Gyurkity Péter

Fizetős YouTube - végre elérte célját a Google

A keresőcég már a népszerű videóportál 2006-os felvásárlása óta kereste-kutatta azon új utakat, amelyek elvezethetnek a szórakoztatóiparhoz, igyekeztek megtalálni az ideális megoldást, hogy mind a felhasználók, mind pedig a tartalomszolgáltatók kívánságainak eleget tegyenek. Ezen törekvés nem sok sikert hozott az első néhány évben, az utóbbi időben azonban mintha az iparág nagy szereplői beadták volna derekukat, a kezdeti próbálkozások után pedig végre megszületett a fizetős YouTube.

Az elmúlt hónapokban a portált gyakran látogatók egyre többször találkozhattak a jól ismert nevekkel, több amerikai tévétársaság és tartalomszolgáltató cég jelent meg saját csatornával az oldalon, hogy maga is hozzáférjen az órásira nőtt felhasználói táborhoz. Azt már évek óta tudtuk, hogy a Google keresi az utat a szórakoztatóipar szereplőihez, a fizetős megoldások bevezetése minden bizonnyal az eredeti, a 2006-os felvásárlás előtt megszületett tervekben is szerepelt, azonban csaknem egy évtizedre volt szükségük ahhoz, hogy mindez megvalósuljon.

A YouTube saját blogjában olvasható bejegyzés szerint útnak indult több mint 50 olyan csatorna, amelynek eléréséért immár fizetnünk kell. A havidíj 99 centtől indul, ez egészen 7-8 dollárig terjed az adott szolgáltató ajánlatától függően, bár néhányan éves díjat is kínálnak, ami nyilván bizonyos kedvezményekkel jár. Sajnos a kínálatban egyelőre nem túl sok igazán érdekes tartalmat találunk, bár itt előfordulnak kifejezetten gyerekeknek szóló műsorok, egyéb televíziós alkotások, sportesemények közvetítései, illetve teljes filmek is. Az ígéret szerint az elkövetkező hónapokban folyamatosan bővül majd a gyűjtemény, ahogy egyre több szolgáltató veszi kezébe a kezdeményezést.


Ahogy arról mi is írtunk, Eric Schmidt elnök a múlt héten arról beszélt, hogy a televízió és az internetes videózás közötti küzdelem - már ha egyáltalán volt ilyen - tulajdonképpen el is dőlt. Jól mutatja ezt, hogy az Egyesült Államokban a 18 és 34 év közöttiek már több időt töltenek a YouTube oldalán, mint a kábeltelevíziók műsorainak megtekintésével, ez pedig idővel a további korosztályokra is kiterjed majd. Havonta immár több mint egymilliárd ember fordul meg a portálon, ám a cégvezető szerint ez még semmi, nemsokára már a 2-3 milliárdos mérföldkövet is elérik, a határ pedig - ahogy azt régen mondották volt - a csillagos ég.

Ezek után nem volt meglepő, hogy bejelentették a fizetős csatornák elindítását, már csak azért sem, mert a közelgő lépést egyesek már januárban megszellőztették. Ezzel elsősorban természetesen a tartalomszolgáltatóknak igyekeztek kedveskedni, hiszen az elhangzottak szerint az erről az oldalról beérkező visszajelzésekben folyamatosan ott szerepelt a további eszközök és bevételi módok megteremtésének igénye, vagyis az oldalon saját tartalmaikat közzétevő vállalatok a reklámok mellett egyéb úton-módon is szerettek volna némi bevételhez jutni. Ezen igényeknek tesz eleget az előfizetéses rendszer bevezetése, amely egyben tágra nyitja a kaput a portáltól eddig távol maradók előtt is.


A fenti lépés természetesen csak az első állomást jelenti egy hosszú úton, ezért is fordulhat elő, hogy számos kisebb-nagyobb problémával találja szembe magát az, aki korán igyekszik kihasználni az ajánlatban rejlő előnyöket. Jó hír, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az előfizetés mentesíti a nézőt a reklámok megtekintésének kötelezettsége alól, vagyis a díj megfizetése után az adott csatornán búcsút mondhatunk az idegesítő snittektől - persze semmi nem akadályozza meg az együttműködő partnereket abban, hogy idővel mindkét megoldást ötvözzék, bár ez nyilván nem hatna jótékonyan a látogatottságra.

