Berta Sándor

Vihart kavart az AMD szóvivője

A cég egyik szóvivőjének interjúja meglehetősen nagy visszhangot váltott ki az online világban és sokan félreértelmezték két mondatát. Az AMD igyekezett pontosítani az elhangzottakat.

Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a Mobile Tech Today megszólaltatta Mark Silvermant, a vállalat egyik szóvivőjét, aki többek között kijelentette: "Válaszúthoz érkeztünk. Mindannyiunknak fel kell adnunk a régi "AMD kontra Intel" álláspontot, mert a jövő már nem erről fog szólni." Az online közösség - érthetően - azonnal arról kezdett vitatkozni, hogy vajon miként értelmezhető ez a két mondat. A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy az AMD a közeljövőben feladja a végfelhasználóknak szánt x86-os processzorok piacát, mert a jelenlegi nehéz helyzetben nem képes versenyezni az Intellel. Éppen ezért a vállalat inkább a mobil készülékekbe szánt CPU-k piacára összpontosítja a figyelmét és az erőforrásait - ezt a lehetséges forgatókönyvet taglalta számos bejegyzés a Google Plus oldalain.

A The Verge IT-portál szerkesztői viszont egy teljesen más következtetésre jutottak. Az IT-blog szerkesztői úgy vélték, hogy az AMD összekötné a grafikus egységeit az ARM processzoraival.

Az AMD végül kénytelen volt cáfolni a következtetéseket és ezzel elejét venni a további találgatásoknak. A társaság egy nyilatkozatot juttatott el a The Verge szerkesztőinek, amelyben kifejtette, hogy elkötelezett az x86-os processzorok piaca iránt és a jövőbeli fejlesztései arra irányulnak, hogy minél kisebb teljesítményfelvételű CPU-kat hozzon létre. Emellett a társaság a fejlődő országokra és a számítási felhő környezetre akar koncentrálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #10
    Csak röviden, mert egy ilyen pöcs többet nem érdemel:
    - A low end szegmensen nem sok profit van. Ahol pénz van az a szerver piac, és ezt az x86 uralja jelenleg. Ezen belül az AMD az Operton környékén megszerzett 20-25%-át leküzdötte 1%-ra. Ennyit tud. Szerverben a proci nem pénz. Leszarom hogy egy processzor 5000 USD, ha a rá eső szoftver licensz ennek a többszöröse. Az a pénzkidobás, ha lassú magon fut a szoftver, és emiatt újabb gépet kell beraknom, újabb szoftverlicenszt kell vennem. Illetve ha 16 magra kell vennem licenszt 6 helyett.
    Alacsonyabb kategóriákban nyilván lehet olyan olcsón adni az AMD procikat, hogy jobb legyen az ár/teljesítmény arányuk mint az intel, de ettől még az AMD masszívan veszteséges, és _semmi_ eszköze sincs az intel az i7/xeon procik ellen (amin lehetne profitja). Eddig jóformán csak AMD procim volt, de most nem tudok olyan AMD procit venni, amitől ne lenne gyorsabb i5-ös. És az nem vigasztal, hogy az AMD olcsóbb, mert én teljesítményt szeretnék.

    - Az AMD bérgyártói balf.szok, de saját gyártói kapacitása meg _nincs_. Kisebb csíkszélességen is - ami még mindig kb 1.5x annyi mint az intelé, így csak ebből adódóan 2x akkora helyen fér el ugyanannyi tranzisztor - gyakorlatilag folyamatosan gondjai vannak. Nagyobb csíkszélességen meg már 3-4x kevesebb tranzisztort tud adott területre zsúfolni, így gyakorlatilag kódolva van, hogy gyengébb lesz mint az intel cucca.

    - A Win7 nem a többszálúságot kezeli szarul, hanem a magok "csoportosítását" nem veszi figyelembe, mivel mikor készült nem volt ilyen processzor. Ugyanazt a feladatot jobb az 1-es és a 2-es mag között osztani (mivel közös pl az L2), mint az 1-es és a 7-es között. Ezt a gondot elvileg egy SP orvosolni fogja, de az AMD hurráoptimista becslése szerint is ez kb 5%-ot fog hozni, ami lóf.sz.

    - Az hogy jelenleg miben fejlesztek irreleváns azzal kapcsolatban hogy mihez értek. Én tudom mire volt jó 15 éve a pair nevű program, te meg lóf.szhoz se értesz. És mint azt írtam: "Az tény, hogy ezek az egységek kisebb fájdalommal járnak, mintha mondjuk kidobta volna a fele magot kompletten, vagy negyedelte volna az L1/L2/L3 méretét." Tehát ez a megoldás a legkevésbé rossz. Az AMD architektúrája jó, jobb mint az intelé. De ha figyelembe vesszük hogy a több éves gyártástechnológiai lemaradást, ami miatt eleve 2-3x kevesebb tranzisztorból gazdálkodhatnak, akkor végül az fog kijönni hogy az AMD stabil vesztes - a csúcskategóriás AMDk teljesítménye EGY RAKÁS FOS a csúcskategóriás intelekhez képest.

