Berta Sándor

Nem hisz a gyártókon átnyúló operációs rendszerben az Audi

Az autógyártó illetékese túl bonyolultnak tartja az ilyesfajta szoftvereket.

Oliver Hoffmann, az Audi fejlesztési vezetője kijelentette, hogy a gyártókon átnyúló autófedélzeti operációs rendszerek túlzottan összetettek. A menedzser ugyanakkor rámutatott, hogy a kooperációk az önálló közlekedés területén nagyon is észszerűek. Hoffmann hozzátette, hogy számukra elengedhetetlen a saját operációs rendszer kifejlesztése, mivel nem használnak külső megoldást. Ennek oka, hogy az automatizált közlekedésben azt tapasztalják, hogy a különböző termékek és szolgáltatások esetében rendkívül fontos az átjárhatóság és az integráció.

Az Audi fejlesztési vezetője elmondta, hogy a Cariad saját fejlesztését akarják előnyben részesíteni. A cég a Volkswagen leányvállalata. A gyártókon átnyúló autófedélzeti operációs rendszer megvalósítását nagyon nehéznek nevezte és úgy vélte, hogy egyszerűen nem valósulhat meg egy ilyen európai megoldás, ehhez ugyanis e rendszerek nagyon bonyolultak. Ezzel többek között arra is utalt, hogy túlzottan sok gyártó igényeit kellene figyelembe venni és integrálni egyetlen programba.

A menedzser azt azért nem zárta ki, hogy lesznek egyeztetések "bizonyos egységesítésekről", amelyek a szoftverek egyes köztes alkalmazásait érintik majd. Kooperációra tehát szükség van, de elsősorban a szabályalkotás területén. Az egységes nemzetközi szabványok jelentős mértékben megkönnyítik a világ minden régiójában az új rendszerek piacra dobását. Hoffmann jelezte, hogy az első SAE Level 3 szintnek megfelelő, feltételes automatizáltságú rendszerét 2025-re fogja elkészíteni. Ugyanakkor csak akkor észszerűek ezek a megoldások, ha az ügyfeleknek valódi többletértéket tudnak kínálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    Roviden szolva az autogyartoknak nem erdeke, hogy egyseges megoldas legyen, de majd a hatterben, kartell szinten optimalizaljak a fejleszteseket.

    Ebbol a szempontbol az onvezeto technologiak elterjedese jelenthet megoldast, ugyanis amint elterjed 1-2 megoldas, ugy fogjak kiszoritani a tobbit a piacrol. Ekkor a nagy autogyartok vagy csatlakoznak es atveszik az adott megoldast vagy eltunnek a piacrol. Amig ez az esemeny nem kovetkezik be, addig varhatoan marad a jelenlegi helyzet.

    Ez kb. olyan mint a feature phone-ok voltak, az okostelefonok elterjedese elott. Minden gyartonak volt sajat megoldasa. Aztan az okostelefonok megjelenesekor eloszor 4, majd mara 2 nagy megoldas szallitora csokkent a piac. (Google es Apple) Ennel persze tobb gyarto letezik, de a technologiat ez a ket gyarto szallitja, igy kvazi szabvanyosodott az Android es az iOS. Nem hivatalos szabvanykent, hanem kvazi ipari szabvanykent, azaz nincs mas, ezt kell hasznalni.

    Az autok eseten is ez varhato, marmint akkor ha mar lesz olyan uj technologia ami miatt rakenyszerulnek erre a gyartok. Ez a design by monopoly fele szabvany alkotas a cikkben is emlitett design by committee megoldassal szemben.
  • SupraMKIII #2
    Az audinak egy megbízható autót összehozni is túlságosan összetett :-)
    Üres duma, így akarja megtartani a szerencsétlen vásárlókat, akik belenyúlnak valamilyen kocsiba, és nehezen kezelik, ha megváltozik a felület (mint ahogy a számítógép felhasználók felének is gondot okoz, ha csak az ikon egy kicsit más szinű lesz, vagy máshova kerül)
    Pedig akár itt az EU-nak is illene valamit lépnie, mert ez a sok hulladék, egyedi vacak senkinek nem lesz jó...
  • RJoco #1
    Az elképzelés szép. De melyik vállalat is akarja kiadni féltve őrzött titkait? Egyik sem. Abban nekik nincs üzlet.