Egyértelmű negatívum viszont, hogy a legtöbb fizetős csatornán egyelőre nyoma sincs a HD-tartalmaknak, a legtöbb ajánlat 480p és 360p felbontást takar, ami nem éppen kiemelkedő minőség (az már más kérdés, hogy a HD-felbontás kiválasztása sokszor együtt jár némi akadozással, ami többek esetében a hagyományos változat melletti kitartást eredményezi). Akad néhány kivétel, ám ezeknél rögtön magasabb havidíjjal találkozunk, vagyis itt kompromisszumok megkötésére lesz szükség. Nem késlekedhetnek azonban túl sokáig a csatornák üzemeltetői, hiszen az oldalon milliószámra találunk ingyenes HD-minőségű anyagokat, nem beszélve a riválisok (Hulu, Netflix, stb.) tárházáról.

A jelek szerint a kompatibilitással is akadnak bizonyos gondok, bár a cég már ígéretet tett arra, hogy egyedül az előfizetések kezelésénél lesz szükségünk PC-re, a megtekintés már gyakorlatilag minden eszközön lehetséges lesz. A Google TV például rögtön hibát jelez: a legtöbb fizetős csatorna egy 14 napos próbaidő formájában elérhető a szolgáltatás alatt, az elindításnál pedig az olvasható, hogy a formátum nem támogatott. A Nexus Q gömbök tulajdonosai hasonló problémákkal küszködnek, bár az okostelefonokon elérhető alapértelmezett YouTube app megbirkózik ezen tartalmakkal. Tovább szűkíti a potenciális vásárlók körét, hogy számos tartalom nem elérhető az Egyesült Államokon kívül, itt még kérdés, hogy ez csak az első kör után megoldandó ügyről van-e szó.

A megoldás mindenképpen vonzó alternatívát jelent azok számára, akiknek elegük van a hagyományos kábeltévék műsorrendjéből, az állandó reklámokból és a nem kívánt tartalmakból. Számukra a tematikus csatornák ideális ajánlatként jelennek meg, hiszen itt azt kapjuk amiért fizettünk, nem kell végigszenvednünk magunkat az unalmasnak tartott műsorokon. Az elemzők és a sajtó egyelőre vegyes véleményeket tesznek le elénk, néhány tartózkodnak az új lépéstől, mások kiemelik, hogy mindkét változat (ingyenes és fizetős) is elérhető lesz a jövőben, így nincs miért aggódni, a felhasználók eldöntik majd, hogy melyiket részesítik előnyben.

Az ingyenes tartalmak kérdése kiemelkedően fontos, hiszen számos esetben láttunk már példát arra, hogy egy nem megfelelően meghozott és elfogadott döntés után a felhasználói tábor egyszerűen átpártolt egy rivális platformhoz. A YouTube esetében erre - már csak a tábor hihetetlen méretei miatt is - egyelőre kevés esély látszik, pláne akkor, ha valóban nem piszkálják az ingyenes tartalmak szféráját. Erre jelenleg semmi nem utal, különösen úgy, hogy el akarják érni az említett 2-3 milliárdos látogatottságot, ami csak ingyenes elérés állandó biztosításával fog menni. A Hulu persze jól elboldogult eddig a maga fizetős üzleti modelljével, ám ők az Egyesült Államokra korlátozzák a szolgáltatást, ami eleve kizárja a felhasználók nagy részét.

Ahogy említettük, az előfizetéses YouTube csatornák köre az elkövetkező néhány hónapban folyamatosan bővül majd, itt a tartalomszolgáltatók és alkotók maguk csatlakozhatnak a programhoz egy saját csatorna létrehozásával, avagy a meglévő kiegészítésével. Hamarosan kiderül, hogy az ingyenes kínálathoz szokott felhasználók túlnyomó többsége mennyire barátkozik meg a fizetős modell megjelenésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #16
    "Egyébként pl. egy élő sporteseménynél nincsen előnye a netnek a tévével szemben, szerintem, mivel azt úgyis élőben akarják nézni, nem mint egy sorozatot, filmet."