    - Amit a párhuzamos feladatokról írtál az butaság/szándékos hazugság. Ami számításigényes feladat, és lehet több szálon futtatni, az már réges-rég többszálú, különben a szoftver konkurensét használná mindenki. A GPU használatára először a fejlesztő eszközöket kell felkészíteni, ez folyamatosan megy, ma már sok eszközben lehet ezeket használni. És ahol kell ott használják is. Egyszerűen egy normális frameworkkel egy GPU használat nem bonyolultabb, mint ugyanazt megírni CPU/FPU-ra - ennyi.

    - ARM a szerverekben a saját bevallása szerint is 5 éven belül 5-10% részesedést tud szerezni, főleg olyan területen ahol a teljesítmény nem számít, csak az alacsony fogyasztás (pl tároló eszközök).
  • sanyicks #9
    "A low-end részt ki nem sz.rja le? Egyébként ezen a területen meg úgy néz ki hogy az ARM nyomja le az AMD-t, ha teljesítmény/fogyasztást nézünk."

    Lófaszt nyomja le teljesítmény/fogyasztásban... max fogyasztásban (még de előbb útóbb igaz lesz mert az elavult x86 visszahúzza). Low end részt meg az nem szarja le aki nem tökhülye, és számít hogy egy gép mennyit fogaszt bizonyos feladatoknál, meg hogy mennyire lehet megsüketülni a hűtési zajától...

    "Nem sosem, hanem amikor jó volt (Athlon vs P3, Athlon XP vs P4) akkor nem tudott."

    Aha megint a tudás látszik. Akkor nézzél utána mi baj van a llanokkal és a brazosokkal... (az hogy sokkal kevesebbet tudnak gyártani mint amennyire igény van, tehát folyamatosan hiánycikk megint csak a bérgyártók miatt).

    Bulldozerrel meg a szokásos bérgyártói balfaszkodás van, ugyan az mint a többi amd cpu-val, meg rendszeresen az amd és nvidia gpukkal. Csökkenteni kellett az órajelüket, mert olyan fos a kihozatal hogy nemmegy máshogy.

    "Ezen a 6 magos Xeonhoz hasonlítják a 16 (fél)magos Buldozert, és fej fej mellett vannak azon a területen, amiben az AMD procija elvileg a legjobb teljesítményt tudná nyújtani, mivel jellemzően nem FPU intenzív."
    aha majd ha nem ilyen 3 oszlopos kitudja milyen tesztes bullshitteszten kívül mást is látok, esetleg nem intel által készített tesztprogrammal, rendes os-el.
    Mert arról mint gondolom értesültél (áh tudom hogy nem), a win7 és származék os-ek a szokásosnál is szarabbul kezelik a CMT-t(ugye a winnek alapból is szánalmas a szálkezelése ez szerver nélkül is érezhető), csak úgy mint anno a HT-nél voltak gondok, állítólag a win8-nál már jobb a helyzet.

    "Valójában az FPU mellett a fetch/decode, és az L2 cache is közös. Ezeket is a GPU fogja pótolni? Lol. Az a nagy büdös helyzet, hogy ezek nagyon erősen megvágják az egészpontos teljesítményt is, 1.5-2x "fél-mag" kell az AMDnek ahhoz, hogy bármiben is verni tudja az intel hasonló kategóriás procijait."

    Persze te aztán mint flash és egyéb vm-es sufniprogramozó megmondod hogy a cache vagy a fetch/decode-re mennyire van szüksége egy cpu architektúrának, mennyire korlátozó tényező, a "hülye" amd mérnökök helyett.
    Intelbe nem 1,5x magok vannak? HT vajon miii? Gondoltad ingyen van? Tudod ez ugyan az a spórolás 2 irányból megközelítve. Ezek szerint tehát az intel is szar mert HT-ra pazarol tranzisztorokat ahelyett hogy rendes magokat csinálna?


    "Egyébként is: a GPU hogy hatékony legyen (hozza azt a csillió flopsot) ahhoz masszívan párhuzamosíthatónk kell lenni a feladatnak. "

    Valami újat nem akarsz mondani? Amúgy rohadt sok ilyen kiválóan párhuzamosítható feladat van... nagy részük még mindig 1 szálon szüttyög, mert a kedves fejlesztőknek büdös a fejlesztés, és ez nagyon jellemző. Pl a 3dsmax viewporjai úgy 10 év után kezdték el végre rendesen használni a gpukat, azt az állítólag egy "profi" program.

