HENT hírlevél

Börtönbüntetésre ítélték az eltűnt Pirate Bay alapítót

Jogerős az a svéd bírósági ítélet, amely 1 év börtönbüntetés letöltéséről és 1,1 millió dollár pénzbüntetés megfizetéséről határozott a The Pirate Bay egyik alapítója, Gottfrid Svartholm esetében.

A The Pirate Bay négy alapító tagját egy 2009-es döntésében ítélte fejenként 1 év letöltendő börtönbüntetésre, valamint összesen 4,4 millió dollár összegű pénzbüntetés megfizetésére a svéd bíróság. Az ügyben mind a négy vádlott fellebbezett, de a fellebbviteli bíróság Gottfrid Svartholm esetében nem hozott ítéletet az érintett elérhetetlensége okán. Ügyvédje azonban kérte a bíróságot, hogy az eljárást Svartholm jelenléte nélkül is folytassa le. Ennek eredményeként a múlt hónapban összeült bíróság helybenhagyta az első fokú ítéletet, így az online körökben Anakata néven ismert kalóz 1 év letöltendő börtönbüntetéssel és 1,1 millió dollár összegű pénzbüntetés megfizetésével lesz kénytelen szembenézni.

A TorrentFreak beszámolója szerint azonban erősen kérdéses, hogy végre tudják-e hajtani az ítéletet Svartholm ellen, ugyanis a férfi tartózkodási helyéről sem ügyvédjének, sem a perben érintett többi The Pirate Bay alapító tagnak nincsen tudomása. A hollétéről szóló utolsó értesülések szerint a tavalyi fellebbviteli tárgyalás kezdetekor egy kambodzsai kórházban ápolták. Peter Sunde, a TPB egy másik alapítója szerint számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy Svartholm esetleg már nincsen életben.

Svartholm ítélete jogerős, további jogorvoslatra nincs módja. A TPB másik három alapítója a fellebbviteli bíróság döntése ellen a legfelsőbb bíróságnál már fellebbezett, így esetükben még nem született végleges döntés a büntetésükről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!