Berta Sándor

Új jármű­információs rendszer a Volkswagentől

Az autógyártó bemutatta az új megoldását, amely több rendszert is támogat.

A Volkswagen már az idei Consumer Electronics Show keretében kiállított két új modellt. Az első a Connected Golf volt, amely az Android Auto, a Car Play és a MirrorLink rendszereket ötvözte App Connect név alatt, ez lett az MIB II Infotainment System, míg a másik a Golf R Touch, amelynek gesztusvezérléssel irányítható. Most kiderült, hogy az MIB II Infotainment System még az idén elérhető lesz minden 2016-os modell számára. Az első ilyen gépkocsik már a héten megjelenhetnek a kereskedőknél.

Amíg az Android Auto és a CarPlay kifejezetten az Androidot futtató, illetve az iPhone készülékekhez van optimalizálva, addig a MirrorLink számos okostelefon-gyártó, például a Samsung, a HTC, az LG és a Sony alkalmazásait támogatja. A három megoldásban az a közös, hogy az információs rendszerek kijelzőin mutatják meg a különleges okostelefon-programokat és -funkciókat. Ugyanakkor fontos, hogy mindegyik terméknek vannak egyedi funkciói. A CarPlay például lehetővé teszi a szöveges üzenetek küldését és fogadását, a hangoskönyvek és a zenék lejátszását, sőt, akár a Siri vezérlését is. A külső cégek, köztük a Spotify és az Audible szoftverei is használhatók, ha telepítve vannak egy olyan iPhone 5 vagy újabb készüléken, amelyen iOS 7.1 vagy újabb operációs rendszer fut.

A saját adatai alapján a Volkswagen az első olyan autógyártó, amely az okostelefonok integrációjával kapcsolatos három legfontosabb szabványtechnológiát egyaránt támogatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    Erről már lekéstünk asszem. :(
    Gáz!
  • Skylake #1
    Remélhetőleg a cuccot fizikailag elválasztják a mission-critical funkciót betöltő rendszerektől. Ez a minimum és az alap szerintem, utána lehet azon maszturbálni, hogy a zöld kuka melyik verzióját tegyék fel, és milyen szkint adjanak neki, meg azon vakarózni, hogy milyen szórakoztató és információs funkciókat rakjanak az userkék elé.