Berta Sándor

Évtizedek óta változatlan az Apple cégkultúrája

Az Apple-t az elmúlt hónapokban gyakran érte az a kritika, hogy már nem rendelkezik elég innovációs erővel. Horace Dediu, az Asymco piackutató cég alapítója azt az álláspontot képviseli, hogy a kaliforniai társaság az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag semmit sem változott.

"Tény, hogy valóban megváltozott az Apple nyilvános megítélése, ezzel párhuzamosan viszont azt állítom, hogy a mostani észrevételek 90 százaléka olyan emberektől származik, akik két évvel ezelőtt még teljesen elutasították a vállalatot. A legnagyobb különbség 2005-höz képest az, hogy a cégnek már több százmillió ügyfele van és radikálisan megnőtt az elfogadottsága. Amennyiben nyomon követjük a cégkultúrát és a -struktúrát, akkor láthatjuk, hogy az 2005, sőt, 1975 óta csak nagyon kicsit, vagy egyáltalán nem változott. Az Apple sikerreceptje azon múlik, hogy termékkategóriákat hozzon létre, illetve határozzon meg újra, majd ezeket az új piacokat csak egy bizonyos fokig aknázza ki. Ez a módszer alapvetően eltér az összes többi óriáscég módszereitől. "

"Más vállalatok sokkal erősebben foglalkoznak a bevételekkel és megpróbálnak egy már meglévő piaci potenciált minden módon kiaknázni. Ezek lehetnek gyors frissítési ciklusok vagy a márkaportfólió bővítése. Mindez többek között azért történik, mert az egyes részlegeknek teljesíteniük kell a bevételekkel kapcsolatos célkitűzéseket, akár más részlegek kárára is. A meglévő piacokat teljesen átalakító innovációk nem képezik részét ennek a stratégiának" - hangsúlyozta Dediu.


Steve Jobs a társasághoz való visszatérése után eltüntette az egymástól szigorúan elválasztott részlegeket. Ez a döntés felfogható az ő örökségeként, és Tim Cook nem nagyon akar ezen a stratégián változtatni, így a cég továbbra sincs felosztva iPhone-, iPad- és iPod-részlegre, hanem ehelyett működési területek szerint van megszervezve. "Abban a pillanatban, hogy az Apple a portfólióját más gyártókhoz hasonlóan fogja optimalizálni, többet már nem lesz képes új termékkategóriákat és márkákat létrehozni. A más társaságokkal, például a Nokiával való összehasonlítások éppen ezért félrevezetők. Az Apple-t egyáltalán nem lehet a Nokiához mérni. A finn vállalat sokkal inkább klasszikus ellenpéldája annak, hogy miként lehet egy technológiai konszernt vezetni, mivel - éppúgy, mint a Samsung vagy a Blackberry - elsősorban a piaci és nem az innovációs lehetőségeket akarja kiaknázni. Az Apple előnyben van abból a szempontból, hogy az értékteremtés jelentés részét ellenőrzése alatt tartja, a szoftverektől kezdve a hardvereken át egészen a meghatározó szolgáltatásokig" - ecsetelte a piackutató.

Az Asymco alapítója szerint nehéz megítélni az Apple-t olyan szempontból is, hogy a termékeiről azt állítja, hogy azok a legjobbak. Ez a valóságtól elrugaszkodottnak tűnhet, de érdemes egy pillantást vetni a reklámköltségekre és azokból megállapítható, hogy például a Samsung sokkal több pénzt költ hirdetésekre és promóciókra, mint amerikai vetélytársa. Ez pedig azért jelent valamit, hiszen, ahogy a mondás is tartja: a jó bornak nem kell cégér.

Katy Huberty, a Morgan Stanley elemzője korábban azt mondta, hogy a piac az Apple-t egy szórakoztatóelektronikai megoldásokat kínáló társaságnak tartja, amely termékciklusokhoz kötődik és ezáltal ki van téve a hullámzóan alakuló bevételeknek. A cég mindig egyedi termékeket készített - ez elsősorban Steve Jobs érdeme volt, aki a tökéletes készülékek megalkotására törekedett. A karizmatikus üzletember halála után azonban valami megtört, megváltozott, és az Apple az elmúlt hónapokban egyre inkább úgy viselkedik, mint egy hagyományos hardvergyártó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #18
    Állítólag vannak olyan helyek, ahol ha összeszed az ember egyszeri 80 ezer forintot és aztán ki bír fizetni két évig havi ötezret, az már valaki. Gondolom ő ilyen környéken lakik.
  • narumon #17
    Volt olyan amikor nálad egy iphone volt a villantási kategória? Elég szegényes környezet lehet az szerintem.
  • asgh #16
    "Az elmúlt években már semmi újítással nem rukkoltak elő. Pont ez a probléma."

    Aztán bemutatták az új MacPro-t és ez a tétel is megdőlt.
  • Papichulo #15
    Féltve érzik a villantási képességüket.

    Aki telefonnal akar "villantani", az sikeres ember nem lehet...
  • Papichulo #14
    Mindig szerettem különleges, egyedi, nem tömeges cuccokat birtokolni.

    Nekem eleg ha esztetikus es jol hasznalhato. Itt lehet a gond :)
  • TomecK #13
    Nálam már rég kiesett az iphone meg a többi apple termék a villantási kategóriából. Tömegcikk lett, sose bírtam ha divat lesz az ami nekem is van. Mindig szerettem különleges, egyedi, nem tömeges cuccokat birtokolni.
  • Vol Jin #12
    Ja, tényleg nem. Azért sírják itt tele a fórumot néhányan, mert felrebbent a pletyka, hogy lesz jóárasított kistestvére az iphone-nak. Féltve érzik a villantási képességüket.
  • Papichulo #11
    Beszukult nezopont. Az Apple fo piacaira es vevoire ez tipikusan nem jellemzo...
  • TomecK #10
    Ezt úgy gondoltam, hogy minden csoró gyerek is azzal futkározik, mert megveszi hitelre, 6 hónapig spórol iphonera, majd rájön, hogy ez valószínűleg nem a legjobb piaci befektetés volt. Attól még drága. Csak a világ megváltozott. Ha valami divat, azt megveszi a szegény ember is inkább nem eszik, de nehogy társadalmi hátrányba kerüljön, mert nincs neki almás cucca.

  • Papichulo #9
    "Ma már télleg az uccsó csoró gyerek is apple cuccokal futkározik." vs. "Tényleg drága, de úgy gondolom minőséget is hozza."

    Ebben csak en latok kontradikciot? :)