Alex

Nokia Asha és egyéb újdonságok az MWC-n

A Nokia számos új terméket és szolgáltatást, valamint üzleti együttműködéseket jelentett be Barcelonában a Mobile World Congress rendezvényen.

A finn gyártó nagy iramot diktál, ezzel kívánja demonstrálni stratégiai irányváltásának gyors végrehajtását. A Windows Phone vált a cég elsődleges okostelefon-platformjává, és jelentős változások történtek a középkategóriás mobiltelefonok terén is, valamint további hangsúly helyeződött a helyalapú szolgáltatásokra. "Egy évvel ezelőtt jelentettük be, hogy a Nokia új útra lép, hogy nagyszerű mobilkészülékeket építsen" - mondta Stephen Elop, a Nokia elnök-vezérigazgatója. "Ma a negyedik Lumia készülékünkkel, okosabb mobiltelefonokkal és új szolgáltatások egész sorával bizonyítjuk, hogy fel tudjuk pörgetni a Nokia órajelét." A családba bevezető Lumia 610 után az Egyesült Államokon kívül is elérhetővé válik a Lumia 900. várhatóan négy színben lesz kapható 2012 második negyedévétől, és körülbelül 189 euróba fog kerülni.

Klikk ide! Klikk ide!

Bejelentették a Nokia 808 PureView-et is, mellyel a cég szerint új időszámítás kezdődik az okostelefonok képalkotásában. Ebbe egy nagyméretű és nagy felbontású 41 megapixeles érzékelőt, Carl Zeiss optikát és a társaság által kifejlesztett túlmintavételezési (oversampling) technológiát találhatunk. A Nokia igérete szerint ez rendkívül éles, részletes képeket, gyenge fényviszonyok mellett is különlegesen jó képalkotást, valamint a felvételek kisméretű fájlokba történő mentését teszi lehetővé azok e-mailben, MMS-ben és a közösségi oldalakon történő megosztáshoz - bár hogy minek akkor ekkora fájlméret az számunkra nem teljesen világos. A 808 PureView készüléken lesz egy Rich Recording nevű funkció is, ami a közlemény szerint CD-minőségű audiofelvételt, full HD, 1080 pixeles videofelvételt és lejátszást biztosít.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Nokia 808 PureView - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Három új Nokia Asha készüléket is bemutattak, mellyel céljuk szerint tovább halványodik a hagyományos telefonok és okostelefonok közti választóvonal. Az Asha 302 egy QWERTY készülék, olyan mobil iroda funkciókkal ellátva mint a push e-mail technológia és a névjegyek Mail for Exchange által támogatott szinkronizálásával. 1 GHz-es processzorral rendelkezik, és támogatja a 3.5G adatsebességet. A készülék most megközelítőleg 95 euróért kapható. Az Asha 202 és Asha 203 készülékek a hagyományos billentyűzetet egy 2,4 colos érintőképernyővel kombinálják és 40 ingyenes Electronic Arts játék letöltését is lehetővé teszik. (Egy 60 napos akció keretében egy 75 euro értékű, 40 EA játékot tartalmazó csomagot - melyben olyan játékok vannak, mint a Tetris, a Need for Speed, a The Run és a Bejeweled - automatikusan ingyen tölthet le bármelyik modell vásárlója.)

Klikk ide! Klikk ide!
Nokia Asha 302 - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Asha 202 ráadásul Dual SIM-es, így a felhasználók a legjobb percdíjat kínáló szolgáltató halózatát használhatják. Akár öt SIM-kártyát is el lehet menteni egyedi információkkal. Mindkét készülék 2 megapixeles kamerával, zenelejátszóval, FM-rádióval, a cég saját böngészőjével és Bluetooth-szal kapható, és akár 32GB-os memóriakártyát is képes kezelni. A készülékek becsült nettó kiskereskedelmi ára körülbelül 60 euró, és mindkettő várhatóan 2012 második negyedévétől lesz elérhető.

Klikk ide! Klikk ide!
Nokia Asha 202 és Asha 203 - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Mindhárom új készülék felhőalapú Nokia-böngészőt használ, lokalizált és személyre szabott kezdőoldallal és egy több ezer webes alkalmazást tartalmazó portállal. A böngésző az Opera megoldásához hasonlóan tömöríti az adatforgalmat, amely költségcsökkenést jelent mind a felhasználók, mind a szolgáltatók számára, akik így jobban kihasználhatják a hálózatot. A cég adatai szerint másodpercenként majdnem négy új felhasználó aktiválja világszerte, ma már több mint 200 piacon elérhető.

A helyalapú szolgáltatások területén a Nokia és a Groupon helyfüggő kedvezményeket és ajánlatokat kínál majd. A cég bejelentette továbbá a Windows Phone-alapú készülékekre elérhető Drive új verzióját a részletes, teljes offline navigációval. A fejlesztés eredményeként az alkalmazás megjegyzi a személyes ingázási útvonalakat, előzetes forgalmi figyelmeztetéseket küld, és automatikusan kerülőutat választ a dugók elkerülésére. Tervezik a Transport alkalmazás Windows Phone-alapú okostelefonokra optimalizált verziójának kiadását is, ami tartalmazza a metrók, villamosok, elővárosi vonatok és buszok útvonalait 45 ország több, mint 500 városában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MR007 #8
    Inkább örülnél neki hogy most van miért villogni/Nokia 808 PureView/. Ez keményen oda fog csapni a konkurenciára. Lekopogom: A symbian-tól süllyedt a Nokia, és most az is fogja előbb megállítani, majd felfele lökni azt a bizonyos szekeret. Nem a Windows Phone. Sokan mondják ősrégi, elavult, 1000 éves. Hát persze, viszont pont ezért sok munka és tapasztalat van mögötte. Itt az eredménye. 5 éves munka gyümölcse.
    Megjegyzem, a HWSW-n azért többet írtak erről és részletesebben.
  • DjDano #7
    Nagyon korrekt cikk!
  • tomboy013 #6
    Mekkora egy idióta vagy te hallod
  • Inquisitor #5
    A 610-es lesz az "olcsó" Wp7.x néptelefon. Már persze relatív olcsó, gagyibb Androidos telefonokkal nem konkurál. Viszont az Asha 302-be minek ilyen izomproci?
  • Madve #4
    Az egy dolog hogy elolvastad annak ellenére, hogy nem érdekel, de hogy még kommentálod is. Mindenre ennyi időt szánsz ami nem tetszik? Ha igen, akkor egyáltalán jut időd arra, ami tetszik/érdekel?
  • Landren #3
    azért mert neked nem jön be még nem fos a nokia.
    ez a cikk a nokiákról szól, és veled ellentétben van akit érdekel.
  • fergusonpapa #2
    sokkal jobb telefonokat is bemutattak,lásd zte erre fos nokiákat kel bemutatni!
  • asysoft #1
    "várhatóan négy színben lesz kapható 2012 második negyedévétől, és körülbelül 189 euróba fog kerülni. "
    Mármint a Lumia 610, a 900 az 480 euroba.

    A PureView koncepciója érdekesnek tűnik, megnéznék vele egy "normális" felhasználás mellett képet is (értsd: nem a szikla tetején verőfényes nappal készült). Mindenesetre a sok megapixel-fannak lesz mit kérnie karácsonyra!