Ötvös Tibor

Készül a Just Cause 4

Bár hivatalosan még a harmadik részt sem jelentették be, de a Square Enix ma beregisztráltatta a Just Cause 4 nevet is.

Az Avalanche elég nagy sikert aratott a Just Cause sorozat eddig megjelent két epizódjával, melyeket azonban a kritika nem ölelt keblére. Ennek ellenére a játékosok szerették az abszolút szabadságot adó kalandokat és már nagyon várják a következő epizód bejelentését is.



Ez azonban még nem történt meg, viszont ma a Square Enix beregisztráltatta a Just Cause 4 nevet. Ebből egyértelműen adódik, hogy még legalább két részt kapunk majd Rico Rodriguez kalandjaiból. Az Avalanche azt már bejelentette, hogy idén három alkotásáról rántja le a leplet, ám az elsőként, az E3-on bemutatkozó program nem a Just Cause 3 lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    A másodikat leértékelve megvettem. Bár ne tettem volna. Kinek készül egy ilyen értéktelen, lélekten, szarul kivitelezett idiótaság? Ja, tudom. A konzolosoknak.