    "Ezt már 20 éve is mondta minden idióta. A jelenlegi processzor architektúrák közül az x86 fog a legtovább élni." nem az idióták mondták, az idióták miatt maradt meg ;) de most hogy már a spájzban is arm van és erősen fejlődik, elég szarul áll az x86 szénája, már szerverben is használják, lassan desktopon is, ott ahova eddig esélye sem volt bejutni, na meg terjednek a vm nyelvek.

    Azért megint szépen összeválogatod összeferdítesz mindent amivel az általad utált dolgot még jobban befeketítheted, pl szerverrel jössz amikor semmi szó nem volt róla, csúcskategóriával jössz amit 5% idiótán kívül mindenki leszar vásárlásnál (ez tény, a mainstreamből jön be a legtöbb pénz), miközben azzal is jössz hogy a low endet mindenki leszarja, ami meg nemhogy tény, hanem hülyeség...

    De akkor hogy értsed én is elkezdtem úgy nyomni, ahogy kiemelésekkel és maszatolásokkal mint te:
    intel egy rakás szar, a gpu-i szánalmas teljesítményűek, sőt igazából grafikus lassítónak nevezhető, a kis fogyasztású cuccait rommá veri az amd mindenben, kisebb egy brazos lapkamérete az 5-6x olyan erős gpu-val és 20%-al erősebb cpu-val, mint egy atomé. Egy llano meg kevesebbet fogyaszt mint egy azonos kategóriájú i3/i5, és még faszán el is futnak rajta nem minimumon a mai játékok, amik intelen még teljesen lebutítva sem érik el a játszható sebességet. És gyak amióta amd létezik, a nem vadiúj fejlesztés kategóriában az intel labdába sem túd rúgni ár/teljesítményben, mert van drágább az alaplap, vagy drágább a processzor, vagy úgy is alaplapot kell cserélni mert megint kicserélték a foglalatot, vagy mind3 igaz. Na meg csak ennyire képes az intel folytonos óriási monopolhelyzettel, egész izraellel a háta mögött szokszor annyi dollárból fejlesztéseként mint az amd+ati több éves összprofitja? degáz de gáz ennyiből 10-100x olyan erős procikat kéne gyártania, grafikus procit is :)
    Na milyen?
    Egyébként ugyan ezt nyomod a flashnél. Vannak kedvenceid, x86, flash, intel minden más szar, amiknek hátrányait kiemeled, előnyeit elmaszatolod, a kedvenceidet meg hibátlannak állítod be, hátrányait elmaszatolod, jelentéktelennek állítod be.
  • Komolytalan #8
    Kisgyerek, menj vissza az oviba, és ott próbálj okos lenni.

    "Az amd azért rak be fél magokat, mert arra készül hogy a lebegőpontos műveletek (a lebegőpontos egység lett megosztva), a gpu részen fognak futni, ha majd APU-ba kerülnek a bulldozer magok."
    Valójában az FPU mellett a fetch/decode, és az L2 cache is közös. Ezeket is a GPU fogja pótolni? Lol. Az a nagy büdös helyzet, hogy ezek nagyon erősen megvágják az egészpontos teljesítményt is, 1.5-2x "fél-mag" kell az AMDnek ahhoz, hogy bármiben is verni tudja az intel hasonló kategóriás procijait.
    Egyébként is: a GPU hogy hatékony legyen (hozza azt a csillió flopsot) ahhoz masszívan párhuzamosíthatónk kell lenni a feladatnak. Egy szálon kb egy Celeron 300 szintjén van a GPU. És nem 2-4-8 szálra kell bontani - mert attól egy x86 mag FPUja még mindig gyorsabb -, hanem mondjuk 500 vagy 1000 szálra. Ez meg elég ritkán adott. Hiába van már meg ehhez több nyelvben is a támogatás (pl PostgreSQL-nek van GPU támogatása), mikor nagyon marginális az a terület, ahol ezt lehet használni.

    Az AMD jelenleg a csúcskategóriában 2-3x méretből tud az intelnél kisebb teljesítményt kivasalni. Vagyis drágábban gyárt olcsóbban eladható procit. Emellett teljesítménykorlát adott (szerverekbe nem rakhatsz akármekkora fogyasztású procit), így egyértelműen valamit le kellett húzni. Az tény, hogy ezek az egységek kisebb fájdalommal járnak, mintha mondjuk kidobta volna a fele magot kompletten, vagy negyedelte volna az L1/L2/L3 méretét. De ettől ez még szükségmegoldás.

