Szekeres Viktor

Megvan a Jurassic Park 4 rendezője

Végre történt valami előrelépés a Jurassic Park negyedik része háza táján, hiszen a Universal Pictures bejelentette, hogy egy tavalyi független film rendezője fogja készíteni a filmet.

A Universal Pictures stúdió januárban jelentette be, hogy zöld utat adott a Jurassic Park negyedik részének, tegnap pedig az is kiderült, hogy ki fogja rendezni a filmet. A hosszas keresést követően a stúdió választása Colin Trevorrow-ra esett, akinek tavaly mutatták be első mozifilmjét a Kockázatos túrát (Safety Not Guaranteed). A film csak kevés moziban volt látható és 4 millió dollár bevételt hozott, a közönség pedig viszonylag jól fogadta, a kritikusok pedig oda voltak érte. (Az IMDb-n a Kockázatos túra 7.1-en áll, a RottenTomatoes összesítése szerint pedig 91%-os a film, azaz 10 kritikusból 9-nek bejött.)

A tervek szerint a premierre 2014. június 13-án kerülne sor, azonban, hogy tartsák az időpontot viszonylag hamar el kéne kezdeni a forgatást, márpedig egyelőre még egy színészt sem szerződtettek a produkcióhoz. Ki tudja, talán éppen ez az oka annak, hogy a hivatalos sajtóközlemény nem tartalmazza a bemutató dátumát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!