SG.hu
Batman: Arkham City
Kiadó: Warner Bros Interactive
Fejlesztő: Rocksteady Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP/Vista/7, 2,4 GHz-es kétmagos processzor, 2 GB RAM, Nvidia 8800 GT/ATI 3850HD 512 MB memóriával rendelkező videokártya
Ajánlott: Windows7, négymagos processzor, 4 GB RAM, Nvidia GTX 460, vagy ATI HD 6850 768 MB memóriával rendelkező videokártya
Hasonló játékok: Batman: Arkham Asylum
Kategória: külsőnézetes akciójáték
A Rocksteady végre elkészült az Arkham City PC-s változatával is. A Sötét lovag történetének folytatása konzolon bő egy hónappal ezelőtt látott napvilágot, s ott a kritikusok és a játékosok egyaránt a 2011-es év egyik legjobbjának nevezték, így nem kis elvárásokkal vetettük bele magunkat az új kalandokba. Bár az összkép nem olyan hibátlan, mint a konzolos verzió esetében, nekünk, PC-seknek sem lehet sok okunk panaszra.
A történetet az ötszörös Emmy-díjas Paul Dini jegyzi, aki ismét zseniálisat alkotott. A forgatókönyv annyira jól sikerült, hogy bűn volna a történet részleteibe belemennünk, így igyekszünk a legszükségesebb részletekre szorítkozni. Az alapkoncepció szerint az előző részből ismert Sharp igazgató immáron Gotham City polgármestere, akinek fő célkitűzése a metropolisz hírhedten botrányos közbiztonságának javítása. Ennek jegyében az Arkham Asylumot és a Blackgate börtönt bezárták, a fogvatartottakat pedig az újonnan felállított szuperbörtönbe, Arkham Citybe szállították át. Ez tulajdonképpen Gotham City egy részének lezárásával született meg, így az új fegyintézet alapterülete ötszöröse az Arkham szigetekének és magában foglalja az ipari negyedeken túl Gotham jó néhány nevezetes épületét.
A játéktér drasztikus növelése magával hozta a játékmenet teljes újragondolását is. Ennek eredményeképp az Arkham Asylumban tapasztalt linearitás helyébe a nyílt világban zajló akció lép. Természetesen adott egy fő történeti szál, amelyet követve szépen kibontakozik a cselekmény, de emellett milliónyi mellékszál várja a felfedező hajlammal megáldott játékosokat. Egyrészt visszatér Rébusz (Riddler), aki már az előző részben is szorgalmasan gyártotta a fejtörőket, s akkori veresége utáni dühében most még nyakatekertebb feladványokkal várja a világ legjobb detektívét.
Rébusz mellett ezúttal Victor Zsasz is kapott egy önálló cselekményszálat, amelyben a városban elszórt telefonok között kell megtalálnunk azt, amelyiken éppen keres minket Zsasz, s ha nem vagyunk elég gyorsak, azt ártatlan életek bánják.
A fentiekhez hasonló kiemelt mellékszálak mellett még ezernyi apróság vár ránk. Mivel a játék a nyílt világ elvén működik, a küldetések között oda megyünk, és azt teszünk, amihez éppen kedvünk támad. Eközben pedig lépten-nyomon új mellékküldetésekbe botlunk, akár egy rejtélyes gyilkosság, akár egy segítségre szoruló politikai fogoly formájában. Fontos azonban megjegyezni, hogy Batman nem rendelkezik emberfeletti képességekkel, pusztán a nagy átlagnál erősebb fizikummal, na meg ügyes szerszámokkal, de mindezek mellett ő is sérülékeny és halandó. Ezt a tényt egy pillanatra sem fogjuk elfelejteni Arkham City utcáin. Elég egy meggondolatlan ugrás, és máris egy tucatnyi fegyveres között találjuk magunkat, ahol egyetlen esélyünk a túlélésre, ha egy füstbomba segítségével menekülőre fogjuk a dolgot.