    1. Ha közvetíti a tévé.
    2. Ha fogható nálad az adott csatorna.
    3. Ha nem irritál a magyar közvetítő inkompetens kommentárja, és nem néznéd inkább eredetiben, akár kommentár nélkül. (Az előző olimpia alatt néztem ilyet, a hivatalos honlapon minden fenn volt. Teljesen más hallani a stadion zúgását, a nézők kiabálásait. A közvetítések során direkt elnyomják ezeket. A digitális eredményeket meg ugyanúgy látod, és ha érdekel egy háttérinfó egy kattintással utánanézhetsz.)
  • BladeW #15
    Az oldal bevételeinek tetemes hányadát továbbra is reklámok adják. Ha minden tartalom fizetőssé válik, szépen elkezdene csökkeni a felhasználók száma, és soha a büdös életben nem érnék el a "csillagos eget".

    Szóval nem kell egyből világvégét látni, tessék már egy kicsit gondolkodni is.

    (ui: tulajdonképpen azért fizetsz, mert valakik "leválogatnak" Neked olyan tematikus playlisteket amik téged érdekelnek és hogy ne neked kelljen minden után keresgélni. Plusz, gondolom gyártanak Neked tartalmat is; ez egy olyan szolgáltatás amiért bizony fizetni kell.)
  • shownomarcy #14
    Én is kíváncsi vagyok, hányan fizetnek majd érte. Ha szétnézünk a neten, rengeteg alkalmazás, oldal, program azért működik, hogy bármi áron ingyen jussunk hozzá mindenhez... és sokan inkább végigszenvedik ezt még ha csak 99 centet is buknának. Egyébként úgy látom inkább azok kezdenek bele pl. egy teljes film nézésébe youtube-on, akik nagyon nem értenek a technikához és nem tudják, hol máshol lehetne megtalálni...

    HD és teljesen zökkenőmentes lejátszás kéne tényleg. Egyébként pl. egy élő sporteseménynél nincsen előnye a netnek a tévével szemben, szerintem, mivel azt úgyis élőben akarják nézni, nem mint egy sorozatot, filmet.
  • Yv@n #13
    Igen
  • Laza #12
    Mér, az AdBlock a két videó közötti, x mp után átléphető videó reklámot is blokkolni tudja?
  • ostoros #11
    Itt van a kutya elásva. Nem jobb neki. Az üzemeltetési költségek elhanyagolhatók a telepítési költségek mellett. Ráadásul így elesnének ezzel az áru kapcsolással beszedett még sokkal nagyobb összegtől. Ezt egyébként törvényben kellene tiltani, ahogy a gazdaság más területein sem bátorítják az árukapcsolást.
  • samuzsolt #10
    azért jobb neki, mert kisebb a hálózat üzemeltetésének költsége, kevesebb embert kell foglalkoztatni hiszen a már kiépített rendszer alacsonyabb terheltsége kevesebb meghibásodást okoz, az előfizető boldog, egyedi csomagért egyedi díjat kérhet, míg a sokcsatornás maradhat "akciós", ilyesmi :) csak ez már túl 21. század, nálunk erre nincs akarat :)
  • erasmus4 #9
    Biztos meg lehetne oldani, de akkor a csatornák nagy részére, ahogy te is írtad a kutya sem fizetne elő, az meg miért jó a szolgáltatónak?
  • Sir Quno Jedi #8
    Ez csak természetes. Fizetős webtv-k nem szoktak bantulanden működni. Mi nem vagyuk emberek. A reklámjaik nem nekünk vannak célozva és az előfizetési díjak sem. Majd ha lesz, az is euróban lesz és dupla/tripla annyiért és hüvelygomba reklámokkal.
  • atiwrc #7
    A legjobb az hogy van közte olyan ami egyáltalán elérhető Magyarországon?
    Amikre rá klikkeltem mindre azt írta ez a fizetős csatorna nem érhető el a te országodban, hát így nem sokat érünk vele, még ha esetleg elő is akarna fizetni valaki.