Berta Sándor

Az autógyártók előrejeleznék a felhasználói magatartást

Izgalmas startupba vásárolta be magát a Porsche és a Daimler, a vállalkozás a mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat fejleszt.

Az Anagog a mesterséges intelligenciával kapcsolatos megoldások fejlesztésére specializálta magát. A céget 2010-ben alapították, a székhelye Tel-Avivban van és jelenleg 30 embert foglalkoztat. Az izraeli startup megalkotott egy szoftvert, amely a felhasználók viselkedését különböző szenzorok segítségével közvetlenül az okostelefonon elemzi ki, majd a mesterséges intelligencia bevonásával megpróbál jövőbeli mozgásprofilokat előrejelezni. A vállalat által programozott és szabadalmaztatott szoftver lehetővé teszi az ügyfelek viselkedésének bizonyos helyzetekben való megértését, ezáltal például intelligens parkolási lehetőségeket lehet kínálni.

Az elképzelés lényege, hogy az okostelefon a különböző adatok kiértékelésének köszönhetően pontosan tudni fogja, hogy milyen környezetben van éppen és mit tesz a tulajdonosa. Így számos úgynevezett kontextuális szolgáltatás lesz kialakítható, amelyek javítani fognak a felhasználói élményeken. Az Anagog szabadalmaztatott technológiája megváltoztatja a mesterséges intelligencia mobileszközökön és más viselhető termékeken való használatának szabályait.

Az Anagog technológiáját már több, mint 100 különböző szoftverben használják világszerte. Az adatok elemzése közvetlenül a mobil eszközökön történik és ezáltal nincs szükség a felhasználók adatainak továbbítására a felhőkörnyezetbe vagy egy külső szerverre. Így biztosítják, hogy az emberek a teljes ellenőrzést megtartsák az adataik felett és közben profitáljanak a kontextuális szolgáltatásokból.


Az Anagog tavaly részt vett a Mercedes-Benz által támogatott The Bridge nevű programban. A két fél 2017 szeptemberében megalkotta az első közös fejlesztését, az EQ Ready nevű alkalmazást, amely segít a vezetőknek annak eldöntésében, hogy észszerű-e a számukra az elektromos vagy a hibrid gépkocsira való váltás. A szoftver képes feljegyezni a megtett utakat és azok jellemzőit összehasonlítani az elektromos és a hibrid járművek számos paraméterével. Az EQ Ready egyúttal javaslatot is tehet arra, hogy melyik elektromos vagy hibrid modell felelne meg a leginkább az adott személy igényeinek.

Sabine Scheunert, a Mercedes-Benz Cars digitális és IT-dolgokért felelős vezetője kiemelte, hogy nem csupán az ügyfeleik, hanem minden okostelefon-tulajdonos számára a legjobb digitális szolgáltatásokat akarják kínálni. Az Anagogba való befektetéssel ehhez egy lépéssel közelebb kerülnek, és ez a lépés egyúttal illik a stratégiai elképzeléseikhez, hogy részesedést szerezzenek a megfelelő startupokban és ezáltal támogassák azok növekedését. A Porsche Digital GmbH szintén kisebbségi tulajdonrészt szerzett a cégben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #3
    Tökéletes megfigyelő eszköz. Helyadattal, idővel gyak egy rövid azonosítóval megadható, hogy a mobil gazdája mifaxt csinál a kocsiban. Már csak a szöveg alapú gépelést kell bekapcsolni és a Moszad tudja azt is, hogy mi hangzott el közben. Nem kell megfigyelni, nem kell elemezni. Minimális (értsd nem feltűnő) adatforgalmat generál és mindezt közös adatbázisba rakva, bármikor kereshető, szűrhető. Bizonyos emberrre, bizonyos rutin matatások jellemzők, tehát azonosítható. Király! XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.04.10. 14:12:27
  • Elmin #2
    Csak az ember sofőrnek.
    Itt viszont csak a szoftverek használják majd a telefont.
  • barret #1
    Kocsiban vezetés közben tilos mobiltelefont használni.