Éppen a kiegyensúlyozatlan erőviszonyok miatt érdemes lesz inkább kétszer-háromszor körbejárni egy adott helyszínt az alternatív útvonalak után kutatva, mint ajtóstól rontani a házba a főbejáraton keresztül. Ebben segítségünkre lesz a némiképp átdolgozott detektív mód. Ez továbbra is hasznos információkkal szolgál az ellenfelekről, valamint kiemeli az interaktív tereptárgyakat, a berobbantható felületeket, tehát mindent, amire szükségünk lehet a helyzetek helyes felméréséhez. Ugyanakkor az Arkham Asylummal ellentétben immáron nem játszhatjuk végig az egész játékot ebben a módban, mivel használata közben csak helyben vagyunk képesek tájékozódni, valamint elvesztjük a HUD többi elemét is, amelyek elengedhetetlenek a városban való közlekedéshez. A Sötét lovag eszköztára és kombói egyaránt ismerősek lesznek azoknak, akik végigtolták az előző részt. Igaz, bekerült itt is egy-két újdonság, mint pl. a füstbombák használata, vagy néhány extra mozdulat, de a rendszer alapvetően ugyanaz, mint az Arkham Asylumban volt. Az irányítási sémák is próbálnak a korábban már bevált rendszerhez igazodni, viszont itt már akadnak gyengébb megoldások. Erősen érződik, hogy az Arkham City irányítását egyértelműen konzolra tervezték, a billentyűzet+egér kombináció pedig, bár használható, sokkal darabosabb vezérlést tesz lehetővé egy kontrollernél.
Ez helyenként kiütközik a harci jelenetek folytonosságában, ugyanis a klasszikus PC-s irányítással valamivel nehezebb szépen összehangolt kombinációkat kivitelezni. Ami igazán zavaró, az a különféle eszközök gyors használata, ugyanis ezúttal az adott gadget gyorsbillentyűjét (0-9) kell duplán megnyomnunk, ami harc közben, esetleg bossfight alatt, ahol folyamatosan mozgásban kell lennünk, véletlenül sem egyszerű feladat. Egy szó mint száz, ha lehetőségünk van rá, használjunk kontrollert, az élményen sokat tud javítani.
A PC-s változat másik sarkalatos pontja a vizuális megvalósítás, hiszen a csúsztatott megjelenést ennek programozásával indokolták. Részint itt is érvényes az általános konzol-PC különbség, miszerint utóbbi platformon magasabb felbontású textúrákat láthatunk, ezáltal élesebb és szebb a kép, valamint nagyobb látótávolság érhető el, illetve az elérhető FPS-szám is magasabb. Az Arkham City esetében az igazi adut a DX11-es effektek és tesszelláció, valamint az Nvidia PhysX hardverek használata jelenti. Ezek együttesen milliónyi apró részlettel gazdagítják az elénk táruló látványt az élethűbb textúráktól, a légáramlatoknak engedelmeskedő füst- és ködfelhőkön át egészen az apró szikrákig és üvegszilánkokig.
Mindez sokkal szebbé varázsolja a PC-s Arkham City-t konzolos testvérétől, viszont az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ahhoz, hogy mindezt élvezhessük, az elérhető legerősebb konfigurációra lesz szükségünk, ráadásul még azon is komoly FPS-ingadozásra számíthatunk. Ez a készítők által is bevallottan a programozási hiányosságoknak tudható be, és a jövőben különféle patchek formájában ki is lesznek javítva, viszont ezzel az egyetlen elfogadható érvüket ölték meg a csúsztatott megjelenés mellett. Félreértés ne essék, a látvány még akkor is kellemes, ha a konfigurációnk nem teszi lehetővé a maximális beállításokat, de a PC-s játékosok nem azért vártak bő egy hónappal többet, hogy később további sebtapaszokra kelljen várniuk, hogy élvezhető minőségben használhassák a DX11 extra lehetőségeit.
Ezen túlmenően viszont nem sok hibát lehet felróni a játéknak. A hangulatért felelős szinkronszínészek ismételten kitettek magukért, s az egész város él és lélegzik körülöttünk. A készítők rengeteg apróságra odafigyeltek, és ennek köszönhetően hihetetlenül sok utalást találhatnak a Batman képregények és filmek rajongói. Az úti célunkat jelölő égre vetített Batman-jel csak egy ezen apróságok közül, amelyek együttesen hihetetlenül hangulatossá teszik ezt a világot.