    "Persze ezt meggátolhatják azok a retardált hülyék akik 6-7 év nem voltak képesek többszálú programot írni, sem 64bitre átírni(azt sem aminél jól is jönne), bár mivel az intel új procijai is tudnak végre opencl-t, rá lesznek kényszerítve a gpgpu-zásra."
    Valójában szerver területen is leszerepelet az AMD procija. Itt van pl egy
    cikk.
    Ezen a 6 magos Xeonhoz hasonlítják a 16 (fél)magos Buldozert, és fej fej mellett vannak azon a területen, amiben az AMD procija elvileg a legjobb teljesítményt tudná nyújtani, mivel jellemzően nem FPU intenzív.

    "Ja egy fos az amd, végül is a legjobb gpukat gyártja, a brazos péppé veri az atomot mindenben :D"
    A low-end részt ki nem sz.rja le? Egyébként ezen a területen meg úgy néz ki hogy az ARM nyomja le az AMD-t, ha teljesítmény/fogyasztást nézünk.

    "Annyi azért igaz a hozzászólásodból hogy sosem tud eleget gyártatni(ez egyébként eléggé ellentmond a szarságnak, mert ha olyan szar lenne akkor nem lenne többletigény rá folyamatosan...)."
    Nem sosem, hanem amikor jó volt (Athlon vs P3, Athlon XP vs P4) akkor nem tudott.

    "Egyébként az x86-nak kezd vége lenni, úgyhogy valszeg jó felé kacsintgat."
    Ezt már 20 éve is mondta minden idióta. A jelenlegi processzor architektúrák közül az x86 fog a legtovább élni.
  • sanyicks #7
    Megint csak a súlyos hozzáértés látszik a hozzászólásból. Az amd azért rak be fél magokat, mert arra készül hogy a lebegőpontos műveletek (a lebegőpontos egység lett megosztva), a gpu részen fognak futni, ha majd APU-ba kerülnek a bulldozer magok. Persze ezt meggátolhatják azok a retardált hülyék akik 6-7 év nem voltak képesek többszálú programot írni, sem 64bitre átírni(azt sem aminél jól is jönne), bár mivel az intel új procijai is tudnak végre opencl-t, rá lesznek kényszerítve a gpgpu-zásra.
    Ja egy fos az amd, végül is a legjobb gpukat gyártja, a brazos péppé veri az atomot mindenben :D
    Annyi azért igaz a hozzászólásodból hogy sosem tud eleget gyártatni(ez egyébként eléggé ellentmond a szarságnak, mert ha olyan szar lenne akkor nem lenne többletigény rá folyamatosan...).

    Egyébként az x86-nak kezd vége lenni, úgyhogy valszeg jó felé kacsintgat.
  • Komolytalan #6
    A processzorgyártás sajna olyan terület, ahol nem lehet bérgyártásra támaszkodni. Sajna az AMDnek sose volt olyan kapacitása, hogy az Intellel versenyezhetett volna. Hiába gyártott jobb és olcsóbb processzort az Intelnél az Athlonok magasságában (P3, P4 elég gyász volt azokhoz képest teljesítményileg), ha egyszer 5x annyit is megvettek volna, mint amennyit gyártott.
    Most már egy gyára sincs, a bérgyártók pocsék kihozatalt és folyamatos csúszásokat produkálnak úgy, hogy évekkel le vannak maradva az Intelhez képest, emiatt már kénytelen "fél magokat" berakni a procijába... Szóval egy fos lett az AMD. Ezt a "fogyasztásra optimalizálunk" dumát meg úgy hívják hogy hattyúdal.
  • MuldR #5
    2 processzorgyarto is igy goldolta regen....majd felvasarolta oket egy alaplapgyarto aki ugyaigy gondolkozott....
    Nylvan az AMDnek is hamarossan 1%os reszesedese lesz mint a VIAnak. Kar volt. :(
  • SupraMKIII #4
    Átgondolatlan mondat volt, és kész - lásd HP...
  • MaT #3
    Nem ertem, hogy mit lehetett ezen felreerteni... Tul sok ideje van az embereknek hulyesegeken gondolkodni...
  • AgentKis #2
    Végre! Értelmes irány! Talán vége lehet a villanyfűtésnek az otthonok és irodák nagy részében, ahol 450w-os tápegységekkel hajtott 120w-os procikon zörgő 20w-os ventilátorok jelentik az excellel és velvettel "szétterhelt" irodai, vagy multimédiás, netes gépet.
  • Crane #1
    Szerintem ezzel arra gondolt, hogy fel kell adni a régi "AMD kontra Intel" álláspontot, mert a jövő már nem erről fog szólni. :D