SG.hu·

Egy nemi erőszak miatt betiltották az Ubert Újdelhiben

Egy nemi erõszak miatt betiltották az Ubert Újdelhiben
Egy bűncselekmény rávilágított arra, hogy minél előbb tisztázni kellene a szolgáltatás körüli jogi helyzetet. Ugyan sokkal inkább a férfiközpontú gondolkodás a felelős, de valamiért az amerikai szolgáltatás lett a bűnbak.

Újdelhiben egy Uber-sofőr felvett az autójába egy nőt, majd megerőszakolta. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki, különösen azután, hogy ismertté vált: az elkövető már korábban is ült börtönben szexuális bűncselekmény miatt. Ennek ellenére a szolgáltatás partnere lehetett és a rendőrség által kiadott engedélyét az Uber-vezetőként való regisztrálása előtt nem vizsgálták meg.


A tettes, Shiv Kumar Yadav (középen) rendőrök gyűrűjében

A gyanúsított 2011-ben taxisként dolgozott Újdelhiben és akkor is megpróbált megerőszakolni egy nőt - mindezt Mathur Verma, Újdelhi rendőrfőnök-helyettese ismerte el. Az illető végül csupán 7 hónapot töltött vizsgálati fogságba, ezután szabadon engedték, azonban még nem sikerült kideríteni, hogy ez miként történhetett meg. Verma szerint az Uber munkatársainak meg kellett volna vizsgálniuk a bűnügyi nyilvántartást. Az NDTV indiai hírtelevízió azt állította, hogy az ügyben peren kívüli egyezség történt, a mostani eset után pedig Újdelhiben betiltották az Ubert.

A gyanúsított egy 32 éves apa, az erőszakot egészségügyi látleletek igazolták. A 26 éves áldozat azt mondta a rendőrségnek, hogy a férfi azzal fenyegette meg, hogy egy vasrúddal fogja megkínozni. A történtek miatt Indiában újabb tüntetések kezdődtek. Az AAP nevű korrupcióellenes párt hívei Rajnath Singh belügyminiszter lakása előtt demonstráltak és azt követelték, hogy a vezető lépjen fel sokkal szigorúbban az Uber ellen. Verma később kijelentette, hogy Újdelhiben kötelező vizsgálaton kell átesniük a buszvezetőknek és a taxisoknak, de az Uber nem végeztet ilyen vizsgálatokat. Kalanick leszögezte, hogy a jövőben együttműködnek a hatóságokkal és szeretnének abban segíteni, hogy India a nők számára is biztonságosabb legyen. Mindent elkövetnek azért, hogy az elkövetőt sikerüljön felelősségre vonni.


Június közepén a világ számos városában több ezer taxis tüntetett az Uber és más okostelefonról használható platformok ellen. Majd a biztosítók is támadták a társaságot. November közepén vált ismertté, hogy Budapesten is elindul az Uber és a magyar taxikra vonatkozó törvények érvényesek a cégre is. November végén a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a taxitársaságok és az érdekvédelmi szervezetek képviselőivel egyeztetett az Uberről.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Borg187542014. 12. 10.. 12:37||#9
a pisztolyokat nem akarják betiltani gyilkosság miatt?
vagy az embereket a bűnözés miatt?
© culas25hc2014. 12. 10.. 11:24||#8
Most akkor fuss neki még egyszer, mi is az epic fail? Vagy szerinted a két állítás amit írtam, nem igaz?
© Tetsuo2014. 12. 10.. 01:06||#7
Egyetértek. Nagyon-nagyon sok helyen nem kell az árverseny. A taxizás is ilyen terület.
© Laza2014. 12. 10.. 00:23||#6
Pont a taxizás az, ahol baromira nem hiányzik az árverseny, ebből voltak mindig is a bajok. Ha beülök egy taxiba bárhol, akkor tudni fogom mennyibe kerül, eldöntöm használom vagy sem, és nem az út végén esek pofára.
© TomecK2014. 12. 09.. 22:14||#5
Budapesten igen, vidéken nem. Ezzel a fix tarifával meg megölték az árversenyt, ekkora faszságot . . .
© pixx2014. 12. 09.. 21:06||#4
"A Taxisok meg elmehetnek a picsába a magas tarifáikkal, egy átlag ember számára kb luxusnak számít a taxizás. Számlát meg még életemben nem kaptam taxistól..."

Ahhoz képest, hogy neked luxus, elég felvilágosult vagy az ő szokásaikról. 😄
Fidesz mondta mennyi legyen a minimál tarifa 😄

Epic Fail 😄
© culas25hc2014. 12. 09.. 16:23||#3
Ne az Uber-t kell betiltani, hanem az erőszak tevőket kéne lesittelni, de nem pár hónapra, hanem 15 évre.
A Taxisok meg elmehetnek a picsába a magas tarifáikkal, egy átlag ember számára kb luxusnak számít a taxizás. Számlát meg még életemben nem kaptam taxistól...
© Neocortex2014. 12. 09.. 15:25||#2
© DarkHorSe2014. 12. 09.. 13:24||#1
sandniggers