Összességében elmondhatjuk, hogy bár az indokolatlanul hosszú plusz várakozási idő továbbra is kellemetlen érzéseket hagyott bennünk, az Arkham City személyében joggal üdvözölhetjük 2011 egyik legjobb játékát. A Rocksteady emberei hihetetlenül részlet-gazdag és interaktív világot teremtettek, amiben pusztán a nézelődéssel úgy tölthetünk el órákat, hogy azok csak perceknek fognak hatni. Emellett a fő cselekményszál kibontásával egyértelműen az utóbbi idők egyik legjobb történetével leszünk gazdagabbak. Grafika: Ezen a téren kicsit felemás az Arkham City teljesítménye. A hivatalos verzió szerint a nagyságrendekkel jobb látványvilág miatt kellett több mint egy hónappal tovább várni a PC-s megjelenésre, ugyanakkor a végleges verzió DX11-es szekciója ezer sebből vérzik. Ha ezek nélkül játszunk, a látvány még mindig kifejezetten kellemesnek mondható, viszont így már nem sokkal szebb az Arkham Asylumnál.
Kezelőfelület, irányítás: A HUD elrendezése egyszerű és átlátható. A legtöbb információ csak akkor jelenik meg, amikor szükségünk is van rá, tehát nincsenek felesleges zavaró elemek. Az irányítás már egy picit problémásabb. Alapjaiban az előző rész már bevált sémáját követi, viszont a kicsit átdolgozott harcrendszerben a billentyűzet+egér kombináció használata kicsit darabos, valamint az eszközeink gyors használata ezen a kiosztáson botrányosan nehézkes, tehát erősen ajánlott egy X360-as kontroller beszerzése a teljes élményhez.
Játszhatóság: Ha nem rendelkezünk kontrollerrel, akkor egyes részeknél jó eséllyel fogunk szitkozódni egy keveset, de ezen felül nincs probléma a játszhatósággal. Amennyiben szükségünk van rá, a játék egyszerű gyorstippekkel szolgál a kezeléssel és a kombókkal kapcsolatban, így az sem érzi majd magát elveszettnek, aki nem játszott az előző résszel.
Intelligencia, nehézség: Arkham City él és lélegzik. Az elítéltek bandákba verődve róják az utcákat, járőröznek, zaklatják a gyengébbeket, beszélgetnek, röviden tehát élik hétköznapjaikat. Amikor megtámadjuk egyiküket, a közelben lévők a segítségére sietnek, illetve, ha rejtőzünk, elkezdik módszeresen átvizsgálni az adott környéket. Alaposságuk az idegállapotuk függvényében változik, és a Rocksteady emberei nagyon bravúrosan oldották meg azt, ahogyan az egyszerű elítéltek egyre jobban pánikolnak, ahogy fogy a "létszám". Az általános nehézség választható és jól kiegyensúlyozott, mindenki megtalálja majd a tudásának megfelelő szintet, de ahogyan haladunk előre a történetben, a játék úgy lesz egyre nehezebb.
Hangok, zene: Egyértelműen a program legjobban sikerült része. A háttérhangok mindig tökéletesen illeszkednek az adott helyzethez, a szinkronszínészek pedig eszméleten jól teljesítenek, egész annyira, hogy az egyszerű elítéltek párbeszédeit is kellemes hallgatni.
Összegzés: A Batman Arkham City nem tökéletes játék, viszont a legnagyobb hiányosságait csak a kiadó és a készítők üzletpolitikájának köszönhetően érezzük nagy hibának. Ha nem lett volna ekkora csúszás a megjelenésben és nem kellene még várnunk a javítócsomagokra, valószínűleg kevesebben szívnák a fogukat, viszont a játék többi része annyira jól sikerült, hogy hamar feledteti ezt a bosszúságot. A fő történeti szállal nagyjából 8-10 óra alatt végezni lehet, de ha minden mellékküldetéssel foglalkozunk a játékidő elérheti, vagy még át is lépheti a 40 órát. Ez az akciójátékok világában erősen ritkaságszámba megy, és akkor még nem említettük a különféle challenge pályákat, amikbe további órákat ölhetünk bele, miközben igyekszünk saját rekordjainkon javítani. Ha nem rendelkezünk kontrollerrel, az irányítás egy kissé darabos, viszont a világ hamar magába szippant, és megfeledkezünk minden bosszantó apróságról, miközben kibontakozik előttünk a Sötét lovag legújabb lenyűgöző története.