóan nagyobb példányszámban gyártott Ferrari 550 Maranello, a korabeli tesztek sem a Ferrari 550-est hozták ki győztesen, szóval nem tudom te miről beszélsz...
  • Ender Wiggin #14
    Azért a Diablo, mint minden idők legszarabb szupersport autója elég rossz hívnévre tett szert az évtizedek alatt... A Ferrarihoz sosem tudtak felnőni. Most is csak a nevetséges Urus eladásaival vannak a felszínen.
  • LamborghiniSG #13
    Ezt a tönkrement volna dolgot azért nem hiszem. Az Audi előtt a Chrysleré volt a Lamborghini és nem volt olyan szar az a Diablo sem a Chrysler era-ban, főleg az SV meg a Jota verziók simán a csúcs Ferrarikkal voltak összehasonlíthatók a 90-es években, a Diablo SE30 Jota (ami gyári modell volt) a maga 595 lóerejével 1995-ben simán egy Ferrari F50 mellé volt álltható (ami akkor a Ferrarik csúcsa volt, mutass egy másik olyan szívómotoros autót 1995-ből, amit oda lehetett volna állítani egy F50 mellé...én nem emlékszem ilyenre...)...aztán a Diablo VT meg már 1994-ben összkerekes sportkocsi volt...a Chrysler előtt meg más befektetőké volt a cég, már vagy 15 éve olvastam utoljára a cég történetét, de nekem úgy rémlik, hogy már a 70-es évek elején, az első Countach megjelenése után már el is adták a sportkocsi gyártót, a legtöbb Countach is már úgy született, hogy nem Ferruchio Lamborghinié volt már a cég...és azért volt ott egy olajválság is a 70-es évek elején meg különböző befektetők kezén hányattatott a Lamborghini a 80-as években is, de tönkre sosem ment, ha 1998-ban nem az Audi (azaz inkább a VW Group), akkor valaki más, de megvette volna a Lamborghinit, egy ilyen sportkocsi gyártót, ami a Ferrarival említhető egy lapon, és 1998-ban nem nagyon volt még egy ilyen másik márka.
  • LamborghiniSG #12
    Ugye tudod, hogy a traktorokat gyártó cégnek már nagyon rég semmi köze a sportkocsikat gyártó céghez?
  • duke #11
    Mindegy hogy merik, egy belsoegesu motor sosem fog ugy gyorsulni, mint egy villanymotor.
  • Sequoyah #10
    De ma is mindenki csak 0-100-on, esetleg 0-130-on villogtatja a sportkocsijat a piros lampanal, nem csak a kokorszakban.

    De tok mindegy, mert a Plaid mar barmilyen helyzetben odaver, ez mar nem az evekkel ezelotti elso valtozat ami nagyobb sebessegnel elfogyott...
    Az 1/4-ed merfold az jobban kulonbseget tesz, de ott is a Tesla a rekorder...
  • barret #9
    Mikor is jött be ez a 0-100? Még a kőkorszakban,ha jól emlékszem...Azért vegyük már figyelembe a technikai fejlődést. Mikor 150-160 volt a végsebesség,akkor érthető volt a 0-100. Most meg úgy mérnek,hogy szegény Lambó nem használhatja ki a teljesítményét...
    Lassan illene 2 gyorsulási kategóriát bevezetni! Úgy lenne korrekt. Ne kelljen már utcai autó szintre ledegradálni a vérbeli sportkocsikat.
    Utoljára szerkesztette: barret, 2021.08.17. 21:33:53